10 C
Budapest
csütörtök, augusztus 24, 2017

Szántó – Tóth Ibolya verse

Maglódon élő költőnő, aki már gyermekként is kedvelte a verseket, a vidám mondókákat. Aztán az élet más pályára sodorta, ám néhány éve újra kedvét leli a magyar nyelv szépségében és a rímelő sorok leírásában.

Portugália lesz a díszvendég

"Madrid, az olvasás városa", így szól az 1933 óta minden évben megrendezett nemzetközi vásár idei mottója.

Lamento – Szonday Szandra új kötete

Első könyve kamaszkori napló, Meg vagyok húzatva?! címmel életmentő gerincműtétéről szólt, de itt a második önálló verses kötete Lamento címmel.

A jászsági oktatás végvárai – Fodor István Ferenc

Félszáz jász tanyasi iskola múltja és jelene összegyűjtve egy könyvben.

Völgyeink gyöngyei – szlovákok Budapest körül

Kiadvány, nem az építész szemével, sokkal inkább az utódnemzedék továbbéltető szemléletével. Utazás Budapest környéki településekre, ahol ma is ápolják a szlovák hagyományokat.

Minka titkai – Anarcs

Rég elfeledetten meghalt, egy nyolcvankilenc éves, Szabolcs megyei öregasszony, akit Czóbel Minkának hívtak. Akkor már évtizedek óta nem beszéltek, nem írtak róla, verseit nem olvasták.

Festészettől a kocsmáig – Tersánszky

Sokat írt, szinte válogatás nélkül mindenhová, mindenféle műfajt és mindenfajta értékű művet. Legnevesebb műve a Kakuk Marci.

Költészete kimúlt – Gyöngyösi István

Két legfontosabb műve, a Murányi Vénus s a Porábúl megéledett Phoenix.

Zsolnay Teréz naplója alapján – Tolvaly könyv

Tolvaly Ferenc író részben Mattyasovszkyné-Zsolnay Teréz naplója alapján dolgozza fel Európa egyik legnagyobb porcelánmanufaktúrájának történetét.

Arany János – emlékév

A költő születésének 200. évfordulója előtt tisztelegnek. Tudományos programok, újabb kötetek.