Tersánszky Józsi Jenő műveiben és magatartásában – a “Nyugat” nemzedékének kifecsegője. Nagybányán született 1888-ban, festőnek készült. Ám apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.

Első novelláját, a Csöndes embereket pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.

Végigharcolta az első világháborút. Félbohém élete, közvetlen modora, “Naturbursch”-attitűdje (természetes modorú) jellegzetes egyéniséget takart.

A háború után zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is.

Háborús regényével, a “Viszontlátásra, drága” (1916) cíművel tűnt fel. Első regényeinek és novelláinak szókimondása, közvetlensége, olykor a naturalizmusba hajló módszere ébresztett figyelmet.

“A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.” Később megbetegedett és elhunyt. 1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.

Igen sokat írt, szinte válagogatás nélkül mindenhová, mindenféle műfajt és mindenfajta értékű művet. Legnevesebb műve az úgynevezett Kakuk Marci.

Fotó: IB.hu
Fotó: IB.hu

Kakuk Marci, aki Lazarillo de Tormes kései magyar utódja, társadalmon kívül álló, nélkülöző és nyomorgó csavargó, aki derűs figura, aki hányódásai és kalandjai közben alulról látja meg a társadalmat. Nem lázad helyzete ellen, élni akar, semmi más célja nincs. A társadalom legmélyén

kallódóknak ebben a világban, amelyet Tersánszky még sok művében ábrázol, nincs más, csak alkalmi cimboraság, lázadás minden társadalmi forma ellen. Más könyveiben a cinizmus menő naturalizmussal a felső világot vetközteti pőrére, mutatja be szennyét, az értékek relativitását.

1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte.

Tersánszky írásművészete sajátosan távol áll minden olyan kordivattól, irodalmiaskodástól, amely a “Nyugat” íróit egyébként jellemzi. Pongyolának, nyersnek látszik, pedig valójában csak stilizálás és áttétel nélkül, a beszélgetés és cselekedtetés ősi, egyszerű eszközeivel ábrázol.

Fotó: pim.hu
Fotó: pim.hu

“Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a “TF”-es hallgatótól a Déli pályaudvar “Tüzép”telepének szenes emberéig.”

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki

Hazánk,Magyarország, Akadémiai Kiadó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

tizenkilenc − tíz =