16.2 C
Budapest
csütörtök, október 10, 2024
Home Galéria doboz Isa Schneider orvos, írónő

Isa Schneider orvos, írónő

0
Isa és a denevér
Isa és a denevér

Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot.

Gyerekkorában zongorázott, rajzolt, festett, verselt és táncolt, így aztán a körülötte élők joggal gondolhatták, hogy a kis szőke Izából egyszer majd színésznő lesz. Talán a világot jelentő deszkákat választja, ha a nagymamája iránt érzett szeretete és csodálata nem tereli más irányba. Így emlékszik vissza: „Volt egy tündér nagymamám. Persze csak én neveztem Tündérnek. Volt benne valami, ragyogás, bölcsesség és ősi tudás. Mint majdnem minden asszonyban, aki az erdélyi hegyek között nőtt fel. Nyolc gyermeket szült, hatot felnevelt, nagyon nehéz körülmények között. Értett mindenhez. Füvekhez, virágokhoz, gyógyításhoz. Mesemondáshoz, mitológiához, legendákhoz. Mindent tudott, még rajzolni is. Azt hiszem, én folytatom azt, amit ő elkezdett. Gyermekeket nem hoztam világra, így aztán orvossá váltam és gyógyítottam, pontosan 32 évig. De most leginkább festek és írok.”

Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik őt. Marosvásárhelyen képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. „Művész vagyok, de asszony is, egy a hárommilliárdból. Nincs bennem semmi olyan képesség vagy tulajdonság, amit ki lehetne emelni. De szeretem az igaz meséket. Kedvelem, ha mesélnek nekem. A jó történetek aztán nem hagynak békén, álmodom velük. Amíg le nem írom, nincs nyugalmam. Muszáj leírnom. Talán ez a muszáj az ars poeticám: a történetek azért vannak, hogy valaki leírja őket.”

Eddig több mint húsz különböző témájú könyve jelent meg, de a legutóbbi három regényét érzi leginkább a szívéhez közelinek. „Olyan sok lány, nő, asszony fájdalmát, örömét hallgattam végig életem során, hogy úgy éreztem, le kell írnom a tapasztalataimat, a történeteimet, hátha mások erőt merítenek belőlük.”

Isa műveiből készült galériánk megtekinthető >>> itt. <<<

Previous article Monokristályos napelem – Villányban
Next article Budapest Arhív – és a városvédő fotósok
Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot. Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik. Orvosi egyetemet végzett és képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. 32 évig volt orvos, megszámlálhatatlan kiállítás és több mint húsz különböző témájú könyv kötődik nevéhez. "Orvossá váltam és gyógyítottam, de most leginkább festek és írok."