16.2 C
Budapest
kedd, szeptember 17, 2019

25 éve Csángó Fesztivál

Author

Categories

Share

Több mint hatvan kulturális program, ezer résztvevő, köztük rengeteg fellépővel négy moldvai, három gyimesi és tizennégy erdélyi, valamint felvidéki és vajdasági hagyományőrző csoport is szerepel a 2015. augusztus 4-én, Jászberényben kezdődő 25. jubileumi Csángó Fesztivál programjában.

A Csángó Fesztivál logójának egy részlete
A Csángó Fesztivál logójának egy részlete

Szűcs Gábor, a Csángó Fesztivál igazgatója, a Jászság Népi Együttes vezetője elmondta: a rendezvénnyel a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet. Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a hazai fellépők mellett észak-ciprusi, török, bolgár, paraguayi és román együttesek vendégjátéka is színesíti.

Kedden az elmúlt 25 év fesztiváljainak képeiből nyílik fotókiállítás, a Zagyva Banda koncertje mellett Boka Gábor és társulata előadását is láthatják az érdeklődők.

Szerdán a fesztivál zászlajának felvonása után a Folkmozi veszi kezdetét, amely szombatig a csángó kultúrát bemutató exkluzív filmvetítésekkel várja az érdeklődőket a helyi filmszínházban. Az este a külföldi táncegyüttesek Színes világ című gálaműsorával folytatódik.

Csütörtökön Szalai György fotográfus kiállításának megnyitóját követően a Folk Error együttes lép színpadra, a Csík Zenekar esti koncertjén közreműködik Rúzsa Magdolna, Lakatos Róbert, Pál István “Szalonna” és Bandája, valamint a Jászság Népi Együttes.

Pénteken a hazai fellépők mellett színpadra lépnek a moldvai és gyimesi hagyományőrzők is, majd a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő szereplőiből láthatnak egy válogatást, melyet a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsora követ. Az éjszaka folyamán a Jászság Népi Együttes székházában a Parno Graszt zenekar koncertjét is élvezhetik a látogatók.

Szombaton a Táncforgatag színes kavalkádjában felvonulnak a fesztivál főszereplői, a gyimesi és a moldvai csángók is.

Az erdélyi, felvidéki, vajdasági hagyományőrzők többek közt olyan kistelepülésekről jönnek, mint Csíkszentdomokos, Méra, Szucság, Magyardombó, Györgyfalva, Melegföldvár, Ördöngősfüzes, Vajdaszentivány, Szilágysámsom, Imreg és Kupuszina, akiket a csángó hagyományőrzőkkel együtt a Magyar Lélek című gálaműsorban lehet látni.

A rendezvény egyik programeleme a szombati Kárpát-Haza Magyar Konferencia, témái többek között a hagyomány továbbélése, a gazdaság és a kultúra egymásra hatásának új dimenziói a 21. században.

A rendezők – Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászág Népi Együttes – csütörtöktől vasárnapig népművészeti vásárt is szerveznek, valamint Harangozó Imre és Tampu Sztelián írók és néprajzkutatók könyvbemutatóin is részt vehetnek az érdeklődők. Ugyancsak a vasárnap záruló fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes székházába szervezett nemzetközi táncház.

Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben, Papp Imre és Péterbencze Anikó ötlete alapján, a rendezvény Magyarországon egyedülállóként azóta is töretlenül őrzi és örökíti tovább a csángó magyarság hagyományait.

MTI-hír

Author

Share