Pekingben 2015. május 4-én bemutatkozott Jangjang, a szárazföldi Kína első, emberi gesztusokra képes humanoid robotja, amely egyszerre hasonlít egyik alkotójára, egy kínai nőre és – amerikai riporterek szerint – Sarah Palin volt alaszkai kormányzóra, egykori alelnökjelöltre.

Jangjang, humanoid robot
Jangjang, humanoid robot

A globális mobil internet témakörében rendezett egyhetes konferencián és kiállításon talán a legnépszerűbb az a hosszú hajú, szemüveges nő, aki mosolyogva, időnként pislogva, “beszéde” közben ajkait mozgatva bűvölte el közönségét. A dobogón mellette állt az a nő, a robot fejlesztői csoportjának egyike, akiről Jangjangot megmintázták. Az “ikrek” kezet fogtak és meg is ölelték egymást.

Jangjangot távirányítással működtetik, a szenzorok egy másik emberen vannak, aki a háttérből mindent figyelve például fejmozgásával idézi elő a bábu fejének azonos mozgását.

Szung Jang elmondta, hogy hasonmását egy különleges szilikagélből alkották, amely látványában és tapintásában az emberi bőrt idézi. Jangjang a negyedik robot, amelyet a sanghaji Shanghai Shenqing Industry (SSI) gyártott és az eddigiek közül ő tudja a legtöbbet. Leginkább az arca kifejező.

Szung elmondta, hogy gépi másával dolgozni különleges élményt jelent a számára, a helyzet arra inspirálja, hogy azt mindig tökéletesítsék.

A fejlesztők szerint a technológia segítségével olyan robotok fejleszthetők, amelyek például eladók mellett teljesíthetnek szolgálatot vagy hírességek mását is szívesen gyártanák. Elképzelhető, hogy egy professzor helyett előadását is megtartja a bábu, bár kérdések megválaszolására nem lesz képes – vélte Szung.

A középkorú robotnő előállítóit, a sanghaji fejlesztőket egy japán professzor, Isiguro Hirosi segítette, aki immár több mint 20 éves gyakorlatot szerzett a robottechnika világában. Isiguro azt nyilatkozta: eljöhet az idő, amikor effajta robotok helyettesítik a popsztárokat és a hollywoodi színészeket.

Egy humanoid robot szebb lehet bármelyik énekesnél, sosem fárad el, megállás nélkül képes énekelni, nem beszélve a divatmodellekről, a televíziós hírolvasókról vagy a recepciósokról, akiket ugyancsak jól helyettesíthetnének – vélte a neves japán szakember, aki 2010-ben már magát is megmintázta, 2014-ben pedig megalkotta a hazájában híressé vált Otonaroidot és Kodomoridot, egy felnőtt nő és egy lánygyermek robot mását.

https://www.youtube.com/watch?v=eD0mcUDCAPc

Szöveg: MTI

Fotó-alap: http://news.discovery.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

tizennégy − 12 =