A budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban 2016. június 21. – augusztus 7.-ig látogatható Elek Lenke csonttányér gyűjteménye, Hitka Viktória és Lublóy Zoltán kortárs reflexióival kiegészítve.

csont2A római és középkori főúri udvarokban a csontokat az asztal alá dobálták, a kutyák pedig rögtön elropogtatták azokat, miközben a jóllakott gazdák a tóga, vagy az asztalterítő szélébe törölték a szájukat. A nagy csarnokokban való közös étkezést idővel felváltotta az intimebb környezetben, családi körben való falatozás; a tányérokat, fedeles tálakat és mártásos csészéket pedig további változatos formájú és funkciójú darabok egészítették ki az ebéd-, illetve vacsoraszerviz részeként.

Kínai import és a korszakváltás

Az ónkupát és a súlyos kerámiatálat felváltotta az üvegpohár, a kínai import eredményeképpen a filigrán porcelán, az abrosz mellett megjelent a damasztszalvéta, a csont számára pedig külön félhold vagy kifli alakú tányérka szolgált.

Amikor hal volt ebédre vagy vacsorára, akkor a szálkát szintén külön tálkára helyezték, amelyre többnyire ponty vagy nagy bajuszú harcsa – olykor kagyló vagy csiga – figyelmeztetett.

A csonttányér tehát nem csontból készül, hanem csontnak: porcelánból, üvegből, fémből, kerámiából, fajanszból gyártják elvétve ma is.

Nézzük csak, de mit és hol?

A csonttányér ma kuriózum, néhány lelkes gyűjtő vadászik rá bolhapiacokon vagy az interneten. A márkás, antik darabok természetesen értékesebbek, de a gyűjtők számára az értéket mégsem csupán a gyár vagy a márka határozza meg, hanem egy cikornyás felirat, egy lüszteres részlet vagy szokatlan motívum. Például egy 1914-es darabon huszár feszít. A csonttányérokról szinte semmilyen forrás nem áll rendelkezésünkre, így eldönthetetlen, hogy a tányérka vajon egy alkalmi étkészlet becses darabja volt-e vagy csak dísztárgynak szánta a porcelánfestő. A legtöbb, Kérem a csontokat! magyar vagy német nyelvű feliratos tányéron kutya vagy cica ül türelmesen, várva megszolgált táplálékát.

csontMenyasszonynak és megbecsült vendégnek

A csonttányér alkalmazásának szokása nem maradt meg a hajdani monarchia területén belül. Angliában, a viktoriánus időkben volt szokás a tányér bal oldalára csonttányért helyezni, és az sem volt ritka, hogy a menyasszonyok csonttányér-készletet kaptak nászajándékul. Egyes drága étkészletek áthajóztak a kis félhold alakú tányérkákkal az Újvilágba is. A moszkvai porcelánmúzeumból sem hiányozhatott a csonttányér: az asztal egy cári húsvéti ebédre fényűzően megterítve, a terítékek mellé pedig itt is csontnak való alkalmatosságot helyeztek. A gyűjtemény tulajdonosa néhány éve Portugáliában egy szálloda séfjétől kapott ajándékba egy kékesfehér, letisztult, a hotel logójával díszített darabot. A kedves gesztus talán tudattalanul elevenített fel egy korábbi hagyományt, több országban szokás volt ugyanis, hogy a megbecsült törzsvendég az étterem emblémájával ellátott csonttányért kapott ajándékba.

A híres porcelán és fajansz manufaktúrákban ma is gyártanak csonttányérokat, ám használni már díszebédeken sem szokták őket. Megmaradnak hát egy régi kor letűnt emlékének, mint a morzsaseprű, a gyufatartó vagy a mustáros tálka…

Szöveg-fotó: MKVM

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

14 − hét =