Mielőtt elutaztunk, egyszerűen eltévedtem a garázsban. Négy sárga ajtó nyílik az alagsorban, mind a négy egyformán sárga, és én összetévesztettem. Fici fent már kiírta az ajtóra: a feleségem elveszett, mely cédulára aztán felvéste valaki: “Utoljára az undergroundban találkoztam vele”.

Nagy nehezen kiszámoltam lent, hogy merre van dél, akkor nekem északnak kell menni, és meg is találtam azt az egyforma ajtót, amelyiken végül csak hazaértem.

Fici fent nevetve várt és megkérdezte: Ugye eltévedtél? Honnan ismer engem ez az alak ilyen jól? A helyzet az, hogy én tényleg mindig eltévedek, Fici erre azt állítja, hogy nem tudok térben gondolkozni, és lehet, hogy igaza van. Miután kinevette magát rajtam, közölte: egyedül többet nem enged le a garázsba, mert egyszer csak végleg eltévedek, persze, ez szemétség, mert a garázsban csak négy ajtó van, és én azt sötétben is megtalálom, mind a négyet, csak az a kétséges, hogy melyik a miénk.

Az volt a helyzet, hogy művelődni akartunk, és elmentünk egy repülővel Valenciába. Fici közölte: ne öltözzek melegen, mert Valenciában meleg van. Én azért csak felöltöztem, még a téli bundámat is magamra vettem, és lássatok csodát, nekem volt igazam…

Este kiültünk a szabadba egy lángoló melegítő mellé, nagyon jól éreztük magunkat, de mire észrevettük a hideget, úgy megfáztunk, hogy muszáj volt bedobnunk egy Camparit, amitől aztán nem csak én, hanem Fici is bizonytalanná vált, de nagyon jól felmelegített az ital. Baj nélkül hazaértünk a szállodába, ahol másnap reggelit is kaptunk.

Nagyon szeretetem a vajas-mézes kenyeret, de itthon soha nem engedtem meg magamnak, mert akkor nagyon -még jobban- meghíznék. Viszont, ha valahol máshol, egy szállodában reggelizek, mindig meglepem magam egy-két vajas-mézes zsemlével, és akkor a napom jól kezdődik.

Kerestem a mézet reggel, kerestem, de nem találtam, viszont a több különös dolog mellett fokhagymacikkeket is ehettem volna, amik ki voltak téve egy nagy tálba. Panaszkodtam Ficinek, hogy nem találom a mézet, erre odament, ahol én az előbb nem találtam, és hozott nekem kettőt. Azzal nyújtotta át: “Te, kis figyelmetlen üstököm!” Nem haragudtam meg, mert ez becézés volt Ficinél, a mézet pedig megettem, és nagyon finom volt.

Ezután városnézés jött, ezelőtt senki nem mondta meg nekünk, hogy ez egy két és félmilliós nagy város, illetve nagyon-nagyon-nagy város. Láttunk gyönyörű szecessziós épületeket, tombolt a múlt század forduló, de nem csak az tombolt, hanem valami más is. Belefáradtunk, de egy taxival kimentünk az új városrészbe, na ezt kellett volna előbb megnézni.

Madrid és Barcelona, híresség és látogatottság terén elvitte a pálmát, Valencia úgy döntött, hogy majd ő megmutatja. Meg is mutatta. A tenger közelébe építettek egy új városrészt. A művészetek és tudományok épületei vannak itt, egyszerűbben kifejezve Ciudad Calatrava, előbbi szó várost jelent az utóbbi a Santiago Calatrava építész nevét, aki megrajzolta, kitalálta, majd felépítette ezt a létesítményt. Az épületek hasonlóak egy pár óriás dinoszaurusz csontvázához, belül akvárium, szélesvásznú mozik, hangversenyterem, múzeum, és még egy csomó minden van, amit tudtunk, megnéztük, de aztán a térdünk és a derekunk beleszólt, fogtunk egy taxit, és pár órán át pihentettük a csontjainkat.

Fotó: pixabay.com

Nem elég, hogy hideg volt, de a tenger felől fújt folyton a szél, reszkettem a télikabátomban. Eközben narancsok lógtak tömegével a fákról, tiszta narancssárga volt minden, és négy fok…

Mellettünk egy nő szelfizett, csavargatta a nyakát, hogy minél jobb pozícióba kapja el magát, a narancsok előtt. Fici megszólalt: Ne a pozíciót, hanem a fejedet cseréld ki. A nő persze, ezt nem értette, de azt igen, hogy belőlem kirobbant a nevetés, úgy, hogy folytak a könnyeim. Nem szép!

Toronymagas akácfák virágoztak, mint a bolondok, egyik ebédre rákot ettünk, aztán tízszer is hiába mostunk kezet, olyan rákillata volt, hogy végig éreztem magamon.

Leszakadt a nadrágomról egy gomb, amit nagyon nehezen, de felvarrtam. Hogy miért nehezen? Hát aki már varrt gombot életében, az tudja, milyen nehéz a tűbe befűzni a nyavalyás cérnát, de én győztem, és Fici megkérdezte: Te minden alkalommal ennyit vacakolsz, amikor fel kell varrnod egy gombot? Mérgemben jött a gondolat, hogy levágjam megint a gombot, és adjam oda neki, hogy varrja fel ő, de aztán nem tettem, mert egészen biztos, hogy nem tud gombot varrni. Aztán itt állok nadrág nélkül, csupaszon…Inkább írok tovább!

Van még Valenciának egy jellegzetessége: Volt egy folyójuk, a Turia, mely keresztülszelte a várost, és tavasszal elöntötte árvízzel a környéket. Nos, az okos városiak elterelték a folyót a városon kívülre, és a medrében meg az árterületében teleültették fákkal, csináltak egy bioparkot, hol biciklizni, szaladni, sétálni lehet, és legalább 5 kilométert kell gyalogolni, hogy elérj egy taxiállomást. Nos, ide vitt el engem az én férjem. A változatosság kedvéért tűzött a nap, kijöttek az összes, ez évi szeplők rajtam, a bundám ujját összebogoztam a derekamon, és valahogy túléltem a bioparkot.

Még történt egy premier, szépiát ettünk grillezve, egészen finom volt. Hiába is írnám le Nektek a receptjét, mert úgy sem lehet kapni szépiát a Fény utcai piacon. Viszont ettünk egy libamájat dinsztelt, rántott vargányával, hát isteni volt. A receptet, ha kéritek meg tudom adni Nektek!

Ezek után hazajöttünk…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

húsz + 12 =