Ha egy kisebb településen megfordul egy Nagy Költő, akkor az egy olyan esemény, melyről illik valamilyen módon megemlékezni, hiszen egy ilyen helyen nincs akkora mozgolódás, mint egy nagyvárosban.

Ady Endre szobrának koszorúzásánál Fodor István Ferenc
Ady Endre szobrának koszorúzásánál Fodor István Ferenc

Jászjákóhalmán a honismereti szakkör 50. évfordulója alkalmából megkoszorúzták a Nagy Költő emléktábláját is. De hogy került ő ide?

Ruccanjunk vissza az időben bő száz évet. Budapesten vagyunk a Városmajori szanatóriumban, ahol békésen gyógyulgatnak a betegek, többek közt a jászberényi Koller Klarissz is, Koller Kálmán táblabíró lánya. Sok jeles személyiség megfordult ott. Klarissz gyakori asztaltársa volt Ady Endrének. Ő a Nagy Költő. Nagynak ugyan már nagy, de Berényben inkább rossz hírét ismerik, hiszen az ide eljutó polgári lapokban nem nagyon díjazzák a tevékenységét.

(Eszembe jut róla az egyik jákóhalmi rossz fiú, aki 1972 után – mikor megjelent Ady képmásával az ötszázas, mely igen nagy pénz volt akkoriban: elrikkantotta magát a kocsmában, hogy „van egy dülledtszeműm, mindenki a vendégem”.)

Klarissznak, – a szép berényi lánynak – dr. Gebhardt Ferenc egyetemi magántanár udvarolgat, kinek baráti köréhez tartozott dr. Kozmutza Béla, a szanatórium bohém igazgató főorvosa. Ők hárman kerekedtek fel, hogy 1913. október 11-én levonatozzanak Jászberénybe konkrétan azért, hogy Gebhardt doktor megkérje Klarissz kezét a szülőktől. Mivel Klarissz anyja a hírneves Gyárfás István történetíró lánya, valószínű, hogy apjától tanulta el, hogy naplót vezetett, mely alapján követni lehetett az eseményeket.

A jászberényi vasútállomástól egyenest a mai Ady Endre út 22-be mentek háztűznézőbe. Érdekes lehetett egymás értékelése, az egymáshoz való hozzáállás a már előbb említett ok miatt. Kollerné méltányolta Adyt, hiszen a vendégek közül őt említi elsőnek, volt azonban olyan meghívott is, aki annyira nem tartotta fontosnak a megjelenést, hogy inkább egy másik programot részesített előnyben arra az időre. A vacsora utáni beszélgetésnél is felvetette az egyik rokon, hogy olyan verseket ír, amelyeket nem lehet megérteni. Erre Ady válasza: „Majd meg fogják érteni, ha emléktábla hirdeti a nevemet – talán éppen ezen a házon is.”

S lám, hogy ráérzett!

Én 1968-től kezdtem abba a házba dolgozni, melyet az államosítás után a Földműves Szövetkezet kapott meg, s akkor már rajta volt az emléktábla. A hajdani Borsóhalmi út pedig a rövid életű Hitler út után Ady nevét kapta. Nem is változtatták meg, csak a temető melletti vége kapta vissza az eredeti Borsóhalmi út nevet. Ma a CO-OP Zrt. központja. Átépítés után az emléktábla az épület belsejébe került, az előkertbe pedig Zilahy – a jász szobrász – Ady mellszobra.

Ady nehezen oldódott az idegen környezetben, majd amikor áthozatták Homoki Aladárt, a Lehel Szálló híres cigányzenekarát, érdeklődve hallgatta az ismeretlen jász nótákat, aztán ő is elhúzatta a Gacsaly Pestát.

Már virradt, mikorra kitalálta a költő, hogy kocsikázni kellene. Nosza elindultak Veres Gerzsonnal – ő is az egyik visszaemlékező volt -, aki elmondta, hogy Gebhardt ekkor nem volt velük, kerültek egyet a piacon, ahol piros almát vettek, majd elindultak Jákóhalma felé. (Csak a pontosság kedvéért: Jászjákóhalma vagyon írva az emlékezésben, de 1902 és 1928 között a hivatalos név Jákóhalma volt, míg a falu „vissza nem perelte” a jász előnevet a belügyminisztertől, mondván, hogy a japán Yokohamával keverik össze a jákóhalmi leveleket a postán!)

A falu előtt a Külső-Tarna hídnál visszafordultak a hintóval.

Itt megjegyzendő, hogy azért volt Jákóhalmán két Tarna-híd, mert a folyó fölös vizét egy másik ágban vezették le, hogy ne rongálja magas vízállásnál a vízimalmot. A KÖTIVÍZIG szíves engedelmével az 1959 óta itt álló gátőrházra helyezett el a honismereti szakkör egy emléktáblát 1994-ben, a kikocsizás emlékére. Sajnos a dátumot egy nappal elírtuk: október 12-e volt a nevezetes nap.

Visszatérve 1913-ra: Jászberényben már javában állt a piac, s vasárnap lévén a gyerekek is ünneplőbe öltözve mentek a templomba. Adyék meg felborogatták az almás kasokat, s almát vásároltak, osztogatták a gyerekeknek, akiket alig lehetett kordában tartani. A kofáknak is igen tetszett az akció, hiszen fizettek rendesen a produkcióért. Kérdezték is a kocsist, hogy „ki ez a két bolond, aki korán reggel almát osztogat a piacon?” De ő is csak annyit tudott, hogy „valami pesti urak, talán ők csinálják az újságot.” Benéztek még a Lehel kávéházba is, aztán reggel 9-kor ágyba bújtak és lustálkodtak délutánig. Akkor Ady egy cikket írt, amit még elpostáztatott a Népszavának.

Az esti vonattal visszautaztak Pestre. Az állomáson egy tanuló felismerte a költőt, aki már látta az egyik róla készült híres fotót.

Klarisszék esküvője 1914. januárjában volt, melyre Ady is küldött egy táviratot.

A kirándulás emlékét az 1950-es években még őrizik a közben Csehszlovákiába szakadt Koller család tárgyi emlékei is. Ott kereste fel őket dr. Németh Ferenc ügyvéd, az időszak egyik jeles berényi kutatója, aki két cikkben is megemlékezett erről az utazásról a Jászkunság korabeli számaiban.

S végül még egy kegyelemdöfés: Panyi János bátyám Jákóhalmán mindig emlegette, hogy „Petőfi Sándor meg a Csohány Márcel híggyánál dobálta kaviccsal a békákat”. Az tény, hogy Petőfi járt Berényben, – jó nagy botrány is kerekedett belőle – de hogy a jákóhalmi határban megfordult-e arról nem szól a fáma. Pedig ő is Nagy Költő volt! Sőt a Csohány Márcel híggya sincs már meg.

 

Szerző: Fodor István Ferenc

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

9 − öt =