6.1 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
Home Egyéb Oldtimer Show – Ősgép Kiállítás

Oldtimer Show – Ősgép Kiállítás

0
Oldtimer Show – Ősgép Kiállítás

Október 25-27-ig ismét Oldtimer Show a budapesti SYMA Rendezvényközpontban.

A szokásos szezonzáró rendezvényen háromszáz oldtimer jármű és gép kerül bemutatásra. Az idei évben az Oldtimer Show Kft. kiegészítő rendezvényeként szerepel, mint újdonság, a „Ősgép Kiállítás”.

A látogatók nem csak mozdulatlan tárgyakat nézegethetnek, hanem a 100 évnél idősebb traktorokat, stabil motorokat működés közben is szemügyre vehetik. Kétóránként életre keltenek néhány pöfékelő, lassú fordulatú ősgépet, sőt interaktív programként lesz cséplőgép hajtás, traktor üléspróba, oldtimer versenyautó szimulátor, és mini gőzgépen vonatozás is.

Aki valami finomabb szalonra vágyna, annak ott az elegánsabb kiállítócsarnok, ahol ritka- és nagy értékű veterán autók, motorok kerülnek bemutatásra.

A nyugati világ járművei mellett a vörös csillagos korszak szinte teljes típuspalettája is kiállításra kerül a SYMA 8.000 négyzetméteres „A” kiállítócsarnokában. A nosztalgia hangulatról a korabeli muzsika, a korhű ruhába öltözött hölgyek és a rengeteg retro tárgy gondoskodik.

De lesz „Lemezárugyár Játék Kiállítás” és „Autó és Vasútmodell Kiállítás” is. A felnőttek ingyenes bor, pálinka és csokoládé kóstoláson vehetnek részt. A rendezvénycsarnokban minőségi kávézóban és csokoládészalonban pihenhetnek meg az elfáradtak. 

A gyerekek szórakoztatására a csarnok hátsó kuckójában autós szimulátorok lesznek elhelyezve, melyeket díjmentesen kipróbálhatnak. 

A 2013. októbertől az Oldtimer Show Kft. rendezvényeinek belépőjegy vásárlására több utalványt is elfogadnak, a jegy mellé minden látogató ajándékba kap egy magazint.

 

További info: www.oldtimershow.hu

 

Az idei Horgász Show szintén október 25-27-ig kerül megrendezésre, a SYMA Rendezvényközpont „B” és „C” csarnokaiban. A Horgász Show-ra külön belépőjegyet kell vásárolni!