Kibotorkálok a teraszomra.

Mediterrán éghajlat küzd.

A múlt megszokott:

Tavasz, nyár, ősz, tél varázsával.

Soha sem hittem volna,

Hogy egy kis kutyus halála,

Így összetöri emberi tartásomat.

Lehet érzelmek nélkül

Gondolni, a tíz év mosollyal

Töltött napjaira?!

Nem!

Szívem dobogása, még mindig,

Válaszol hangodra.

Szemem bepárásodik.

Lassan elpityeredek.

Folyni kezd a könnyem.

A hold értetlenül néz rám.

Semmit nem ért.

Elszégyelli magát, s

Elbújik egy fekete felhő mögé.

Hirtelen rámzúdul az ég,

Megoldást kínál bánatomra.

A villámok körülszaglásznak,

Dörgéssel kísérve.

Agyonázva, a könnyeim nem szünnek.

Régen látott szivárvány,

Fut fel az égre.

Majd, síri csend.

Egyre csak növekvő ragaszkodással,

Gondolok rád kiskutyám.

Hiányzol, hiányzol, hiányzol!!!

Istenem, csak még egyszer

Megsimogathatnálak…