Ha egy kisebb településen megfordul egy Nagy Költő, akkor az egy olyan esemény, melyről illik valamilyen módon megemlékezni, hiszen egy ilyen helyen nincs akkora mozgolódás, mint egy nagyvárosban.

Jászjákóhalmán a honismereti szakkör 50. évfordulója alkalmából megkoszorúzták a Nagy Költő emléktábláját is. De hogy került ő ide?

Ruccanjunk vissza az időben bő száz évet. Budapesten vagyunk a Városmajori szanatóriumban, ahol békésen gyógyulgatnak a betegek, többek közt a jászberényi Koller Klarissz is, Koller Kálmán táblabíró lánya. Sok jeles személyiség megfordult ott. Klarissz gyakori asztaltársa volt Ady Endrének. Ő a Nagy Költő. Nagynak ugyan már nagy, de Berényben inkább rossz hírét ismerik, hiszen az ide eljutó polgári lapokban nem nagyon díjazzák a tevékenységét.

(Eszembe jut róla az egyik jákóhalmi rossz fiú, aki 1972 után – mikor megjelent Ady képmásával az ötszázas, mely igen nagy pénz volt akkoriban: elrikkantotta magát a kocsmában, hogy „van egy dülledtszeműm, mindenki a vendégem”.)

Klarissznak, – a szép berényi lánynak – dr. Gebhardt Ferenc egyetemi magántanár udvarolgat, kinek baráti köréhez tartozott dr. Kozmutza Béla, a szanatórium bohém igazgató főorvosa. Ők hárman kerekedtek fel, hogy 1913. október 11-én levonatozzanak Jászberénybe konkrétan azért, hogy Gebhardt doktor megkérje Klarissz kezét a szülőktől. Mivel Klarissz anyja a hírneves Gyárfás István történetíró lánya, valószínű, hogy apjától tanulta el, hogy naplót vezetett, mely alapján követni lehetett az eseményeket.

A jászberényi vasútállomástól egyenest a mai Ady Endre út 22-be mentek háztűznézőbe. Érdekes lehetett egymás értékelése, az egymáshoz való hozzáállás a már előbb említett ok miatt. Kollerné méltányolta Adyt, hiszen a vendégek közül őt említi elsőnek, volt azonban olyan meghívott is, aki annyira nem tartotta fontosnak a megjelenést, hogy inkább egy másik programot részesített előnyben arra az időre. A vacsora utáni beszélgetésnél is felvetette az egyik rokon, hogy olyan verseket ír, amelyeket nem lehet megérteni. Erre Ady válasza: „Majd meg fogják érteni, ha emléktábla hirdeti a nevemet – talán éppen ezen a házon is.”

S lám, hogy ráérzett!

Én 1968-től kezdtem abba a házba dolgozni, melyet az államosítás után a Földműves Szövetkezet kapott meg, s akkor már rajta volt az emléktábla. A hajdani Borsóhalmi út pedig a rövid életű Hitler út után Ady nevét kapta. Nem is változtatták meg, csak a temető melletti vége kapta vissza az eredeti Borsóhalmi út nevet. Ma a CO-OP Zrt. központja. Átépítés után az emléktábla az épület belsejébe került, az előkertbe pedig Zilahy – a jász szobrász – Ady mellszobra.

Ady nehezen oldódott az idegen környezetben, majd amikor áthozatták Homoki Aladárt, a Lehel Szálló híres cigányzenekarát, érdeklődve hallgatta az ismeretlen jász nótákat, aztán ő is elhúzatta a Gacsaly Pestát.

Már virradt, mikorra kitalálta a költő, hogy kocsikázni kellene. Nosza elindultak Veres Gerzsonnal – ő is az egyik visszaemlékező volt -, aki elmondta, hogy Gebhardt ekkor nem volt velük, kerültek egyet a piacon, ahol piros almát vettek, majd elindultak Jákóhalma felé. (Csak a pontosság kedvéért: Jászjákóhalma vagyon írva az emlékezésben, de 1902 és 1928 között a hivatalos név Jákóhalma volt, míg a falu „vissza nem perelte” a jász előnevet a belügyminisztertől, mondván, hogy a japán Yokohamával keverik össze a jákóhalmi leveleket a postán!)

A falu előtt a Külső-Tarna hídnál visszafordultak a hintóval.

Itt megjegyzendő, hogy azért volt Jákóhalmán két Tarna-híd, mert a folyó fölös vizét egy másik ágban vezették le, hogy ne rongálja magas vízállásnál a vízimalmot. A KÖTIVÍZIG szíves engedelmével az 1959 óta itt álló gátőrházra helyezett el a honismereti szakkör egy emléktáblát 1994-ben, a kikocsizás emlékére. Sajnos a dátumot egy nappal elírtuk: október 12-e volt a nevezetes nap.

Visszatérve 1913-ra: Jászberényben már javában állt a piac, s vasárnap lévén a gyerekek is ünneplőbe öltözve mentek a templomba. Adyék meg felborogatták az almás kasokat, s almát vásároltak, osztogatták a gyerekeknek, akiket alig lehetett kordában tartani. A kofáknak is igen tetszett az akció, hiszen fizettek rendesen a produkcióért. Kérdezték is a kocsist, hogy „ki ez a két bolond, aki korán reggel almát osztogat a piacon?” De ő is csak annyit tudott, hogy „valami pesti urak, talán ők csinálják az újságot.” Benéztek még a Lehel kávéházba is, aztán reggel 9-kor ágyba bújtak és lustálkodtak délutánig. Akkor Ady egy cikket írt, amit még elpostáztatott a Népszavának.

Az esti vonattal visszautaztak Pestre. Az állomáson egy tanuló felismerte a költőt, aki már látta az egyik róla készült híres fotót.

Klarisszék esküvője 1914. januárjában volt, melyre Ady is küldött egy táviratot.

A kirándulás emlékét az 1950-es években még őrizik a közben Csehszlovákiába szakadt Koller család tárgyi emlékei is. Ott kereste fel őket dr. Németh Ferenc ügyvéd, az időszak egyik jeles berényi kutatója, aki két cikkben is megemlékezett erről az utazásról a Jászkunság korabeli számaiban.

S végül még egy kegyelemdöfés: Panyi János bátyám Jákóhalmán mindig emlegette, hogy „Petőfi Sándor meg a Csohány Márcel híggyánál dobálta kaviccsal a békákat”. Az tény, hogy Petőfi járt Berényben, – jó nagy botrány is kerekedett belőle – de hogy a jákóhalmi határban megfordult-e arról nem szól a fáma. Pedig ő is Nagy Költő volt! Sőt a Csohány Márcel híggya sincs már meg.

Szerző: Fodor István Ferenc