6.3 C
Budapest
péntek, április 19, 2024
Home Bableves és csülök Birinyi babos bornyú

Birinyi babos bornyú

0
Birinyi babos bornyú

Nem csak főznek a Birinyi Rozsdás Pengék, hanem kézi aratóversenyeken, hagyományőrző programokon vesznek részt. Útjára indították a XIX. Jász Világtalálkozón a jász Virtus népi játékok elnevezésű vetélkedőt. Hozzájuk kapcsolódik május 6-án az Ifjú Redemptus Virtus, augusztus 20-án a Búzakalásztól a megszentelt kenyérig, és a Nagyanyáink Karácsonya programjai is.

A Birinyi Rozsdás Pengék néhány tagja
A Birinyi Rozsdás Pengék néhány tagja

Hagyományőrző csapat, 2011-ben alakult. Birinyi, mert főleg Jászberényiekből áll, Rozsdás mert a csapat nagyobb része idősebb korosztály, Pengék, mert, penge dolgokra képesek. -említi Halászi Endréné, hagyományőrző, a társaság egyik alapítója, majd folytatja. A Jász ízeket már több helyre elvittük, hagyományőrző programokra, főzőversenyekre. Az egyik nyertes ételünk a Birinyi babos bornyú, aminek receptje a következő.

Birinyi babos bornyú elkészítése

15 dkg apró kockára vágott füstölt szalonnát zsírjára sütünk, majd beleteszünk 2-2 kisebb fej apróra vágott lila- és vöröshagymát. Amikor megdinsztelődött a hagyma, félrehúzzuk a bográcsot, pirospaprikával megszórjuk, megkeverjük, öntünk rá egy pohár vizet. Rakunk bele 1-2 paradicsomot és egy zöldpaprikát, összeforraljuk, és hozzáadjuk a 2 kg felkockázott bornyúhúst.

bironyi-2

Forrástól főzzük fél órán át, aztán beletesszük az előző este beáztatott és lecsepegtetett 80 dkg cukor-tarkababot. Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Ízesítésnek teszünk bele őrölt borsot, sót, 3-4 fej kapart fokhagymát, csipetnyi majoránnát, köménymagot, és kevés ételízesítőt.

Aki szereti csípősen, tegyen bele erős paprikát is. Nem szabad túlfűszerezni, mert akkor az ízek elvesznek.

Jó étvágyat mindenkinek!

Fotók: Birinyi Rozsdás Pengék