6.3 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
Home Ámítás-technika Doogee X5 Max Pro teszt – Hány zenés a kvarc órád?

Doogee X5 Max Pro teszt – Hány zenés a kvarc órád?

2
Doogee X5 Max Pro teszt – Hány zenés a kvarc órád?

Az Doogee X5 Max Pro 5″ HD kijelzővel, 2 GB memóriával és elvileg 1,3 GHz Quad Core processzorral, 4G-LTE modemmel, 4000 mAh akkuval és ujjlenyomat olvasóval kecsegtet. De tényleg ez lenne a gyártó új befutója az olcsó készülékek terén?

A Doogee (e.: dúdzsí és nem dugi), mint a kínai telefon gyártó neve a magyar közönség számára sem ismeretlen. Leginkább akkor terjedt el szélesebb körben, amikor egy áruházlánc tartott kiárusítást az X5 típusú készülékből. Azóta viszont nem láthattunk igazán nagy dobást a Doogee részéről. Az X5 és az X6 is megjelent „sima” 1 GB és Pro 2GB memóriával szerelt verzióban is. A recept továbbra is változatlan, ami a Pro jelzőt illeti. De gyakorlatilag az X6 nyugodtan megkaphatta volna a „puffasztott rizs” kódnevet is, hiszen csak egy nagyobb kijelzős és nagyobb akkuval szerelt X5 volt MT6580 alapokon.

Hány zenés a kvarc órád?

Aki átesett a ’80-as és ’90-es évek technikai tűzkeresztségén, annak ismerős lehet a folyamat, ami manapság a mobil készülékek terjedésével történik. Mert ugye régen a Túró Rudi is finomabb volt, és gyakorlatilag ismeretlen volt számunkra az OEM gyártó és a  gagyi fogalma az elektronikában. A walkman Sony, a számítógép -nekem- Commodore, a „kétkazettás” magnónk Aiwa, a karóránk „hétzenés” Casio volt. Aztán a különböző baráti piacok területi részesedéseinek eltolódásával megjelentek az olcsóbb, műanyagokból épült de szépen villódzó boomboxok és egyéb kütyük, amikkel megvillogtathattuk a tudásunkat az éppen aktuális vendégeink előtt. Szerintem jelenleg is hasonló evolúció zajlik csak telefonokkal!

Beszerzés

A készüléket a TinyDeal Presell akciójának keretén belül, fehér színben vásároltuk. Így a várakozási idő az érkezésig nem kevesebb mint 1 hónapot vett igénybe. A csomag megjárta Kína után Svájcot és Hollandiát is mire egy szép pénteki napon megérkezett a helyi postára. Csomagot így még sosem vártam.

Doboz, tartozékok

Első ránézésre egy puritán kartondobozban érkezik a készülék amit azonban a fekete doboztetőn lévő ezüst feliratok hivatottak némileg elegánssá tenni.

Tartozékok terén kapunk egy használati leírást, angol nyelven és egy 1000 mA szuper képességgel megáldott EU töltőt és ezzel befejeződött a lista. A töltést nem sieti el, nálam 5 óra alatt jutott 80% fölé. De ez nem reprezentatív adat, mert közben használtam a készüléket. Inkább éjszakára hagyom töltőn.

Első körben hiába a kerestem kijelzővédő fóliát, nem találtam, ami miatt csalódott voltam. Néhány perc bámulás után rájöttem, hogy a gyártó már felhelyezte a készülékre a protektort! Ez igazán nemes gesztus tőlük, még akkor is ha ez csak 99,98%-os precizitással sikerült. Mivel a széleken van egy-két minimális buborék alatta. De mint mondtam, első blikkre észre sem vettem, hogy rajta van!

És ezen ponton frissítenem kell a cikket mert írás közben érkezett egy csomag a Hong Kong nevű városkából. Benne egy csodálatos, a hátlap helyére felpattintható vaj színű bőrtok és egy üveg fólia. Ezúton is köszönet érte!

Külső megjelenés, kijelző

Nem volt szerelem elő látásra. Fent és lent elég vaskos extra felületet kapunk a kijelzőnkhöz ajándékba. A széleken is kb. 3 mm keretet találunk, ami jár az jár alapon. Körbefut egy enyhén fémes hatású de műanyag keret ami valóban feldobja a készülék megjelenését. A mi esetünkben fehér hátlap matt, biztos fogást biztosít és minimálisan gyűjti az ujjlenyomatokat. A matt fehér, részemről kap egy plusz pontot. Erről nem fog rondára kopni a lakkozás, mint a Samsung némelyik készülékén.

A hátlapon a Doogee „ötletes” logóján kívül megtaláljuk az ujjlenyomat olvasót, melynek elhelyezése tökéletes. Valamint a 5 megapixeles hátlapi kamerát és LED villanót, ami elég erős fénnyel rendelkezik ahhoz, hogy a velünk együtt élők is észrevegyék ha az éjszaka közepén a hűtőszekrény felé indulunk, némi nasi reményében.

Bal oldalt nincs semmi, fent a töltő és a jack csatlakozó, míg jobb oldalt a hangerő szabályzó és a bekapcsoló gomb található. A készülék alján két hangszóró nyílásra lehetünk figyelmesek, amelyek a hátlap alatti felirat szerint „3D Stereo Sound” hangzást hivatott kiszolgálni. De valójában csak az egyik perforálásból érkezik hang. Az előlapon fent egy 5 Megapixeles szelfi kamerát, közelség érzékelőt, beszéd hangszórót találunk, értesítési ledet viszont nem. Lent a mikrofonnal és a szokásos három funkció kezelőszerveivel találkozunk melyekhez nem kapunk háttérvilágítást. Az alsó részen elég hely van az érintő gomboknak, ezért elég nehéz lenne félrenyomni.

Az összeszerelésre nem lehet panaszunk. Sehol sem recseg, ropog, nyekereg. Összességében egy masszív szerkezet benyomását kelti. Ez a 145 grammos súlyán is érezhető. És mint tudjuk a „súly a megbízhatóság jele”.

A kijelző 5″ HD IPS, 1280×720 pixel felbontással. A betekintési szögekkel semmi probléma nincs. Bármerre és bármilyen fényviszonyok közt forgatjuk a készüléket akkor sincs az az érzésünk mintha Woodstockba tartanánk egy hippi buszban. A fényerő tökéletesen elegendő a kültéri használathoz még nagy napsütésben is. Ugyanakkor nem égeti ki a retinám sötétben sem. Bár ettől függetlenül én ennél kevesebb fényerővel is beérném, egy éjszakai olvasáshoz.

Hardver, szoftver

Az első nem túl pozitív meglepetés akkor ér, mikor a CPU-Z szerint a 1,3 GHz sebességűnek eladott,  4 darab ARM Cortex-A53 magot tartalmazó MT6735 processzorunk csak 1,1 GHz-en pörög.  Némi kutatás után a CPU specifikációjából kiderül, hogy valóban tud 1,3 GHz-et a központi egység, de akár 1,1 GHz-es verzióban is stabilan futtatható egy Mali T-720 GPU társaságában. Láttunk már visszafogott CPU-t például a Samsung TAB 8.9 esetében is. Ott rootolás után szabadjára lehetett ereszteni a ménest. Remélhetőleg itt is ez a helyzet. Azonban a mi készülékünk root jogok nélkül érkezett és alapvetően senkit nem buzdítanék a művelet elvégzésére, mivel az garancia vesztéssel jár. Még akkor sem ha a garancia kínai testvéreinkhez szól. Ezen a sebességen az Antutu benchmark eredmény optimális esetben 27000 pont felett áll meg, de egy átlagos napon inkább alatta. Viszont így is érezhető melegedés az alaplap irányából.

Kapunk 2 GB memóriát, ami mindenképpen jótékonyan hat a működésre. Az ujjlenyomat olvasó nagyon gyors és pontos, egyedül a darázs csípte ujjammal gyűlt meg a baja néhányszor. A 4000 mAh akksival nekem kevéssel 6 óra feletti kijelző időt sikerült produkálnom netezés, youtube videók nézegetése, játék és telefon használat mellett. Általában közepes vagy annál gyengébb fényerő használata mellett.

Az X5 Max Pro két Sim kártya egyidejű fogadására alkalmas, dual standby módban. Melyek közül csak a SIM1 képes 3G/4G hálózat használatára. Jó hír azonban, hogy Band20 800 Mhz használatára is van lehetőség, tehát itthon is használható nagysebességű internet elérésre a telefon. Továbbá nem kell lemondanunk a maximum 128 GB méretű microSD kártya egy idejű használatáról sem. GPS, Bluetooth 4.0 és Wifi b/g/n és FM rádió is szerepel a repertoárban. A GPS vevő A-GPS támogatással bír, nagyon hamar talál jelet

A rendszer Android 6.0 Marshmallow, ami pozitív érv a készülék mellett. A pillecukros rendszerhez nem nagyon nyúltak hozzá a Doogee mérnökei. Bekapcsolásnál a gyártó logója fogad, az indítás gyorsan lezajlik. A rendszer tud magyarul. Az alkalmazások közti váltás és az átlagos keretek közti használat nem okoz gondot a konfigurációnak. Komolyabb játékoknál  néhol lehet találkozni némi szaggatással. Itt azért jól jönne az a maradék 4×0,2 GHz. De például a Real Racing 3, játék közben simán fut.

Előretelepített szoftverek közt semmilyen kínai cucc nincs, és később sem találkoztam számomra nehezen dekódolható feliratokkal. Előre telepített szoftverekből a Bagan keyboard nevű billentyűzetet, Biztonsági mentés SD-re, különböző eszközök használatára alkalmas Fingerprint nevű ujjlenyomat szoftver, Xender nevű fájlok és appok küldésére, fogadására és megosztására alkalmas applikációk találhatóak. Ezeken kívül  a szokásos dolgok fogadnak mint Zenelejátszó, FM Rádió, ami kihangosításra is képes, hangfelvevő, amellyel rádió adást is rögzíthetünk és minden megszokott app. Az alap funkciókat ellátó alkalmazások mint telefon, névjegyzék, menü, üzenetek, internet (IE ikon:) ) fixen az asztal alján helyezkednek el. Így nem kell mindig a „Home” asztalra visszaugrani ha valamelyik funkcióra szükségünk lenne. Az említett ikonok pedig, nem vesznek el sokat és nem zavaróak, ez plusz pont.

Kamera, multimédia

Nem ez a telefon lesz a fotózás világbajnoka. Az előlapi és a hátlapi kamera is egy-egy, a gyári adatok szerint 8 Megapixelre interpolált 5 MP kamera, autófókusszal. A képek enyhén szólva zajosak és gyakorlatilag szoftveresen szétgyilkolódnak mire sor kerül a letárolásukra. Arról nem is beszélve, hogy a végeredmény max. 7.2 Megapixel lesz. 5 MP felbontásra állítva némileg javult a végeredmény minősége, de a jótól még így is messze van. A videók esetében sem sokkal jobb a helyzet. Itt sem ússzuk meg a szoftveres trancsírozást. A kimeneti fájl kiterjesztése pedig -most tessék kapaszkodni: .3gp! Mivel a weboldalunk nem alkalmas az elavult videó formátumok lejátszására, az átkonvertálás pedig nem lenne korrekt játék, ezért minta videót nem tudok mutatni. A kamera szoftvere is csak alap dolgokat enged módosítani. A HDR funkciót gondolom csak viccnek szánták! Több szót nem is fecsérlek rá. Inkább nézzétek meg a mintákat a lenti galériában:

A 3D sztereó hangszorók multimédiában nem egy nagy durranás, sőt egy kerti sütögetés alkalmával sem fogják azt kérdezni a barátaid, hogy: „hinnye’ de jól szól, hol vetted ezt”? Zenére konkrétan kevés és a magasak is rommá kenődnek. Telefonálásnál viszont teljesen elegendő a hangerő, ha kihangosítom a hívást. A mikrofonra vagy az érthetőségre sem volt panasza senkinek és ezen az oldalon sincs baj telefonálás minőségével. Hiába, ez nem egy Ghettoblaster, ez egy telefon amivel telefonálni lehet! Ezek után viszont a jack kimenetre dugott zárt fülessel pozitív sztereó meglepetést okoz a Doogee X5 Max Pro. Hirtelen megjelennek az eddig nem hallható magasak is. Persze nem High-End minőségben de ez a hangzás már nagyon is jó benyomást kelt a készülék megítélésével kapcsolatban. Ennek megfelelően az FM rádió hangminősége is rendben van. A vételi erősségéről pedig szintén pozitívan tudok nyilatkozni. 320k MP3 lejátszásával is elégedett lehet az átlag felhasználó.

Youtube esetében a 4k demó videók lejátszása a kijelző felbontása miatt 720p magasságában limitálódik. A kijelző természetesen itt is remekel. A színek csodálatosak, a kép éles, a lejátszás zökkenő mentes és a hangok is szépen átjönnek a demó videókból. De az 1080p helyi .mkv fájlok lejátszása sem okoz gondot, ami manapság el is várható.

Néhány képernyőkép a videókból:

Összegzés

Bármennyire is próbálok kritikus lenni, mégis nehéz pálcát törnöm felette. A jó minőségű IPS kijelző, a B20 4G-LTE, a nagy akku mellett a jó használhatóság és a gördülékeny Android 6.0 rendszer teszi jó partnerré a Doogee X5 Max Pro-t. A nehezen induló kezdeti szerelmi viszony ellenére néhány nap után már  tetszik a megjelenése. Az ára jelenleg alig több mint 21.000.- Ft akciósan, de utána sem megy 28.000.- + némi kötelezettség fölé. Ne feledkezzünk meg a 2 GB memóriáról és 16 GB belső tárhelyről sem! Minden adott lenne a hosszútávú együttéléshez csak hát ott van az a fránya kamera, meg a kamu 3D Sztereó hangszóró. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan úgy is jön egy új „tizenkétzenés”. De akárhogyan is próbálok belekötni összességében a Doogee X5 Max Pro ennyi pénzért remek vétel!

A cikk megírásának pillanatában nehéz lenne megfelelő ellenfelet találni, legalább ilyen felszereltséggel az olcsó telefonok piacán a jelenlegi ár mellett, amennyiben egyenesen Kínából rendelünk. Itthon ez a telefon kb. 42.000.- Ft ennek fényében már más lenne az ítélet de ez a példány nem titkolja, hogy kínai.

„Nekem tetszik”!

Specifikáció

Típus: Doogee X5 Max Pro
Megjelenés:
2016. július
CPU Model: MTK6737, Quad-core, 64-bit, 1.3GHz
GPU: Mali-T720
Burkolat anyaga: Műanyag
Memória: 2GB
Tárhely: 16GB
Bővítés max.: 128GB
4G: FDD-LTE, Band 1 (2100MHz), Band 3 (1800MHz), Band 7 (2600MHz), Band 8 (900MHz), Band 20 (800MHz)
3G: Band 1 (WCDMA 2100MHz), Band 2 (WCDMA 1900MHz), Band 8 (WCDMA 900MHz)
2G: GSM 850MHz, GSM 900MHz, GSM 1800MHz, GSM 1900MHz
Készenlét: 2 SIM 2 Standby
SIM kártya: SIM 1 Card Slot 3G/4G támogatás, Micro SIM Card
Adatátvitel: LTE, GPRS, EDGE, HSPA, HSPA+
Kijelző fajtája: HD, IPS, 720P, kapacitív érint kijelző
Kijelző felbontás: 1280 x 720 pixels
Képernyő feloldás: Csúsztatás, ujjlenyomat azonosítás, minta alapú feloldás , PIN, jelszavas védelem
Akkumulátor: Li-ion, 4000mAh, One Battery
Hátlapi kamera: 5.0 MP, interpolált 8MP
Előlapi kamera: 5.0 MP, interpolált 8MP
Kamera funkciók: Mosoly felismerés, gesztúra felismerés, panoráma, LED villanó, arc felismerés, szépítés
Apertúra: ƒ/2.0, f/1.8
Érzékelők: Gyorsulás szenzor, közelség érzékelő, fény szenzor
GPS: A-GPS
WiFi: WiFi 802.11a/b/g/n
Bluetooth: Bluetooth 4.0
Csatlakozók: 3.5mm Audio Jack, Micro SIM Card Slot, 2 Micro SIM Card Slots, TF Card/Micro SIM Card Slot
Egyéb funkciók: OTG, OTA frissítés
Video Resolution: 720P, 1080P
Video formátumok: AVI, MP4, FLV, MPEG, 3GP, MOV, MKV
Audio formátumok: FLAC, APE, MKA, M4A, AAC, AMR, MID, OGG, MIDI
Méret: 154 x 77.1 x 9.9 mm
Súly: 145g (Akkuval)