Adél az egyetem lélektani tanszékének adjunktusa volt. Húsz éve élt ugyanabban a házasságban, melynek színe, fénye már bizony megkopott. Olykor arra gondolt, esetleg valami feldobhatná az életét, valami ami elkíséri, megunhatatlanul kiemeli a mindennapokból. Aztán egyszer csak berobbant az új „személyiség típus” a gondolataiba.
Nagyon rendezett, fegyelmezett életet élt. Szolidan kikészítette az arcát reggelente, éppen csak annyira sminkelt, hogy ne nézzen ki olyan fáradtnak. Tudta, hogy nem alszik eleget, volt ugyan egy takarítónője kéthetente egyszer. Máskülönben ő vásárolt be, ő főzött, ő mosott, ő vitte el a ruhát mángorolni, és ő is hozta haza. A férjével nyugalomban élt, megszokták egymást, személyes kapcsolatuk a mindennapok problémáira korlátozódott. Nyugodt állóvíz, ami biztonságot ad a számára.
Adél négy egyetemi csoport lélektani gyakorló óráit vezette. Heti tíz gyakorlata és két szemináriumi órája volt, nem ért rá annyit aludni, amennyire szüksége lett volna.
Most éppen a személyiséggel foglalkoztak, az emberi viselkedés, gondolkodás, érzelmi világot jelentő összefonódás a téma, mely minden ember sajátja, és azt az idők folyamán a megélt tapasztalatok, önkénytelen vagy akaratlagos tanulás is befolyásolja.
Önmagát humánusnak és etikusnak tartotta, és ezt el is mondta, amikor egy diákja megkérte, hogy mondjon valamit a saját személyiségéről. Mesélt a tanárnő és bevallotta, hogy falánk, nem bír az édességnek ellen állni. Ez nem egy jó személyiség jegy, de ha már kérik, elmondja. Ez is hozzátartozik. Tudja, hogy molettebb, mint kellene. Ez van, de harcol, ám nem elég erős, hogy megvonja magától a finom falatokat.
Minden szerdán este elmegy Adél a város termálfürdőjébe, ahol, – mint mondja magának- „kiengedi a körmeit”, és pihen. Megpróbálja a meleg vízben lemosni magáról az elmúlt hét megterheléseit.
Egy alkalommal megcsúszik a vizes kövön, elesik, és „összepotyolja” magát. Valaki felsegíti, egy férfi, valamivel fiatalabb lehet, mint ő, és amikor belenéz a szemeibe, úgy érzi, szikrázni kezd körülötte a levegő. Megköszöni a segítséget, beszélgetnek. A férfi említi, hogy többször látta már itt Adélt, mert ő is szerdánként jár a termálfürdőbe.
Következő szerdán már köszönnek egymásnak, még többet beszélgetnek, és Adél észreveszi, hogy a férfinek mézszínű a bőre, izmosak a karjai. Nem titkolja maga előtt, hogy tetszik neki ez az ember, akin szintén érezni lehet az érdeklődést Adél irányába.
Gyorsan kialakul egy kapcsolat közöttük, ami teljesen reménytelen, a férfinek is van családja és hiába lobban fel köztük a szerelem, mindketten tudják, hogy ennyi.
Adél elmondja magának, hogy ez egyáltalán nem etikus viselkedés, de sokáig nem tud ellenállni a vonzalomnak. Megismerkedésük első évfordulóján ajándékot kap Adél, egy Jil Sander: Eau de Parfüm No. 4-et, melynek az illata nagyon tetszik neki. Egész életében használt kölniket, parfümöket, különböző cégektől, egyiknél sem maradt meg hosszabb ideig, de ez valahogy illik hozzá, ez az illat. Amikorra elfogy, a kapcsolatuk már kifutóban van, és barátságban elválnak az útjaik. Túl racionálisak az érveik, és képtelenek lennének felrúgni addigi életüket.
Adél fájdalomdíjban megveszi a legnagyobb üveget ebből a parfümből, és közli magával: ez mostantól hozzátartozik a személyiségjegyeihez.
Kerül, amibe kerül. Legalább ennyi maradjon meg neki. Ha most kérdeznék meg a diákok, hogy mondjon valamit a saját személyiségéről, már nem mondaná, hogy etikus, nem mondhatná, de humánus, az még mindig érvényes. Falánk is, megint felszedett két kilót, és igen, Jil Sander: Eau de parfüm No. 4-et használ, körülbelül ennyit tudna mondani nyugodt lélekkel a saját személyiségéről. Nem sok ez, és nem is dicséretes, de több nincs, amit megemlíthetne.
Az életben az a legfontosabb, hogy megértsük, hogy kik vagyunk. Az embernek meg kell tudni határozni önmagát.Telnek az évek. Jön a nyugdíj ideje. Az idők nem változtak.
Ha megkérdeznék Adélt, hogy mondjon valamit saját magáról, két dolgot mondana: fájnak a csontjai, de még mindig ugyanazt a parfümöt használja, és amíg él, nem is akar lemondani róla. Sok minden nem jut már eszébe Adélnak, de az illatszer neve még mindig stabilan az eszében van, Jil Sander Eau de parfüm No. 4, ez az, amelyre nem sajnálja a pénzt.
– Nekem lesz! -közli magával, mikor a legújabb – most már kisebb kiszerelésű üveget – megvásárolja.
Minden alkalommal újra örvend neki, bár az első, a legelső üvegre, és az ajándékozóra már nagyon-nagyon régen nem emlékszik. De a szárnyak, amit a parfümtől kapott kölcsön, minden reggel erőt adnak neki, és a levegőbe emelik.