14.2 C
Budapest
péntek, április 19, 2024
Home Pályaudvar Fishing On Orfű

Fishing On Orfű

0
Fishing On Orfű
Fotó: IB.hu

Már márciusban összeállt a száz fellépőt felvonultató idei Fishing on Orfű részletes programja. A fesztivált 2016. június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Pécshez közeli Orfűn.

Fotó: IB.hu
Fotó: IB.hu

A szervezők közleménye szerint Visszatérő trilógiája utolsó évéhez érkezik idén a fesztivál nulladik napján fellépő Kispál és a Borz. A tematikus, évekre bontott búcsú záróakkordja a zenekar karrierjének utolsó szakaszát eleveníti fel a Velőrózsák, a Turisták bárhol és az Én, szeretlek, téged című albumok legkedveltebb dalaival.

Első alkalommal lép fel Orfűn az Anima Sound System: a zenekar Hungarian Astronaut című lemezének húszéves jubileumát különleges ősbemutatóval ünnepeli a csapat.

Ismét Orfűn tartja egyetlen fesztiválfellépését a tavaly újraéledt Amorf Ördögök, de hallható lesz egy másik újrakezdő formáció, Bérczesi Robi és Nemes András zenekara, a Biorobot is.

Játszik még Kálocz Tamás rockzenekara, a Lovasi Andrást is soraiban tudó Fekete Város, visszatér a Brains és nagyszínpados lesz az Ivan and the Parazol, a Kaláka pedig Ferenczi Györggyel zenél együtt. A közleményben arra is kitértek, hogy a Pál Utcai Fiúk, az Európa Kiadó és Balaton ott lesz az idei fesztiválon.

A Fishng On Orfűre két aktuális angol zenekart is várnak a szervezők: az energikus alternatív rockot játszó Arcane Roots, valamint a poszt hardcore stílust képviselő Black Peaks.

A szervezők közölték: a víziszínpad idei programját szavazás útján véglegesítik.

A fesztiválra háromnapos bérletek még kaphatóak, valamint ezer-ezer darab napijegy várja még gazdáját, kivéve a Kispál és a Borz-napot.

Forrás: MTI-hír

Fotó: IB.hu