9.8 C
Budapest
kedd, október 15, 2024
Home Alföldi levegő A tojás repesztéstől a quillingig

A tojás repesztéstől a quillingig

0
A tojás repesztéstől a quillingig

Gyömrőn, a Romantika Fővárosában, ott, ahol a Teleki-kastély udvarán és a Tófürdő mellett már nyiladozik a tavasz, egészen pontosan egy Budapest melletti városkában beszélgettünk Szabóné Bács Brigittával, a Kreatív ÖtletCentrum tulajdonosával.

Szóba került a hideg kútvizes locsolkodás, a húsvéti barka, a sonka, a frissen sült kalács, és a lányai által, saját kezűleg írt- és festett monogramos tojások is, mert ilyenkor húsvét előtt mindenki készülődik, alkot valamit…hogy testben és lélekben megújulhasson.

– Maglódon és Gyömrőn már mindenki tudja, hogy ha hiányzik valami kreatív alapanyag, eszköz, akkor tőled kell segítséget kérni. Honnan az ötlet, hogy igény lehet egy ilyen kreatív „kuckóra”?

– Az elképzelés már régen megfogalmazódott a fejemben, csak a hol és a mikor nem volt egészen biztos. Aztán a kisebbik lánykánk is elkezdte az iskolát és akkor jött a végső döntés, hogy megpróbáljuk akkor itt a környéken az alkotni vágyók kéréseit kiszolgálni. Az életünk nagy részét Maglódon és Gyömrőn éljük, így az Kreatív üzletet is ide álmodtuk meg.

– Azt hihetnénk, hogy aki ilyen helyen dolgozik, annak bizonyára van kézügyessége. Ez jellemző rád is?

– IGEN, csupa nagybetűvel! Szüleim kézművesek, innen az alkotni vágyás. A középiskolai éveimet kézműipariban töltöttem, azóta is – ha lehetőség van rá – bővítem a művészeti tudásomat. Jelenleg kalligráfiát tanulok, szabadidőmben rajzolok, festek. Az, hogy a körülöttem lévő világot díszíteni próbálom, az nem csak kézzel fogható alkotásokban jelenik meg, hanem szellemi- és lelki igényeimben és érdeklődésemben is.

– A hozzád betérők milyen témában kérnek segítséget leginkább?

– Jönnek idősebbek, fiatalabbak, de a legfontosabb a számomra, hogy megtalálják azt a barátságos és segítőkész légkört, amiben kedvet kapnak az alkotásra. Sokszor egy fotón vagy interneten megtetszett alkotást szeretnének saját maguk újragondolni. Az üzletben megkeressük a hozzávalókat, alapanyagokat, festékeket, lakkokat – megbeszéljük az elkészítés folyamatát, és ha nagyon jól sikerül, akkor sokan visszajönnek, hogy megmutassák az elkészült remekművet.

Előfordulnak olyanok is, akik nem olyan bátrak, hogy önállóan belevágjanak egy tárgy megalkotásába. Azoknak is tudunk segíteni. Hétköznap délutánonként alkotóműhely várja őket. Emellett vannak a nagyon bátortalan, időhiánnyal küzdő vásárlóink, akiknek elkészítjük a megrendelt termékeket.

– Akadnak új technikák, díszítési formák, sablonok, amit akár húsvétra bárki elkészíthet otthon?

– Igyekszünk mindig napra készek lenni – mind a technikák, mind az alapanyagok terén. Ha valami még nincs az üzletben egy-két napon belül beszerezzük.

Az imént kaptam egy üzenetet, hogy egy különleges terméssel díszített koszorút szeretne elkészíteni egy kedves visszatérő vásárló. A beszélgetésünk után megnézem, hogy hol lehet beszerezni az alapokat, hogy minél előbb elkészülhessen a megálmodott ajtódísz.

– A húsvéti dekorációk legnagyobb részét még mindig a tojásdíszek alkotják. Elkészítésüknek számtalan formája van, (hungarocell tojás festése, repesztése, akrill tojások díszítése, patchwork és quilling technikák) amit otthon is el lehet készíteni. Akár ablakba, akár a vázába tett barkára felakasztva, egyaránt dísze lehet a lakásnak.

Nálunk a legújabb tavaszi kedvenc az öntözőkanna.

– A családotokban mivel készültök, milyen húsvéti hagyományokat ápoltok otthon? Mi kerül az asztalra?

– Hagyományként a hideg kútvizes locsolkodás idén is várható. Az húsvéti asztalunkról nem hiányozhat a megszentelt barka, sonka (szigorúan házi), tojás, frissen sült kalács, pálinka. Díszítésként pedig tavaszi virágok lesznek és a lányok által, saját kezűleg készített tojásdíszek.

– Idén a hozzánk betérő férfiak, legények egyedi monogramos húsvéti tojást kapnak a versért és a locsolásért cserébe…

Mindenkinek vidám hangulatú készülődést kívánunk! Ha valaki elakadna az alkotás közepén, keressen bennünket bizalommal vagy csak térjen be hozzánk nézelődni, a hangulat és a társaság kedvéért, mert alkotni és adni mindig öröm!

Kreatív ÖtletCentrum

Gyömrő, Centrum Üzletház

Szent István u. 21.

Nyitva tartás:

Hétfőtől -péntekig: 9-17 óráig

Szombaton: 9-13 óráig

Internet: www.facebook.com/kreativotletcentum

Telefon: 06-30-8433-294