Tabányi Attila, a költő dédunokája, Ratkó József, a költő fia, Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere leleplezik Ratkó József költő (1936-1989) szobrát Nagykállón 2014. augusztus 9-én. A szobor Szabadság téren látható, alkotója Kő Pál Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész.

 

Ratkó József életrajza

(Pestszenterzsébet, 1936. augusztus 9. – Debrecen, 1989. szeptember 13.)

József Attila-díjas (1969) magyar költő.

Ratkó József 1936. augusztus 9-én született Budapesten. Iskoláit Pesterzsébeten kezdte, majd vidéken lelencgyerekként folytatta. Élt Vámosmikolán, Sándorfalván, Budaörsön, Miskolcon, Parasznyán, Erdőbényén, Hajdúhadházon, Tiszadobon, Nyíregyházán.

Dolgozott állami gazdaságban, borpincészetben, illetve segédmunkásként az Építéstudományi Intézetben. A Szegedi Tudományegyetemen magyar-olasz szakon tanult (1956-1958). 1955-től közölték verseit a folyóiratok (Alföld, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Kortárs, Szabolcs Szatmár Népe). Első verseskötetének címe: Félelem nélkül.

Önéletrajza 1966-ban jelent meg. Nyíregyházán újságíróként dolgozott, majd a nagykállói Krúdy Gyula Járási Könyvtár igazgatója lett. Az ének megmarad (Hetek) versantológia költői közösségéhez tartozott. Segítsd a királyt című színpadi művét, verses drámáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatta be 1985-ben. Rövid betegség után 1989-ben hunyt el Debrecenben.

Ratkó József szellemi és művészi teljesítményének emlékére a nagykállói középiskola Ratkó József Irodalmi Napokat, 2001 óta pedig ennek keretében Országos Ratkó József Vers- és Prózamondó Versenyt rendez a Magyar Versmondók Egyesülete és tagszervezete, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület szakmai segítségével. 1993-ban Ratkó József díjat alapított a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány. Személyére és költészetére a Magyar Versmondók Egyesületének tagjai emlékeztek 2006-ban, születésének 70. évfordulóján. Testvéröccse, Dr. Ratkó István matematikus, rendszeresen szervez előadóesteket a tiszteletére, ahol maga is előad verseiből.

Ratkó József édesapjának testvére, a »ratkó-gyerekek« névadója, Ratkó Anna 1949 és 1953 között népjóléti, majd egészségügyi miniszter volt. A költő róla szóló versének címe: Nagynéném, a miniszterasszony.

Forrás: wikipedia.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

1 × három =