A P. Mobil több mint négy évtizedes története elevenedik meg az Élve vagy halva című, dupla DVD-n megjelent kiadványon.
Schuster Lóránt, az együttes vezetője elmondta: az antológia közel hat órányi anyagot, nagyon sok koncertfelvételt – köztük még egészen korai, fekete-fehér anyagokat is -, valamint rengeteg, öltözői és egyéb pillanatokat megörökítő videót tartalmaz a P. Mobil különböző korszakaiból.
A 47 éves múltra visszatekintő hard rock zenekar a dupla DVD mellett a történetét feldolgozó több más kiadvánnyal is jelentkezett az elmúlt időszakban – fűzte hozzá Schuster Lóránt. Az együttes vezetője 2015-ben jelentette meg önéletrajzi könyvét Kaptafa címmel, 2016-ban pedig bemutatták a Mobilógia – A dal ugyanaz marad című kötetet is, amely egyfajta „használati utasítás” a banda lemezeihez.
2017-ben jelenik meg a P. Mobil legújabb nagylemeze is.
Alap: MTI-hír
Fotó: pmobil.hu