7.1 C
Budapest
csütörtök, április 18, 2024
Home Egyéb Alhangya – Nyíregyházán

Alhangya – Nyíregyházán

0
Alhangya – Nyíregyházán

Martin McDonagh Alhangya című abszurd komédiája a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban (Krúdy Kamaraszínpad) látható 2015. január 10-től.

Alhangya - Nyíregyháza
MTI Fotó: Balázs Attila

Martin McDonagh, az író

„Született mesélő, hatalmas érzékkel a drámai szerkezet iránt.” -írja róla a London Times.

Mások a kortárs dráma csodagyerekének tartják. „1970-ben született Londonban, ahol máig él, bár ír származású szülei időközben visszaköltöztek szülőföldjükre. 16 éves korában abbahagyta az iskolát, majd ezután tévénézéssel, valamint rádiójátékok írásával foglalatoskodott, amelyekből 22-t utasított vissza a BBC. Első darabját, a Leenane szépét (1996) nyolc nap alatt írta. Ezt a darabot Dublinban mutatták be, majd amikor 1997-ben Londonban előadták, McDonaghnak már négy darabja futott szimultán London színpadain. Ezzel kevés kortárs író dicsekedhet. A szerző különlegessége az is, hogy bár valamennyi darabja Írország nyugati részén játszódik, az író maga csak néhány nyarat töltött ott. Ennek okát a drámaíráshoz szükséges távolságtartásban jelöli meg: drámakísérletei Angliáról éppen ezért sikerületlenek.

McDonagh a Royal National Theatre háziszerzője; több díj, köztük a Award for most Promising Newcomer, Writers’ Guild Award for Best Fringe Theatre Play, Evening Standard Award for Most Promising Playwright birtokosa.”- vélekedik róla a www.hu.wikipedia.org

Az Alhangya története

A Davey, a kamasz, a fekete macska (Kistomi) szétroncsolt tetemével rohan be Donnyhoz. (Padraic, a hangyás terrorista apjához.)

Kistomi, Padraic legjobb barátja már gyerekkora óta, ezért nem lehet csak úgy közölni vele a rosszhírt, mert rögtön hazarohanna, és kivégezné őket. Davey és Donny cselt eszelnek ki: egy másik macskát állítanak Kistomi helyére, aki ugyan narancssárga, de cipőkrémmel talán hiteles fekete macska válhat belőle. A terv bedől. A hazatérő Padraic azonnal átlát a szitán. Bosszúja nem várat sokáig magára…

„…hát ha egy fekete macska keresztbeszalad, az balszerencse, akkor mi, hogy ha keresztbe fekszik egy döglött? Az mekkora balszerencse?”

Alhangya - Nyíregyházán
MTI Fotó: Balázs Attila

Ám a sok véres aprítás után, az elcsatangolt macska végül mégis előkerül.

Szereplők

Horváth Viktor – Brendan, Fellinger Domonkos – Padraic, Varga Balázs – Joey, Tóth Zolka – Christy, Rák Zoltán – Davey és Tóth Károly – Donny szerepében.

Fordította: Hamvai Kornél, Rendező: Csiki Zsolt