2.7 C
Budapest
kedd, március 19, 2024
Home Ákombákom Isa Schneider rovata Fel kell jegyezni! – az íráshordozók

Fel kell jegyezni! – az íráshordozók

0
Fel kell jegyezni! – az íráshordozók

Az ősidőkben, amikor még nem ismerték az írást, úgy kommunikálhattak, hogy hallották egymás hangját. Ám az állattartás kezdetekor már szükséges volt feljegyezni az állatok létszámát.

Fadarabokra történt ez a tevékenység, úgy tízezer évvel ezelőtt, megszületett a rovásírás. Felületet könnyű volt találni, hiszen magától nőtt a földeken, mondjuk egy fa vesszeje, a háncsa kiváló volt a feljegyzésre.

Aztán valakinek, Egyiptomban, úgy hétezer évvel ezelőtt, eszébe jutott, hogy lehetséges a Nílus mellett bőven termő papiruszháncsra is felírni valamit. Ezeket egymás mellé tették, majd keresztben rá újabb papiruszháncsot raktak, és megint, és újra, „kipotyolták”, megszárították, 30-40 centiméteres darabokra vágták. Erre írták rá korommal, mésszel, sárga és vörös okkerrel az egyre fejlődő, tökéletesedő hieroglifáikat. Ha nem volt elég hosszú a papirusz, – figyelem, a mai napig ezt a szót használjuk a papír megnevezésére -, összeragasztották a végeket, egy-egy ilyen iromány lehetett pár méter hosszú is, amit felcsavarva tároltak.

Ránk maradt egy tehetősebb egyiptomi úr Halottas Könyve, melyben az volt leírva, hogy milyen veszedelmek várnak rá a halála után, és azokat mely viselkedési kódex szabályainak betartásával kerülhet el. Nos, az irat 40 méter hosszú.

Babilonban agyagtáblácskákra írták a mondandójukat, és jól is tették, mert több tízezer ékírásos agyagtáblácska maradt ránk.

Nem is beszélve Hamurapi törvényeit tartalmazó diorit oszlopról, mely Kr.e. a 18. századból származik. Az uralkodó itt kőbe vésette az igazságszolgáltatás rendjét, a peres eljárás menetét, a bírák kötelességeit. Ebben a bevésett szövegben található először a szemet szemért, fogat fogért büntetés. Még 1700 évvel később, az újbabilóniai és perzsa állam megszületésekor is alkalmazták e törvényeket. A sztélét Szúzzában találták meg 1901-ben, ma a párizsi Louvre-ban található.

A pergament Pergamon városáról nevezték el, feltalálója állítólag II. Euménesz, pergamoni király (Kr.e.197-159). Kecskék, bárányok, borjak bőrét áztatták három napig mészben, majd leszedték a lágy részeket a bőrről, és a napon kifeszítve állandó locsolással feszítették tovább, kis fapöckök segítségéve, amíg áttetszővé vált a bőr. Két formája ismeretes: Olyan, amelyiknek csak az egyik, és olyanok, amelyeknek mindkét oldalát lekezelték, habkővel simították, hogy írásra alkalmas legyen. A pergamennek nagy előnye volt, hogy hajtogatni is lehetett. Különféle célokra ma is előállítják.

Fotó: IB.hu
Fotó: IB. hu

A Kr.e. 7. században az okos kínaiak, örökké titokzatos mosolyukkal felfedezték a papírt, melyet növényrostokból és -természetesen selyemből- állítottak össze. (Mindenki azzal főz, amije van.) Továbbra is mosolyogva eltitkolták a világ elől, hogy mi van nekik. Aztán pontosan úgy, mint a selyemhernyó petét, ezt is kicsempészte valaki az országból, és a titok megszűnt titoknak lenni.

A papír használata eleinte kolostorokban, vallásos jellegű másolóirodákban került felhasználásra, nagyobb jelentősége a könyvnyomtatás elterjedéséhez köthető.

A papír állaga rostos és nem rostos, fatartalmú, és famentes, gépsima, simított, enyvezett, nem enyvezett és még számtalan változatban kerül forgalomba, a művészetekhez használt, és a háztartási, kozmetikai és higiéniai papírformákat itt már nem is említem meg.

Képzeljük el, mit lenne velünk papír nélkül…?