7 C
Budapest
kedd, április 16, 2024
Home Egyéb Randevú egy üstökössel

Randevú egy üstökössel

0
Randevú egy üstökössel

Animáció a Philae leszálló űrszonda megérkezéséről amelyet a Rosetta hordozó szonda eredetileg a 46P/Wirtanen üstökössel való találkozásához  terveztek.

Az Arianne 5 hordozórakéta egy sikertelen indítása miatt a cél végül a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös lett. A 67P nagyobb tömegéből adódó magasabb ütközési sebesség miatt a leszálló szerkezetet módosítani kellett.

A Rosetta 10 és fél év utazás után 2014. augusztus elején érkezett meg a 67P-hez. Ez az első űrjármű amely találkozik egy üstökössel és annak orbitális pályájára áll. A Philae pedig az első irányítottan leszálló egység ami egy üstökös felszínét érinti. Érkezése után a Philae horgonyok kilövésével rögzíti magát és rengeteg kísérletet folytat. Elemzi az üstökös szerkezetét, összetételét és megfigyeli hogyan lépnek ezen anyagok kölcsönhatásba a napszéllel. A Földről is látható csóvát az üstökösből, a Nap melege által okozott, illékonnyá váló anyagok világűrbe történő kipárolgása okozza.  Most lehetőség nyílik a folyamat közvetlen, felszínről történő megfigyelésére is.

Források: Wikipedia 

Science Photo Library