Azt már említettem, hogy a szertartások milyen fontosak az életben? Segítik uralni az emberi élet átmeneti helyzeteit. Olykor kapaszkodás, olykor elengedés, vagy csak egyszerűen egy kis játék.
Népek és szertartások
Sok kultúrában betegeket és lelki problémával küzdőket gyógyítanak velük. A mi kultúránkban segíthet válás, elválás, traumás élmények, kibékülés, múltbeli sérülések feldolgozásában. Ahelyett, hogy különböző intézetek és szakemberek segítségéhez kellene fordulni. A szertartások a tudattalant és érzelemvilágot is érintik. Nyelvük képi nyelv, szimbólumok felhasználásával történik.
Ha félsz
A különböző kultúrvallások erre már kétezer éve rájöttek. Van rá egy nagyon szép magyar példám. Azt mondjuk, ha valaki fél valamitől: „Úgy irtózik tőle, mint az ördög a tömjénfüsttől”. Igazából mindkét szó: ördög és tömjénfüst csak szimbólum, jelkép, hiszen a mindennapi életben (különben sem!) az ördög egyáltalán nem, a tömjénfüst pedig igazán ritkán fordul elő.
A vallásos „lélekgondozást” mára nagyrészt felvállalta a modern pszichoterápia. Amely maga is nagymértékben szertartásokon – rituálékon keresztül gyógyít. Általában az életet megnehezítő átmeneti állapotok idején.
Átmeneti időszakok szertartásai:
Alkalmazására sor kerül: halál, gyermeknek kiköltözése a szülői házból, a gyermekkor végén, betegségek esetén, elváláskor, ha elhagynak, új élet kezdésekor, régi életforma lezárásakor, vagy olyankor, amikor minden összejött, és most már elég.
A szertartást nem csak, mint néző, hanem mint résztvevő kell elvégezzük. Drámai, teátrális jellege kell hogy legyen.
Minden szertartásnak van egy alapstruktúrája.
1.) Az első, bevezető fázisban gondolatban körüljárjuk a témát. Meghatározzuk a célt, melyet el akarunk érni.
-
Isa Schneider: Szertartások (Szüret fényben cmű festmény) 2.) Az újrarendezés fázisában szimbólumokat, jelképeket gyűjtünk hozzá, olyanokat, melyek jellemzőek a helyzetre: gyertyákat, ruhadarabokat, fényképeket, könyveket, de bármit, ami a témával összefügg. Láttam olyat is, amikor a résztvevők szalmából egy tárgyat készítettek, ez esetben egy olyan tárgyat, mint a selyemhernyó gubója, csak nagyobbat. Ezt elnevezték betegségnek, a rituáléban gyógyítandó betegségének, amely fáradtságból, szomorúságból állt (az illető nem tudott feldolgozni egy elválást).
A tárgy ezáltal, hogy nevet adtak neki, szimbolizálta azt a dolgot, amiről elnevezték.
Röviden: így lehet pl. jelképet alkotni, de lerajzolni is lehet, gyermekgyurmából megformálni, agyagból készíteni, stb. stb. Jelképpé az elnevezés – névadás – során válik valami.
Lehet a homokba rajzolni, egy falevélre, bármire. Teljesen mindegy, mert a szertartás egy mitikus szinten, az ősi emberi mesék szintjén játszódik le, ahol minden és mindenki az, aminek nevezzük.
Magam nagy jelentőséget vélek felfedezni a „megváltozó asszony” szertartásában, válaszúton, váláskor, új élet kezdésekor. Erőt ad! Már új munkahelyre való beilleszkedés esetén is!
A szertartás házasság, szülés, szülővé válás, baleset, munkahely elvesztése esetén is alkalmazható.
Nem az a cél, hogy az előző állapotot visszaállítsa, hanem az, hogy megnyugtassa a lelkünket, ez legalább olyan fontos, ha nem fontosabb. Ez a terápia, a gyógyítás.
Ebbe a második fázisba tartozik bele a „végtelen levelek” írása is.
A szenvedő (a lélektanban klienseknek nevezik őket, – magam ezt a jogi kifejezést elkerülöm, ezek nem kliensek, hanem szenvedő emberek!) naponta, mindig ugyanabban az időben, mindig ugyanazon a helyen – hiszen ez is a szertartás része –, leül, és egy füzetbe írja, leírja a mondanivalóit, sérelmeit, mindazt, ami kikívánkozik belőle. Mindig ugyanabba a füzetbe… (Tapasztalatom szerint elég maximum egy 70 lapos spirálfüzet. Ennél többel senki nem képes összeírni. A felét sem töltik ki soha.)
A levél szólhat, íródhat bárkihez. Ahhoz, akitől válunk, aki elhagyott, aki meghalt. De írhatjuk egy (képzelt vagy valós) barátunknak, az anyánknak is. Láttam olyat, amikor a füzethez íródtak a levelek! Teljesen mindegy. A hangsúly a panaszkodáson van, ha elmondjuk, pláne leírjuk, könnyít rajtunk.
3.) A kiteljesedés szakában: ünnepélyes keretek között megválunk a jelképektől, füzetektől, fényképektől, ajándékoktól. Ehhez a szakaszhoz hívjuk meg egy barátunkat, barátnőnket, ismerősünket. Ilyenkor vagy eltemetjük, vagy elégetjük, vagy egy folyóba dobjuk a jelképeket, vigyék el őket a vizek.
4.) fázis, a szimbolikus (és valós) megtisztulás. Megfürdünk, kényeztetjük magunkat, új vagy tiszta ruhába öltözünk, egy szóval: rendbe tesszük magunkat. Új emberré váltunk, és ez nem csak jelképesen történik meg, hanem lélekben is.
5.)-ik fázisban az új életünkkel való egyesülés következik: meghívjuk azt a személyt, aki részt vett a harmadik szakaszban is.
Ez az új életkezdés történhet egy közös vacsora, egy délutáni kávé, egy kirándulás, egy színház, vagy múzeumlátogatás, de akármilyen más körülmények között is.
A lényeg az, hogy legyen benne valami ünnepélyesség.
Egyszer megkérdezték tőlem: mi van ünnepélyes egy kirándulásban? Felelem: a természet szépségének megélése, a technika, vagy műalkotások nem mindennapi csodája. Csak észre kell venni őket.
Amire nem jó
A szertartások nem alkalmasak lelki betegségek – mint amilyen a súlyos depresszió vagy egyéb pszichózisok – gyógyítására.
Viszont kiválóan alkalmasak az embereket életük folyamán többször érő bármilyen krízisek által létrehozott érzelmi sérülések gyógyítására.
Jó, ha előre készítünk egy vázlatot (forgatókönyvet) az öt fázis idejét, feladatait illetően. Ezzel vázat adunk az egész folyamatnak. Jó, ha kis szövegeket írunk magunknak, ha azt, amire jutni szeretnénk, szavakba foglalnánk (nem azt, ami elmúlt, hanem a jövőt!) és ismételgetnénk. Olyan ez, mint az ima.
Elhiheted a szavaknak, szertartásoknak óriási ereje van. Próbáld ki Te is!
