10 C
Budapest
csütörtök, augusztus 24, 2017

2000 éves a lisztérzékenység

A hajlam örökletes, ez Magyarországon az emberek 25-30 százalékát érinti.

Az ajakvirágú újra trendi – chia mag

Néhány éve a legegészségesebb magvak egyikeként tartják számon. Az EU 2009-ben jóváhagyta, mint új élelmiszer-összetevőt.

Élfény – a hegycsúcsokról

Ungár Fanni formatervezőnek Élfény címmel nyílik kiállítása a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.

Sózd a hajad baby!

Egyszerűen zseniális, hogy a Lush nem csak sót hint a termékeibe, hanem édesen játszik a szavakkal is.
Egyre több az electromos autó

Egyre több a zöld rendszámú autó

Idén ezer fölé nőtt a zöld rendszámú, azaz a környezetkímélő járművek száma Magyarországon.

A tehénke és a bika – újságpapírból

Szvetnyik Istvánné Arinak a papírfonás a hobbija, először kisebb tárgyakkal kezdte, majd jöttek az aktuális ünnepek ajándéktárgyai, mostanában állatos figurákat készít. Papírpálcáinak csak a képzelete szab határt.

Salamon a diófás kertbe ment

A diófa az ember barátja. Perzsiából és a Balkánról származik, víz és napigényes, de minden törődést visszaad. Gyümölcsét fogyasztják, gyógyítanak vele.

Elektromos virágkocsi – Debrecen

Először a virágkarnevál történetében környezetbarát, elektromos hajtású virágkocsi is felvonul augusztus 20-án Debrecenben.

A cseresznye – megfiatalít

Leginkább az aszalódott cseresznyék lógnak a fán vagy az üvegbe zárt társaik mosolyognak az éléskamrák polcain,de azért nem árt, ha tudjuk, hogy mégis mi mindenre jó, mennyire hasznos gyümölcs.

Power metal vagy tökfürdő ?

A Halloween ősi kelta hagyományok alapjaiból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban kezdtek október 31.-e éjszakáján "ünnepelni". Ehhez képest mára már az egész világon elterjedt. A démonűzésre és szellemkergetésre kitalált töklámpa- és tábortűz gyújtása mellett, bulik, partyk, boszorkányok, szellemek, vámpírok, édességért ijesztgető gyermekek végtelen hada járja az utcákat. Lehet szeretni vagy gyűlölni, itt van, a mindenszentek előestéjén bekúszott a mi életünkbe is.