8.3 C
Budapest
kedd, április 16, 2024
Home Állvány Épület Felújították a perkátai Győry-kastélyt

Felújították a perkátai Győry-kastélyt

0
Felújították a perkátai Győry-kastélyt
perkáta
MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Augusztus elején megnyitotta kapuit a Perkátán lévő felújított Győry-kastély. Az állandó kiállítások egyike a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét mutatja be, a másik pedig a Huahsziang rendelkezésre bocsátott, 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyag, amely Európában is egyedülálló.

„A település múltjában a XVIII. század utolsó negyedétől a Győry család játszotta a legnagyobb szerepet. Mária Teréziától Radványi Győry Ferenc (IV.) 1775. június 25-én kapta meg Perkátát, ahová vincéseket telepít le, iskolát alapít, saját költségén római katolikus templomot építtet. Kastélyukat 1820-ban építtették. A család egyik tagja, a birtokot kitűnően vezető Győri Terézia (1843–1936), a falu jótevője élete végéig itt élt. Halálával lezárult az a másfél száz esztendő, amely a Győri család tevékenységét jelentette.”

„A Perkátán található klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre.

A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték, művelődési ház és könyvtár üzemelt benne.”

perkáta-2
MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között testvérvárosi kapcsolat van.

Alap: MTI-hír

További szöveg: https://hu.wikipedia.org/wiki/Perk%C3%A1ta

MTI Fotó: Bodnár Boglárka