14 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
Home Egyéb Lufi, egy csipetnyi boldogság

Lufi, egy csipetnyi boldogság

0
Lufi, egy csipetnyi boldogság

Az életben vannak a nagy emberi találkozások, amikor nem előre meghatározott helyen és időben találkozol valakivel, hanem úgy egyszerűen, váratlanul belecsobbansz valaki lelkébe, mert éppen mindketten egy „boldogságlufit” tartotok a levegőbe.

Egy vasárnapi délelőtt pont így találkoztam Zeke Erikával, aki sugárzó arccal virágot, szívet, nyuszit, lovat, csőrit, csiguszt, pókembert, helikoptert… hajtogatott léggömbből az előtte sorban álló gyerekeknek.  Gyermek és felnőtt egyaránt csodálattal, és kissé irigykedve nézett rá. Milyen ügyes, milyen kreatív és rövid időn belül mennyi embert tesz boldoggá egy egyszerű színes „latex-darabbal”. Nem is gondolná a külső szemlélő, hogy egy mély fájdalom után egekig érhet a boldogság, no meg azt sem, hogy az amerikaiak gyártják a legjobb léggömböket, amik ugyanannyi idő alatt bomlanak le a természetben, mint egy falevél.

Lufi-1

-A honlapodon van néhány mondat arról, hogy az első lufikat miből és kik készítették. A luftballonok fejlődés története, kulturális szerepe fontos a számodra? 

-Igen, nagyon! Fontos volt, hogy felkerüljön. Például nagyon érdekes az első lufi kutya története. Ugyan a léggömbök pontos eredetéről nem sokat tudunk. Ám annyit már kiderítettek a kutatók, hogy eleinte nem túl gusztusos anyagból fújták. Az elsőket az állatok különböző részeiből készítették, legfőbbképpen a beleket használva. A módszer ugyanaz volt, rugalmas anyagot levegővel töltöttek meg. Az állatok belei hasonlóan rugalmasak, mint a mai gumiból készült lufik. Sőt az első felfújt belekből is különböző állatokat formáztak, noha még nem a mai klasszikus modellező lufitekeréssel, de már az alkotási szándék is megvolt. Ezek célja elsősorban az isteneknek való áldozat bemutatása volt, akkoriban. A maják legtöbbször kutya és szamár formát alakítottak, az eszkimó gyerekek kedvelt játéka pedig főleg tengeri élőlényekből elkészített figurák voltak. Aztán 1938-ban már a maihoz nagyon hasonló gumilufikból formáztak. Napjainkban pedig különböző elvárásokhoz igazodva, világméretű cégek gyártják a minőségi lufikat, hogy legyen miből alkotni!

-A világon hol működnek a legnagyobb ilyen gyárak?

-Amerikában található az egyik legrégebbi és a legnagyobb lufigyár. Szerintem nincs ennél nagyobb a világon! Egy kis különlegesség, hogy hogyan készül a léggömb a Qualatex gyárban, akit érdekel, az itt megnézheti:

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=RpqwKRqMsxs”]

-Vagyis az amerikaiak a leglufimániásabbak?

-Legalábbis összehasonlítva velünk, sokkal „lufimániásabbak”, mint mi. Minden országban szeretik a lufikat, és mindenhol van valami egyedi stílus. Nagyon erősek a japánok, az oroszok, a brazilok és az amerikaiak is. Ám itthon, a lufihajtogatók tábora igen szűk, annak ellenére, hogy van egy magyar fiú: Dömötör Zsolt, aki kétszeres világbajnok, illetve Schreiter Nándor, aki tavasszal lett 2. egy világversenyen, amire egy csodaszép ruhát készített lufiból. Egy másik alkotása szerepel a 2014-es Qualatex kalalóguson is.

-Akkor ezek szerint a Qualatex-lufik minőséget képviselnek?

Szerintem ez a legjobb lufi a világon. Tapasztalatból tudom. Nagyon sok lufit kipróbáltam, például olasz vagy spanyol lufikat, de ez bizonyult a legjobbnak. Egy kicsit drágább, de megéri, mert sokkal tovább tart és jó vele dolgozni, nem beszélve a sok féle szín és méret választékról. Nekem az is sokat számított, hogy az anyaga latex ami környezetbarát, ugyannyi idő alatt bomlik le, mint egy tölgyfalevél.

lufi-5

-Mikor kerültél mélyebb kapcsolatba a léggömbökkel?

-Gyerekkorom óta a kedvenceim – de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire fontos lesz egyszer az életemben. Másfél éve kezdtem el hajtogatni. Vásároltam egy kisebb készletet abból a célból, hogy boldoggá tegyem a lányomat, mert Ő, két és fél évesen akár egész nap is eljátszott egy léggömbbel. Nagyon megtetszett és egyre jobban bele merültem a lufihajtogatás rejtelmeibe. A művek mindenkinek nagyon tetszettek és ez egyre jobban inspirált, hogy minél több mindent megtanuljak. Hamar kiderült, hogy ez több, mint egy hobbi.

-Mit gondolsz, a lufihajtogatás milyen képességeket igényel?

– Első sorban látni kell szerintem a lufiban a figurát. Azt, hogy mi – miután jön, ezt nem könnyű megjegyezni, ehhoz kell egy különleges érzék. Mindenképpen kitartónak kell lenni, ismerni kell a lufi tulajdonságait. És persze a kreativitás is nagyon fontos, mert a lufi = egy csipetnyi boldogsággal. Ez az alap!

Az mindegy, hogy az embernek milyen a kézipumpája, a „lufivágója”?

-Ha jó a szerszám, akkor az alkotás is szép lesz, és időt lehet vele spórolni, ami nagyon hasznos. A minőség és a jó vágó eszköz megkönnyíti a munkámat.

-Madzagot, damilt soha sem használsz?

-Nem szoktam. De, ha dekorációt készítek szüli- vagy névnapra, rendezvényekre, ott alkalmazok damilt és szalagot is.

-Robbie Furmann továbbképző tanfolyamain részt venni nagy érdem?

-Nekem az volt. Nagyon jó volt látni, hogy voltak Szerbiából, Angliából, Németországból… tekerőművészek és dekoratőrök, akikkel egyszerre lélegeztünk, együtt dolgoztunk. Nagyon érdekes világba csöppentem. Mindenki olyan lufi örült volt, mint én! Robbie pedig egy nagy Showman. Sok mindent lehet tanulni tőle. A különleges technikákon kívül egy kis marketinget is bele varázsolt a tanfolyamba. Nagy hatással volt rám és megerősített abban, hogy jó úton járok. Azóta minden hasonló tanfolyamon részt veszek, ha tehetem.

lufi-3

-Léggömb Fesztiválon jártál már ?

-Nem sajnos még nem! De remélem egyszer eljutok…

-Egy lufi milyen magasra repül, és hány napig marad figura?

A héliumos lufi kb. 2000-3000 magasra is eljut, utána a nyomás- és a hőmérséklet különbség hatására kipukkan, ha jól gondolom. A lufifigura sokáig meg marad. Édesanyám születésnapjára készítettem egy virágot, az másfél hónapig tartott, nem durrant ki, hanem összetöpörödött.

lufi-8

-Műszaki- és Kereskedelmi Szakközépiskolát végeztél, majd környezetgazdálkodási agrármérnök lettél. Dolgoztál a szakmádban valamikor?

-A főiskola elvégzése után próbáltam elhelyezkedni, de sajnos nem sikerült. Egy gesztenye feldolgozó cégnél voltam a gazdasági vezető asszisztense.

-A lufi a szelektívben az „egyéb kategória”?

-Meglepő, de akár a komposztba is be lehet rakni a latex alapú, lebomló léggömböket. A természetes latex mintegy 90%-át természetes kaucsuk előállítására használják. Egészen az 1920-as évekig fel sem merült, hogy a latexet közvetlenül is fel lehet használni, nem csak kaucsukot lehet belőle gyártani. Hanem ruhaneműt, matracot, gyerekeknek cumit…

-A legkülönfélébb rendezvényekre kapsz meghívást… Ha eléd áll valaki, mindig tudod, hogy milyen színből és milyen formát fogsz hajtogatni?

-Próbálom kitalálni a gyerekek kívánságát, mondok egy-két ötletet, de volt már olyan is, hogy egy fiúnak készítettem karkötő virágot és egy kislánynak rózsaszín kardot. Próbálok minden kívánságot teljesíteni, de rengeteget kell még tanulnom. Az egyik kisfiú például egyszer egy villanykörtét kért, azt is valahogy megformáztam hirtelen! Azon dolgozom, hogy a figuráim és minden munkám minél igényesebb, és a lehető legtökéletesebb legyen. Vannak olyan alapítványi felkérések is, amikre nem tudok nemet mondani, ilyen az Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítvány, az Eurakvilo és Bátor Tábor felkérései. A Bátor Tábor családi napján találkoztam például Erős Antóniával és sok más olyan emberrel, akiknek szintén fontos a másoknak való önzetlen segítség.

Lufi-2

-Sokan szeretnének party-ra dekorációképpen léggömböt?

Szülinapra, esküvőre, üzlet megnyitóra is szoktak rendelni, de mint ahogy írtam, nálunk nem ismerik annyira a lufi dekorációkat, vagy nem jut az eszébe sok mindenkinek, hogy a hétköznapokat is színessé lehet vele tenni. Karácsonykor, húsvétkor vagy csak úgy a borúsabb napokon is díszíthetjük a lakásunkat egy-egy szép lufi dekorációval.

lufi-7

-Megfigyeltem, hogy hajtogatás közben kérdezel és beszélgetsz, végig vidám vagy. Mire kíváncsiak az emberek veled kapcsolatban?

Az első kérdés mindig az, hogy „Nehéz megtanulni?” Amire csak annyit tudok mondani, hogy nekem nem volt olyan nehéz. Azt látja mindenki, hogy olyan könnyedén készítem, pedig nem is olyan könnyű ha megpróbálják, sokat kell gyakorolni.

-Mit mond egy-egy gyerek vagy felnőtt, amikor elkészült az alkotás?

Az a jó, hogy mindenki mosolyog. Sokszor van, hogy anyuka mondogatja a gyereknek, hogy „köszönd meg, légy szíves”. A gyereknek csillog a szeme, de szóhoz sem jut. Nekem ennyi pont elég. Imádom a gyerekeket. Szeretek velük beszélgetni, olyan őszinték és nagyon igénylik, hogy odafigyeljünk rájuk. Egy kedves szó, egy csöppnyi odafigyelés, mindennél többet ér. Szeretem, ha vidámak az emberek, és rám nézve, ezt visszasugározzák, ez tényleg a szavaknál is többet ér.

lufi-6

-Van olyan gyerek, aki nem szereti a léggömböt?

-Nem találkoztam még olyan gyerekkel.

lufi-9

A Te kislányodnak mi a kedvenc figurája, és a kisfiad kedvelte a lufikat?

-A kislányom a cicákat szereti, minden mennyiségben és formában, mert nincs élő cicája, de persze mást is szoktam neki készíteni. Viszont azt egy kicsit nehéz volt megértenie, hogy nem minden lufit neki hajtogatok. A fiam is szerette a lufit, a kutya volt a kedvence.

-Neked mit jelentenek ezek a levegőben szálló színes „latex”-ek?

-Boldogságot adnak. Minden egyes alkalommal, amikor lufit hajtogatok, hatalmas energiát kapok. Volt olyan hogy egy kicsit feszülten indultam egy rendezvényre, ám megérkezve, 10 perc múlva a feszültség elmúlt, és hatalmas energiákat kaptam. Az életben onnan tudod, hogy azt csinálod, amit szeretsz, hogy nincs, semmi kényszer minden jön magától, örömmel. Minden pillanat, amit azzal töltesz, boldogság. Kívánom mindenkinek, hogy rátaláljon arra, amit szeret és örömmel csinál. Remélem, hogy a lufikkal boldogságot, mosolyt, színeket és újdonságot viszek az emberek életébe.

-Mik a közelebbi nagyobb állomások az életedben?

Nemsokára megnyitom a webáruházamat ahol, a lufikon kívül partykellékeket is lehet majd vásárolni. Szeretnék minél több rendezvényre és szülinapra eljutni, és minél több lufit hajtogatni. Lufis versenyeken is nagyszerű lenne majd elindulni, de addig is rengeteg új technikát szeretnék megtanulni, hogy még tökéletesebbé tegyem a munkámat. Jó lenne megmutatni az embereknek, hogy a lufi kutyánál nem ér véget a lufihajtogatás. Határ a csillagos ég! Vagyis higgyük el, hogy nincsennek határok…és van felfelé!

lufi-4

Ha volna még kérdésed Zeke Erikához, itt teheted fel:

Telefon: +36 20 331 20 51

www.lufihajtogato.hu

www.facebook.hu/lufihajtogato