Egy ismert magazin felkérte állandó szerzőnek Albert Zsoltit, akinek versei egyre gyakrabban jelennek meg, más irodalmi igényességet is magán viselő online felületeken is. A pécsi költőnek a kezdeti lökést egy Villon kötetet adta, Faludy György fordításában. Valamikor a punk-korszak után.

– Mit gondolsz, ma Magyarországon van elég lehetőség arra, hogy a kortárs írók, költők bemutatkozzanak? „Kőbe vésik örökre szavaid virágcsokrát”?

– Nagyon sok lehetősége van a kortárs költőknek megnyilatkozni. Az internetnek hála, egy megosztás ezer tekintet, elég gyorsan jönnek a reakciók, amik esetleg rögtön motiválhatják az alkotói kedvet. Persze az is lehet, hogy így hamarabb feledésbe merülnek a művek. A rengeteg irodalmi portál nagyon profi moderátorral, sok lehetőséget ad számunkra.

– Azért lettél Albert Zsolti a verseid írásánál, hogy ne ütközzön a neved egy másik Albert Zsolttal?

– A nevem azért Zsolt-i, mert így szólít minden barátom, ismerősöm és nem lettem „Zsolt” attól, mert irkálgatok. Szóval így talán közvetlenebb és ha kinyitod egy versem ajtaját, akkor már nálam vagy otthon.

– Milyen alapokról rugaszkodtál el? Közlekedési szakközépiskola, egy lakberendezési áruház munkatársa. Másodállásban- vagy a lelkedben mindig is költő? Mióta írsz?

– Mindig röhejesnek tartottam azokat, akik verset írnak, mert én kamaszkorom lázadó punkként éltem s nem foglalkoztam irodalommal. Igaz, már akkor írtam dalszövegeket, illetve zenéltünk barátaimmal egy családi ház pincéjében. Ez idő tájt ajándékba kaptam egy Villon kötetet, Faludy György fordításában, ami némileg hatott rám. Az első vers akkor íródott, amikor 1989 decemberében Romániában kitört a forradalom, karácsony volt, de már fogalmam sincs miről szólt a vers. Szóval a költészet eddigi életem során még csak nyomokban is alig volt felfedezhető, és ha definiálnom kellene magam: egy áruházi hobby-költő vagyok. Ha világhírű leszek, akkor főállásban fogok írni. Idén négy hónapig otthon voltam egy műtét miatt, s ez erősen ihletett állapotot okozott. Tulajdonképpen ez év, vagyis 2016 februárjától datálható költői munkásságom.

– A verseid miről szólnak? Pillanatnyi hangulat, benyomás, aktuális helyzet, belső vívódás, öröm-sorok faragása?

– Soraimat erősen meghatározzák a pillanatnyi hatások, benyomások, sugallatok, villanások. Mondjuk egy buszmegálló, vagy egy kutyasétáltatás, de erős indíttatást ad egy üveg nutella is. Alapvetően az életet akarom sugározni, verseimben állandóan Istent keresve, kivel sokszor találkozunk és integetünk egymásnak.

– Ezek leginkább szabadversek?

– Nem figyelem mindig a szabályokat, rímképleteket, szótagszámot. Igyekszem úgy adni, ahogy kaptam, de vannak ölelkező, páros rímképletű verseim illetve azonos szótagszámmal bíró soraim (Így leírva milyen hülyeség ez!). Igen! A szabadvers én vagyok!

– A verseidben ki tudsz teljesen tárulkozni?

– Nem tárulkozom ki teljesen, noha még nagyon a kezdetén vagyok ennek az egésznek. Nem tudom meddig tart az ihlet.

– Sok a szín, az íz, a természeti kép. Ez mind Kaposváron és Pécsett született „szósorozat”?

– A magyar nyelv olyan gyönyörű, hogy ha a vödörből a földre öntenék egy csomó szót, akkor is vers kerekedne belőle. Nem görcsölök sokat én sem, csak ütöm a szögeket, és megmaradnak, tartanak. A város nem is annyira fontos, mint inkább az utak, utcák, buszok, lámpák, járda, padok stb., amik megihletnek. Mindenesetre Pécsett kezdtem el irkálni, úgyhogy a legnagyobb impulzusok itt értek.

– Milyen visszajelzéseket kapsz? A versírás szárnyait honnan kaptad? Családi alapok?

– Amióta publikálom a verseimet, csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Bár Pajor Tamás megjegyezte, verseim inkább kortárs dalszövegek, mint versek. Az ő szájából hallva ez is rendkívüli méltatás. Családomban nem volt még, aki költészettel foglalkozott volna, úgy gondolom talán az Örökkévaló akarta ezt, hogy írjak.

– A könyv lapjai olykor nyitva fáznak?

– Mindig van egy nyitott könyv, vagy az udvari asztalon, vagy bent a lakásban. Vagy én vagyok az, de most nem fázom…

– Melyik versedet szeretik a legjobban?

– Koffein

-Kavics és kagylóhéj

-Hatmillió

-Míg várlak

– Akkor majd egyszer csak jönnek a díjak? Merre tartasz?

– Nem nyertem még díjat, de nem is küldtem sehova a verseim, hogy kiderüljön mire jók, vagy mennyire. Az nekem már egy díj, hogy meghívtak a Litera-Túra Irodalmi És Művészeti Magazinba állandó szerzőnek, ahol most is két versem várakozik közlésre. Idén ősszel megjelenik az első antológia, könyv formában, amelyben az én műveim is szerepelni fognak. Szeretnék saját kötetet később. A Mennyország fele tartok.

Koffein

Lassan eszmél,
felfelé lépked
mélyből elmém
a hajnal szellemén.
A kávé illata
kúszik az orromba,
hangosan zörget
agyam peremén.
Halkan suttogva
csoszog a gondolat,
indul a lépcsőn,
s kopog a szív rejtjelén.
Felgördül a szemhéj,
rugózik fel s lefelé,
az álom már elijedt,
de sikolya még bennem él.

Kavics és kagylóhéj

Part fölé magasló sziklán állok,
rongyos zászlómmal intek feléd.
Az égen gúnydalt őrjöngő sirályok,
elhaló üvöltésemtől torkom leég.
Sós szél szaggatja barázdás arcom,
parton hagytál, te, a felejtés tengerén.
Kihajózott veled minden álmom,
s vitorlát dagaszt a holnap peremén.
Zöldeskék hullámok cifrázó tarajjal,
tengerbe fúlt nap a horizont végén,
szavaid, mint ezüstöt szikrázó halrajjal,
melegszem emléked izzó tüzénél.

Lábnyomod a fövenyben mosolyt ír,
de hamar lapoz a szél, sietve letakar,
homok lepi el sebeim és sós víz,
gyógyulni hontalan lelkem veled akar.

Ajtóm előtt a lépcsőn kavicsok várnak,
s néhány kagylóhéj hever szanaszét,
könyv az asztalon, lapjai nyitva fáznak.
Álmodom, karjaiban ringat a hintaszék.
Liliomillatod az ingujjamon maradt,
még nem fújta ki belőlem a parti szél,
kézen fogva szaladnak árnyékaink,
mint kísértetek a boldogság lakatlan szigetén.

Mi itt olvassuk: www.poet.hu

Fotók: Albert Zsolt, Koósz Balázs