A századforduló körüli évtizedekben a sport az előkelők, a gazdagok előjoga volt, amihez megfelelő sportöltözetre volt szükségük. Divattá vált az úszás, a teniszezés, és a kerékpározás, már nemcsak a férfiak, hanem az egyre inkább emancipákódott nők számára is.

Az 1887-ben megjelent kerékpárok még nem közlekedési eszközök, hanem kizárólag a sport célját szolgálták. A hölgyek ruhatárában nagy újításként tünt fel a biciklizéshez alkalmas nadrág, melynek első változata fél lábszárig ért, és buggyos volt. Hozzá a kor divatjának megfelelő szűk derekú és bő ujjú blúzt viseltek, a fejükön zsirardi kalappal. Mindebben már elsősorban a célszerűség és nem az esztétikai szempont játszott fő szerepet.

A célszerűség teremtette meg a női ruhatár másik fontos darabját, az un. Angol kosztümöt is, amely később az egyenjogúságért küzdő nőtípus általános viselete lett. Szövetből készült, és hozzá könnyű,mosható anyagból való angolos ingblúzt viseltek, a férfiakéhoz hasonlóan nyakkendővel.

A teniszezéshez általában a fehér színű ruhákat kedvelték, harang alakú szoknyával, fehér vászoncipővel, gyapjúzoknival és mindig hosszú ujjú blúzzal. Női nyeregben még mindig szoknyában lovagoltak a hölgyek, de a cilinder helyébe keménykalap került,. Autókirándulásokra bő porköpenyt, sűrű fátyollal átkötött autókalapot viseltek, amit a nyitott kocsik tettek szükségessé.

Képes levelezőlapok, családi albumok fotói őrzik számunkra a századforduló furdőruháinak divatját. Ezeket, hogy ne tapadjon a testrefekete lüszterből varrták, térd alattig érő bugyogóval. Kiegészítője volt a vízhatlan anyagból való nagy fürdőkalap, a fürdőcipő, sőt- harisnya is. Széles karimájú kalap óvta a halvány bőrt a napsugártól, mert napbarnított arcot ekkor még poriasnak tartottaák.

A férfiöltözködés „sportos” jellegét az angoloktól vették át egész Európában.