A Kisasszonyok című regényét a romantikus női irodalom csúcsaként emlegetik. „Egy fiú sem lehetett a barátom, amíg le nem győztem őt valamilyen versenyben.” „És olyan lányokkal nem barátkoztam, akik nem tudtak fára mászni, vagy átugrani a kerítésen.” – írta hajdan Louisa May Alcott amerikai írónő saját magáról.

Szülei, Almos Bronson Alcott, filozófus és Abigail May Alcott keresztyén elvek szerint nevelték három leánytestvérével együtt. Gyerekkorát Bostonban és Concordban töltötte.

Gyakran látogatta Ralph Waldo Emerson könyvtárát, és Henry David Thoreauval többször tett kirándulásokat a természetben.

Louisa May Alcott írói karrierje költészettel és rövid történetekkel kezdődött, amiket népszerű magazinokban lehetett olvasni.

Első elismeréseit sötétebb hangvételű alkotásaiért kapta, amelyeket A. M. Barnard álnéven publikált. „Férfiként” többet tudott keresni. A rövid történetekből származó pénzzel akarta megalapozni későbbi munkásságát.

Az írás iránti szenvedélye hamar megmutatkozott, ami gazdag képzelőerővel párosult. Általában melodrámákat írt, amit lánytestvérével barátaik előtt gyakran előadtak. A szerepeket tekintve általában Louisa játszotta a gonosz csábító, az útonálló, a szellem, vagy a gőgös királynő szerepét.

15 éves korától határozott elképzelése volt, hogyan fog valami olyat tenni, amivel a családját segítheti. Nem érdekelte milyen munka az, ezért szívesen tanított, varrt, színészkedett, vagy írt. „Egy nap híres leszek és boldog, mielőtt meghalok, majd meglátjátok.” – mondta.

Első könyve 22 éves korában jelent meg Flower Fables (Virágmesék) címmel.

Mérföldkőnek számított az 1863-ban megjelent Hospital Sketches (Karcolatok a kórházból), amit az amerikai polgárháborúban írt, amikor ápolónőként dolgozott egy kórházban.

Louisa 35 éves volt, amikor kiadója megkérte, hogy írjon egy könyvet lányok számára.

A Little Woman (Kisasszonyok) című leghíresebb regényét az Orchard házban írta, 1868 májusa és júliusa között, mely a klasszikus irodalom kedvelői számára vált leginkább ismertté. A Kisasszonyok című művét saját néven papírra vetette, aktívan részt vett a szüfrazsett mozgalomban és világszerte terjesztette a nők egyenjogúságáról írt üzeneteit. A könyv alapjául saját gyermekkori élményei szolgáltak. Így a könyv olvasása során mindenki bepillantást nyerhet, hogyan is élt az Alcott család, milyen elvek és gondolatok vezérelték életüket és mitől voltak olyan különlegesek egyéniségek mind a hatan: külön-külön is és mint egy család.

 Louisa-nak összesen 30 műve és novellagyűjteménye jelent meg.

1888. március–án stroke-ban halt meg, 55 évesen, 2 nappal apja halála után. Sírhelye Concordban, a Sleepy Hollow temetőben található. Utolsó szavai ezek voltak: „ez nem meningitis?”

Méltán kapta meg 1996-ban National Woman’s Hall of Fame kitüntetést, hiszen itthon nem túl ismert, de hazájában annál ismertebb írónő volt.

1940-ben a United States Postage 5 cent bélyegen is az ő profilképe látható.

Louisa May Alcott művei:

  • The Inheritance (1849, kiadatlan 1997-ig)
  • Flower Fables (1854)
  • Hospital Sketches (1863)
  • The Rose Family: A Fairy Tale (1864)
  • Moods (1865, átdolgozva 1882-ben)
  • Morning-Glories and Other Stories (1867)
  • The Mysterious Key and What It Opened (1867)
  • Little Women or Meg, Jo, Beth and Amy (1868)
  • Three Proverb Stories (includes “Kitty’s Class Day”, “Aunt Kipp” and “Psyche’s Art”) (1868)
  • Part Second of Little Women, also known as “Good Wives” (1869)
  • An Old Fashioned Girl (1870)
  • Aunt Jo’s Scrap-Bag (1872-1882)
  • Little Men: Life at Plumfield with Jo’s Boys (1871)
  • Work: A Story of Experience (1872)
  • Eight Cousins or The Aunt-Hill (1875)
  • Beginning Again, Being a Continuation of Work (1875)
  • Silver Pitchers, and Independence: A Centennial Love Story” (1876)
  • Rose in Bloom: A Sequel to Eight Cousins (1876)
  • Under the Lilacs (1878)
  • Jack and Jill: A Village Story (1880)
  • Jo’s Boys and How They Turned Out: A Sequel to “Little Men” (1886)
  • Lulu’s Library (1886-1889)
  • A Garland for Girls (1888)
  • Comic Tragedies (1893)

A. M. Barnard-ként kiadott művek:

  • Behind a Mask, or a Woman’s Power (1866)
  • The Abbot’s Ghost, or Maurice Treherne’s Temptation (1867)
  • A Long Fatal Love Chase (1866 – first published 1995)

Névtelenül adta ki:

  • A Modern Mephistopheles (1877)

Szöveg forrás:

1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Louisa_May_Alcott

2. https://hu.wikipedia.org/wiki/Henry_David_Thoreau

3. http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/13580/

4. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/harc_a_noi_jogokert_szufrazsettek/

Fotó: http://biografieonline.it/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

öt + 5 =