Kötődés a témához

A minap érdekes meghívó akadt a kezembe. Jászfényszarun a Múzeumok éjszakáján jászsági kamukéró történeteket hallgathattak az érdeklődők. Már a cím is sokatmondó volt:

„Jász kamukéró – a furfang, a csalafintaság és a huncutság éjszakája”.

Aztán nekem is eszembe ötlött, hogy hányszor belebotlottam a szóba több évtizedes fennállásom alatt; nem beszélve arról, hogy a jászjákóhalmi honismereti szakkörünk Kamukéró csapata 1989-ben, vezetésemmel, az egész megyét képviselte a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület által szervezett országos tévés vetélkedőn; eljutva egészen az országos selejtezőig, mint a megye legjobb csapata.

Ahogy ismerjük a székely góbét – vajon ismerjük-e a jász kamukérót? Mert a jász embernek sem kellett huncutságért a szomszédba mennie! Váradi Zoltán bácsi – jákóhalmi honismereti szakköralapítónk is mindig emlegette a fogalmat, hiszen Árokszálláson született, Apátin nevelkedett és Jákóhalmán élte le élete nagy részét.

De mi is az a kamukéró? Személy, vagy cselekedet? Mint kiderül, mindkettő!

A jász kamukérót talán jász furfangnak lehetne fordítani, de kamukéró volt az a személy is, aki alkalmazta. Gazdag házakra, álépítményekre nem igazán használták a szót.

A jász kamukéró
A jász kamukéró

Szómagyarázat

A „kamukéró” szó még a legmodernebb médiában – az interneten is előfordul, de itt már mint egy cigány eredetű szó; és a belőle keletkezett „kamu” szót magyarázza a Rapnyelv honlapon:

A “kamu” – mára már elterjedt magyar köznyelvi szó. A kamukéró, kamusi rövidítéséből maradt meg. Azt jelenti: hamis, ál, hazug, mondvacsinált. A vendéglátóipar és az éjszakai élet szakzsargonja is lett. A kamu ital azt jelenti pl., hogy a vendég által kifizetett italt a zenész, a pincér, a mixernő elfogadja ugyan, de nem issza meg, helyette kólával, régen kávéval színezett vizet, teát iszik, a meghívó fél szemeláttára (némi színészet is kell hozzá) – s az árát bekasszírozza. A “Minden svindli, csak a tej van vízből” régi mondásból a svindli megfelelője ez a kamu szó.

A Szlengszótárban is a „hazug szövegelés” szinonímája a kamukéró szó.

Irodalmi közegben a szó

De kalandozzunk egy kicsit régebbre; hátha közelebb jutunk az eredeti jelentéshez!

Minő véletlen, hogy a „kamukéró” szóval kapcsolatos egyik tárca éppen abban a „Független lapban” jelent meg 1914. július 7-én, aminek én a feldolgozását végeztem 1975-ben, népművelő-könyvtárosi szakdolgozatom témájaként. Most tehát az anyagkeresés közben a közel négy évtizeddel ezelőtti munkámmal találkoztam. A lapnak abszolút függetlennek kellett lennie, hiszen az volt a neve, hogy Független lap.

Náci bácsit említi a lap, mint…

Az említett számban „Náci bácsi” címmel jelent meg egy írás – melyet valószínűleg Hild Viktor főszerkesztő írt – és Bathó Ignácról szól, idősebb Bathó Ignác fiáról, aki „a jászkunok aranytollú főjegyzője volt”.

„Midőn még megemlítjük, hogy a Jászságban nagyon járatos “kamukéró” jellemzést néhai Paray Imre után Náci bácsi tette az elmondottakhoz hasonló cselekedeteivel népszerűvé, korántsem merítettük ki Náci bátyánk jellemzését.”

De mit is csinált Náci bácsi, hogy ilyen szöveget kanyarintott róla a szerző? Íme egy példa, hogyan viselkedett, amikor leégett a háza, mely Jászberényben valahol a mai Rendőrség környékén állt a Zagyva-parton:

„Ez a ház, hogy-hogy nem kigyulladt, a tető javában égett; tűzoltóság még akkor nem volt, a lakostársak siettek megmenteni a megmenthetőt. Hordták ki a bútorokat, az ügyvédi iratokat a lakásból. Szomszédságban volt a finánclaktanya, azok közül is jöttek a károsult segítségére. Két finánc éppen a pamlagot akarta felemelni, hogy kivigyék, midőn Náci bátyánk meglátta, s hirtelen rávetette magát a kanapéra s jajgatott: “Hagyjanak engem itt elégni! Ha a házam elégett, égjek el magam is!” A fináncok kérlelni kezdték, de Náci bácsi nem engedett, ott hánykolódott a nagy füstben a kanapén, míg a fináncok nem győzték a dicsőséget, elmenekültek s a kanapé odaégett – az alatta levő nagy mennyiségű dohánnyal. Persze Náci bátyánk a fináncok után maga is sietett ki a hulló zsarátnokok közül, nem volt kedve elégetni magát, de hősködésével megmenekült a csempészeti bírságtól.”

Kiderül az is az írásból, hogy a kamukéró – esetünkben – ifjabbik Bathó Ignác egy nagyon jeles, hazafias személyiség volt, aki kivette a részét a szabadságharcból is, majd Jászladányon bújtatta az üldözötteket. A szerző tehát nem elítélőleg ír róla, hanem éppen azt hiányolja, hogy akkoriban már nem termettek olyan emberek, mint ő volt. Mindez 97 évvel ezelőtti írás – vajon mai cselekedeteinket hogy kommentálná a szerző?

Móricz Zsigmond történetében

Ám kell-e nagyobb szakértője a „kamukéró kérdésnek”, mint maga Móricz Zsigmond jeles írónk, akit Berényben jártában annyira megihletett a téma, hogy Kamukéró címmel még elbeszélést is írt róla. Ahogy Kálmán Kata fotóművész halála előtt egy évvel – 1977-ben – itt járt nálunk a honismereti szakkör vendégeként; elmesélte, hogy Jákóhalmára nem tudták elhívni az írót, mert nyakas kálvinista lévén azt mondta, hogy pápista faluba nem megy. Jó kapcsolatban voltak, hiszen híres szociofotó albumához, a Tiborchoz (melyben jákóhalmi emberek is voltak) Móricz írta az előszót. Jászberényben viszont járt 1937-ben -, amikor Sarankó István gazdával került terítékre a téma. Így kezdődik a novella:

„-Mikor én fiatal legény voltam – meséli Sarankó gazda, az öreg -, akkor én még jól ismertem a régi polgármestert, Pintér gazdát, aki juhászból lett polgármesterré, mer’ nagy kamukéró volt.

-Mi a fene az a kamukéró?

-Az öreg csendesen elmosolyodott. Felemelte öreg hetvenkét éves jobb kezét, s a haja közt kezdett babrálni:

-Az olyan ember uram, akinek van a füle megett…szóval kamukéró, no…Ej, de megheccöltem eccer a tarka tehénnel…”

Azt is elmesélte Sarankó bátyó, hogy milyen kamukérós cselekedetet is hajtott végre a volt polgármester:

„Kinn vót a sok széna, boglyákba. Míg a kinn van, addig nem lehetett a marhát a tallóra ereszteni…Hát ű meg a kamukérós eszével kifundálta, hogy kidoboltatta, hogy aztat a jelentíst kapta a város, hogy Eger felől árvíz jön, hát mindenki sietten sietve hordja be a színákat. (…)

-De nem vót abban semmi igaz. Az árvízbe, csak hát az öreg kamukéró ki akarta hajtani a marhát, no!”

Aztán elmesélte az öreg, hogy ő hogyan verte át a polgármestert – tulajdonképpen erről szól a novella. Történt pedig, hogy a marhái bementek a polgármester terményébe és az azt akarta, hogy egy kocsi répát vigyen neki érte, a károkozás fejében. Addig-addig bosszantotta a répával, amíg egyszer csak meg nem elégelte és tényleg megjelent egy kocsi répával a polgármesternél, aki egészen addig elégedetten vette tudomásul a téma lezárását, amíg ki nem ment a földjére és rá nem jött, hogy a saját répáját vitte be neki a Sarankó gyerek. Így aztán ő is kamukéró volt.

Szabó László munkájában

Szabó László 1982-ben megjelent kitűnő könyvében – melyet a Jászságról írt, s anyagát az 1960/70-es években éppen a jászsági emberek – köztük honismeretesek – körében gyűjtötte; név szerint is megnevezett ilyen személyeket. Ő ugyan nem nevezi kamukéróknak, de úgy jellemzi, hogy „anekdotahősök voltak, népszerű alakok, érdekes alakok, akik kiemelkednek a közösségből. (…) Ők kifigurázhatták a tudományos embereket, a buzgó vallásosságot, mert a társadalom figyelmének a középpontjában álltak.”

S hogy mi alapján azonosítom őket a kamukérókkal? A sor elején mindjárt a majdnem száz éve megnevezett Paray Imre – Öreg Paraj – áll. Tőle is egy eset: „Az öreg Parajnak az apja meghívta a cigányokat, birkát főzött. Mikor jóllakatta őket a pörkölttel, borral, azok mentek a vécébe. Ő meg már akkor megnyúzatott egy kutyát, és kiakasztotta a bőrét a vécénél, hogy azok jól lássák, ha arra mennek.

– „Sum, dele, nézd csávókám! Hogy az anyja Paraj! Nézd csak, ezt étette meg velünk!- Hogy az íz egye meg! (…) Paraj nem bánta meg. Leste őket a sarogáténál. De nem bánta, akármit mondanak, ezen szórakozott.”

Boszor Gyura és a többi névtelen kamukéró

Aztán ott van a sorban a jászdózsai Boszor Gyura, a jákóhalmi Nagy Paja, meg a többi – névtelen – kamukéró. A jákóhalmi Giza kocsmában is nem egyszer eladták a közeli Szent Vendel-szobor kemény húsú „műkő birgéjét”.

Molnár István – és az Öreg Kakasok Klubjának története

Sajnálatos aktualitást ad a témának Molnár Istvánnak – Jászszentandrás. Jásztelken született neves helytörténészének közeli halála is, akinek szintén nem kellett a szomszédba mennie egy kis vidámságért, pajzánságért. Több mint fél évszázadon át gyűjtötte újdonsült falujának ismereteit – kiterjedve az anekdotákra is – és több mint negyed századon át vezette az Öreg Kakasok Klubját, – mely a helyi idős férfiak civil szerveződését jelentette. S bizony amellett, hogy gyakran ő is részese volt a viccelődésnek, rengeteg kamukéró történetet összegyűjtött, mely megjelent kiadványokban – könyvekben, újságokban. Két ilyennel zárom elmélkedésemet, egyben adózva is Pista bácsi emlékének, aki, hogy az ő szavaival éljek: „seggrül-végrül” rokonom is volt:

„A szentandrásiaknak átlagon felüli a humorérzékük és ezzel kitűnnek a többi jász település közül. Talán ez részben annak tudható be, hogy nemigen akad olyan ház a községben, ahol ne volna saját termésű bor, ahol korábban ne főzettek volna pálinkát.”

Íme Torba Tibor története: „Történt, hogy többedmagával dr. Czók Zoltán főorvos úrnál dolgoztak a 80-as évek elején, s a doktort beteghez hívták, aki éppen Tiborék mellett lakott. Tudva ezt Tibi, szólt a doktor úrnak, hogy vizsgálja már meg az ő feleségét is, mert már három napja nem szól hozzá. Ám az asszony éppen kapált, amikor az orvos odaért hozzájuk.

– Hát maga kapál? – kérdezte az orvos, amolyan felelősségre vonó hangon.

– Miért ne kapálnék? – így az asszony.

– A férje azt mondta, már három nap óta nem szól…

– Nem ám, az anyja… Mert a tsz-ből felvette az előleget, oszt mind elitta!- így az asszony.”

Faragó Lajos ács-kőműves pedig eképpen szólt hazafelé menet a tanácsi építőbrigád négy tagjához: „- Ha befejezitek, menjetek be a Bagolyvárba, (kocsma neve) kérek nektek négy sört. A szakik szót fogadtak, betértek, a sört már vitte is nekik a kocsmáros. Megitták. Aztán mind a négyen kértek egy-egy kört. Ám, amikor fizetésre került a sor, a csapos 5-5 sör árát kérte tőlük. A sörivók emlékeztették a csapost, hogy ötből egyet Lajos kért, azt nem fizetik.

– Igazatok van – válaszolt a kocsmáros – ám Lajos csak kérte a négy sört, de nem fizetett ki egyet sem.

Szerző: Fodor István Ferenc

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

15 − 10 =