A cseh származású Marchenke Vilmos épületszobrász (1842. május 8. – 1915. március 3.) életéről nem születtek terjedelmes írások, nem készültek alakjáról hiteles jellemábrázolások. A hajdan kőbányai kerámiaműhellyel rendelkező „mesteremberről” a leghihetőbb és egyben legmesésebb történeteket a X. kerületi lakók adják szájról szájra. Nem ismerték személyesen, mégis szeretik.

A Harmat utca 68-as szám alatt lévő „Figuraház” vagy „figurás-ház” hajdan Marchenke Vilmos lakóháza lehetett. Az Állomás utcán és a Hölgy utcán sétálva, több épületen is láthatunk Marchenke alkotásokat. (Nevét Marschenkeként, Marhenkeként is írják, sőt ő maga is többféleképpen írta.) Akkoriban, a XIX. század végén, a Harmat utca ezen részén igen kevesen laktak, szőlő ültetvények voltak, s kőbányászat működött.

Marchenke neves szakemberekkel dolgozott együtt, emellet a kezdődő kőbányai társasági élet központját alakította ki maga körül. A vasárnapi istentiszteletek után házához hívta a gyerekeket, habos kakaót szolgált fel, és nagy, szobrokkal teli kertjében pónifogaton kocsikázhatott az érdeklődő közönség.

A férfiaknak magánkuglizót tartott fenn, támogatta az iskolaszéki rózsaünnepélyek szervezését, a Kőbányai Férfidalegyletet, és a Humanitas kőbányai jótékony egyesület működését.

Ahol az angyalfejek is születtek

Az Országház építésének időszakában a háza mellett szobrászműhely létesült, itt készítették az épületdíszítő elemeket. A hely alkalmas volt számottevő mennyiségben terrakotta, pirogránit ill. majolika gyártására. A díszek, amik valójában öntvények, egy különleges eljárással készültek. Így például az angyalfejek is…

Marchenke elkészítette a mintát, erről negatív formát alkotott, azt elszállították a Zsolnay porcelángyárba, ott kiöntötték, kiégették, mázazták, újra kiégették, s úgy hozták vissza. (1981 végétől érkeztek az Országház belső udvaraiba, a Marchenke által mintázott építészeti kerámiaszállítmányok.)

A Szent László templom építésében a kerámia oltárokat, a szószéket, a keresztelő-medencét, a fából faragott padokat, a stallumokat és a gyóntatószéket is Ő mintázta.

Az eljárás kiégetési fázisa jelentős méretzsugorodással járt, így nagyon kellett figyelni arra, hogy milyen formát készítenek!

Az új óhegyi műhely működtetése gyorsaságot, a kapacitás növelését, és a szállítási költségek csökkenését jelentette.

Korának egyik legismertebb, legtöbbet foglalkoztatott mestere volt, élen járt a fővárosi épületek terrakotta díszítéseinek megalkotásában.

Számos épület maketetjét készítette el gipszből, az építészeti tervek alapján. A megrendelők a gipszmintákat kiállították, belépőt szedtek, aminek összegét mintákra és jótékonyságra fordították. Az országházat 4 hónap alatt, 20 emeberrel építette kőbányai műhelyében.

„Az 1873-as bécsi Világkiállításon Magyarország az épülő Sugárút egyes szakaszait is bemutatta a látogatóknak. Makettek készültek a torkolatról, a Nyolcszög térről, a Körtérről és a Városligeti térről. A maketteket gipszből építették meg a tervek alapján, készítőjük Marchenke Vilmos volt A modellek, melyek viszonylag nagyok voltak – például a Nyolcszög téré 8 láb 4 hüvelyk, Pártos Gyula irányításával készültek. A tér házainak tervét egy mappában összegyűjtve szintén kiállították. Valamennyi tervezőt, így Szkalnitzky Antalt is kitüntették. Mindannyian művészeti érmet kaptak.”-írja a www.budapestem.hu.

Akikkel együtt dolgozott

Olyan ismert építészekkel dolgozott együtt, mint Ybl Miklós, Steindl Imre, Feszl Frigyes, Lechner Ödön.

„Wartha Vince, a Műegyetem vegyész tanára volt, ő is Kőbányán élt, megbízást kapott a Zsolnay gyártól egy új máz kidolgozására. Így áll össze a Kőbányához köthető nagyon erős vonal: Marchenke formázott, Zsolnay kivitelezett, Ybl, Feszl, Lechner vagy Steindl tervezett. (Wartha Vince felesége nem más volt, mint a szintén kőbányai illetőségű dr. Hugonnay Vilma gfrófnő, az ország első női orvosa.)

A Hősök terén a millenniumi Műcsarnok domborműveihez is készített modelleket.

1884-ben Budapesti Operaház épületét díszítő szobrok is a nevét dícsérik, csakúgy mint a budapesti Isván kórház szobrai.

A Szent László templom épületdíszeit, az oltárt és a szószékét is ő formázta. Ezek a párizsi világkiállításon szenzációnak számítottak.

Az Országházhoz, miniszterelnöki engedélyezésekkel, az eredetileg tervezettnél sokkal több építészeti kerámiát használt Steindl, az épület díszítéséhez. 1897 végére fejeződtek be a külső „majolika-munkák”. A később pirogránitnak nevezett kiváló tulajdonságokkal rendelkező épületburkoló anyag több évtizedes pályafutása indult el valójában ekkor.

„Steindl már első középületén, az 1870-es évek elején épült pesti, Váci utcai Új Városházán is használt mázas kerámiát. A korabeli méltatás szerint ez „egyik első épülete újabb éránknak, mely a nyers téglafal és terrakotta alkalmazásában elöl jár.” Itt még a korszak másik jelentős keramikus mestere, Marchenke Vilmos volt a munkatársa. Zsolnay kerámiát először az Állatorvosi Főiskola pavilonjain (1881), majd a Műegyetem Múzeum körúti épületén (1883) alkalmazott.”

„A Kálvin tér közepén, ahol ma csak autóút és villamosmegálló van, egészen a második világháborúig egy szökőkút állt. A kút felállítását 1869-ben indítványozták a Pesti Első Takarékpénztár Kálvin téri megnyitásakor. A díszkút terveit Cziegler Gyula pályaművének felhasználásával Ybl Miklós jegyezte, kivitelezésével pedig a Ney Ede és Társa céget bízták meg. Szobrait Fessler Leo mintái alapján Brestyánszky Béla, a többi díszt pedig Marchenke Vilmos készítette el. Végül 1883 októberében adták át a fővárosnak.

A szökőkút a Danubius-kút nevet kapta, mivel négy szobra hazánk négy folyamát, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát ábrázolta. Oszlopának törzsét domborművű delfinek, kagylók és csigák ékesítették.

A második világháború során a Danubius-kút nagyon megsérült, ezért lebontották. Széttört darabjait újrafaragták, s 1959-ben áthelyezték az Erzsébet téri parkba, ahol ma is látható.

Egy valaki azért megmaradt az eredeti csapatból. Száva még ma is ott ül a Két Oroszlán nevezetű ház udvarán (Kálvin tér 9.), és várja, hogy meglátogassa valaki, és elmesélhesse a történetét.”

1875-ben a Budai Várkertbazár szobrászati díszeit, majolikamennyezet színes mintázatát is Marchenke készítette. (Az Operaház főhomlokzatának első emeleti íves árkádos díszei szintén hasonlóak a Várkertbazáréhoz.)

A Kecskeméti-ház fülkeszobrai (Budapest V.ker.) „A Veres Pálné és a Nyáry Pál utca sarkán álló épületet Lechner Ödön és Pártos Gyula irodája építette, 1874-ben, Kecskemét városának megbízásából. Az építészettörténeti szakirodalom egy része Pártos Gyulának tulajdonítja a házat, de a Lechner-kataszterekben is benne szerepel; a párban dolgozó két építész egyik korai munkájáról van szó.

Marchenke számos Lechner-épület szobrásza volt, közreműködött Ybl Miklós épületein. Neve síremlékek készítőjeként is ismert. Déry Attila Belváros, Lipótváros c. építészeti topográfiája (2005) viszont meg sem említi Marchenke nevét; eszerint a történelmi pantheon alakjait Lotz Károly vázlatai alapján Kunst József mintázta és Dienert Ferenc faragta kőbe, az épület általános szobrászati munkáiért felelős Hentsch Ignác műhelyében (egyik név sem szerepelt eddig az Alkotótárban).”- írja a köztekép.hu.

Halála után

Marchenke Vilmos 1882-ben az Országos Magyar Ipartestület vert ezüst díszérmet adott ki tiszteletére, melynek hátoldalán ez olvasható: IPAROS JELESSÉGÉRT MARCHENKE VILMOS képfaragónak, Budapest, 1882.

Halála után a kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Ám emléke máig él a kőbányai lakosok szívében.

Szöveg-alap: Kőbányai Kalendárium – 2014, …