Kilencedik alkalommal rendezik meg a Zenélő Szélmalom prózás-zenés-táncos családi és civil programot a kiskunhalasi Sáfrik szélmalomnál. 2016. szeptember 3-án színes műsorral várják az érdeklődőket.

“A ma Sáfrik malomként ismert, védett malomépületet 1861 és 67 között Hunyadi Antal építette alsó meghajtású őrlőszerkezettel. Az akkor még háromszintes malom fala vályogtéglából épült. Sáfrik József szélmolnár 1901-ben vette meg az épületet és egy szinttel megemelve felülhajtós szerkezetűvé alakította át, kívülről pedig téglaköpennyel burkolta. A malomépület így mintegy 15 méter magas lett, vitorláinak átmérője pedig a 20 métert is elérik.

A malom 1920-ban egy cylinderszitát kapott, hogy finomabb minőségű lisztet állíthassanak elő. 1940-től takarmánydarálóként működött. A ma is működőképes ipartörténeti építmény 1964-66 között Mendele Ferenc tervei alapján műemlékként újították fel, majd ezt követően műemlékké nyilvánították. A Sáfrik malom Kiskunhalas egyik első országosan védett műemlék épülete.”

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Cím: 6400, Kiskunhalas Kölcsey u. 22.

Szöveg forrás: www.muzeum.hu

Fotó: https://www.facebook.com/SafrikSzelmalom/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

17 + tizenöt =