14 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
Home Állvány Közel 100 éve született – Makay József

Közel 100 éve született – Makay József

0
Közel 100 éve született – Makay József

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria időszaki kiállítótermében is látható Makay József Jászberényi Zagyva híd tehenekkel című képe. Amely a Jászsági festők alkotásaiból rendezett kiállítás egyik ékköve! A tárlat 2016. augusztus 21-ig tekinthető meg.

Makay-2Makay József festőművész, 97 évvel ezelőtt, 1919. augusztus 10-én született Jászberényben.

Itt végezte általános és középiskolai tanulmányait. Rajztanára Rácz Kálmán segítette, korán felfigyelt tehetségére. Rudnay Gyula (Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, iparművész, főiskolai tanár; a bajai művésztelep megalapítója és vezetője) jászberényi látogatásai alkalmával gyakran megnézte Makay munkáit. Biztatására 1937-ben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára.

Szülővárosában rendezte első önálló kiállítását 1947-ben, s csatlakozott a már létrejött művészcsoporthoz, kiállításaikon részt vett.

Makay-1Impresszionista indíttatású festészetét az élet szinte minden jelensége inspirálta: a táj, az ember, a paraszti életforma, az ünnepnapok, a hétköznapi élet pillanatai, állatok, növények.

Foglalkozott történelmi témák feldolgozásával is. (Vak Bottyán, Huszárok, Segesvári csata stb.)

Összetéveszthetetlenül egyéni műveit biztos rajztudás, merész színhasználat és ecsetkezelés jellemzi.

Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Képzőművészeti Szövetségnek.

Makay József 1979. november 8-án hunyt el Jászberényben.

Makay-3Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria

Jászberény 5100

Gyöngyösi út 7.

Szöveg és fotó alap: https://www.hamzamuzeum.hu/