11 C
Budapest
kedd, október 15, 2024
Home Pályaudvar Film ajánló Cannes-i sikerek először és újra

Cannes-i sikerek először és újra

0
Cannes-i sikerek először és újra
A szobalány

A 6. Mozinet Filmnapok 2016. október 28-31- e között idén Cannes-ból hozza el a legfrissebb alkotásokat és a közelmúlt nagy sikereit. A válogatásban öt film hazánkban először, további tíz pedig újra látható lesz a mozivásznakon. Mindegyik filmben közös, hogy a világ legrangosabb filmes mustráján mutatták be őket: a Filmnapok 4 napja alatt az országosan résztvevő 14 art moziban a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhetnek el.

Ahogy az előző öt évben, a válogatás most is igen sokszínű: koreai erotikus thriller, finn szerelmi történet, iráni párkapcsolati dráma, belga abszurd vígjáték, amerikai független film, izlandi testvérdráma, argentin fekete komédia, illetve francia művészfilm egyaránt megtalálható benne – és természetesen a programból nem hiányozhat a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar film, a Saul fia sem, amely tavaly egy cannes-i Fődíjjal kezdte a diadalútját.

Az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjából négy film is érkezik. Asghar Farhadi, az Oscar-díjjal kitüntetett Nader és Simin – Egy elválás története iráni rendezőjének új filmje a legjobb forgatókönyv és a legjobb főszereplő díját is elnyerte májusban. Az ügyfél (The Salesman) a Variety kritikusa szerint hitchcocki feszültségű, a Screen pedig Michael Haneke legelismertebb munkáihoz hasonlította. A legismertebb dél-koreai rendező, a Bosszú-trilógia, köztük az Oldboy rendezője, Park Chan-wook legújabb filmjét, A szobalány (The Handmaiden) is a 6. Mozinet Filmnapokon nézheti majd meg először a magyar közönség.

 A szobalány
A szobalány

Az Arany Pálma-díjas rendező, Bruno Dumont alkotása, A sors kegyeltjei…meg a többiek (Slack Bay) abszurd fekete vígjáték, amely olyan sztárokat vonultat fel, mint Fabrice Luchini, az Oscar-díjas Juliette Binoche és Valeria Bruni Tedeschi.

A sors kegyeltjei…meg a többiek
A sors kegyeltjei…meg a többiek

Alain Guiraudie új filmje, a Staying Vertical (eredeti cím) a kritikusok véleménye szerint a Cannes versenyprogram legkülönlegesebb alkotása volt. Végül az Un Certain Regard szekció fődíjasa, a finn Juho Kuosmanen elbűvölő humorral, emberséggel és szeretettel forgatott filmje, az Olli Mäki legboldogabb napja.

index-3
Olli Mäki legboldogabb napja

A premierfilmek mellett olyan korábbi cannes-i sikerfilmek is újra vászonra kerülnek, mint a Mozinet első mozibemutatója, az Éjféli moziláz (35 mm-es kópiáról), a Macbeth, az Ifjúság, A messzi dél vadjai és a Saul fia (szintén 35 mm-es kópiáról).

A vetítéseket kiegészítik majd a filmekhez szervezett beszélgetések, közönségtalálkozók és egyéb rendezvények.

A 6. Mozinet Filmnapok helyszínei:

Budapest – Puskin Mozi

Békéscsaba – Center

Debrecen – Apolló mozi

Győr – Rómer Ház

Kecskemét – Otthon mozi

Miskolc – Művészetek Háza

Nyíregyháza – Krúdy mozi

Pécs – Apolló mozi

Szeged – Belvárosi mozi

Szentendre – p’Art mozi

Székesfehérvár – Barátság mozi

Szombathely – Savaria mozi

Veszprém – Városi Művelődési Ház

Szöveg-fotó: Tamás Dorka