12.5 C
Budapest
péntek, április 19, 2024
Home Pályaudvar Díj Kubik Anna – Tolnay Klári-díjas

Kubik Anna – Tolnay Klári-díjas

0
Kubik Anna – Tolnay Klári-díjas
Kubik Anna színművésznő - Az ajtó című előadásában (Fotó: Máthé András)

A Kossuth-díjas Kubik Anna, színművésznő, a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja a magyar kultúra szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságáért Tolnay Klári-díjban részesült.

Kubik Anna színművésznő - Az ajtó című előadásában (Fotó: Máthé András)
Kubik Anna színművésznő – Az ajtó című előadásban (Fotó: Máthé András)

Az elismerést immár második alkalommal ítélte oda a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület a magyar színház- és filmművészet két kiemelkedő alkotójának. Idén Kubik Anna mellett Venczel Vera Érdemes Művész részesült a Tolnay Klári-díjban.

Kubik Anna diplomaszerzése után, 1981-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, 1991-től a Budapesti Kamaraszínház, majd a Művész Színház, azután pedig a Thália Színház művésze volt. 1999-től ismét a Nemzeti Színház, illetve a 2000-ben bekövetkezett névváltoztatást követően egészen 2013-ig a Magyar Színház társulatának tagja. Vendégművészként játszott az új Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Kolibri Színház és a Soproni Petőfi Színház előadásaiban is. 2013-tól a debreceni Csokonai Színház tagja.

Jelenleg a Szélfútta levél című produkcióját próbálja, amelyben Tolnay Klári szerepét játssza majd. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára készülő lírai dokumentumjátékot Mensáros László naplója és emlékezései alapján Falusi Márton írta. A Csikos Sándor rendezésében készülő előadásban az idős Mensáros Lászlót Szilágyi Tibor, Tolnay Klárit pedig Kubik Anna alakítja.

A Szélfútta levél bemutatója 2016. október 14-én lesz a debreceni Csokonai Színház nagyszínpadán.

A Tolnay Klári-díjat 2016. szeptember 17-én délután adták át a Nógrád megyei Mohorán található Tolnay Klári Emlékházban, amely az 1998-ban elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas színésznő életútját bemutató fényképekből, személyes tárgyakból, családi ereklyékből és színházi jelmezekből álló emlékkiállításának ad helyet.