7.5 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
Home Állvány A bálna, amely tengeralattjáró volt

A bálna, amely tengeralattjáró volt

0
A bálna, amely tengeralattjáró volt
MTI fotó: Mohai Balázs

Összesen huszonöt alkotó, illetve csoport munkáin keresztül térképezi fel a kortárs Albánia és Koszovó képzőművészetét ” A bálna, amely tengeralattjáró volt” címmel a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) 2016. július 14-től látható kiállítása.

MTI fotó: Mohai Balázs
MTI fotó: Mohai Balázs

A Lumú kiemelt feladatának tekinti a régió kortárs tendenciáinak feltárását. Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a múzeum új tárlata, amely Közép-Európában elsőként vállalkozik Albánia és Koszovó kortárs művészetének közös bemutatására.

Kálmán Borbála társkurátor elmondta, hogy az átfogónak tekinthető válogatás a két szcénát átható témákat igyekszik megragadni az elmúlt 10-15 évből.

Albánia és Koszovó művészeti közegei hosszú ideig egymástól elzártan fejlődtek, kulturális örökségük mégis számos ponton találkozik; ilyen például a közös nyelv vagy a két társadalmat máig mélyen átható hagyományok. Albánia és Koszovó gyökeresen más utat járt be a 20. század második felében, előbbi évtizedekig Enver Hodzsa önkényuralma alatt, utóbbi Jugoszlávia részeként – emlékeztettek a kurátorok.

A bálnacsontváz

A kiállítás címe Armando Lulaj Fondorlatos cselszövések sora című installációjára utal, amely Enver Hodzsa albániai diktatúrájának nyomasztó és abszurd légkörét idézi meg. A fő motívum egy bálnacsontváz, az albán parti őrség ugyanis a kommunizmus idején szitává lőtt egy ámbrás cetet, amerikai tengeralattjárónak gondolva az állatot. Az elpusztult cet csontváza az Albán Nemzeti Múzeumba került, végleg az albán történelem részévé téve a groteszk epizódot.

Gentian Shkurti Vissza a jövőbe című sorozata a hősi álmokkal teli gyermekkort hozza elő, miként Ilir Kaso is A valóság megálmodói című munkáján feltűnő, majd elolvadó cukorkatonák révén a korai emlékeket veti össze a mai valósággal.

A tiranai nemzeti múzeumban nemrég fedeztek fel két zsákot, amelyek kézbesítetlen levelekkel voltak tele. Ezeket a küldeményeket dolgozza fel Adrian Paci Sue proprie mani című alkotása, amely annak a 24 ezer olasznak a személyes történeteit idézi fel, akik 1945 és 1949 teljes bizonytalanságban vártak Albániában a hazatelepítésükre.

Videóikban Alban Hajdinaj és Gentian Shkurti egyaránt Edi Rama tiranai homlozkatprojektjére reflektálnak, kritikus módon. A képzőművészből lett főpolgármester – ma már miniszterelnök – Tiranát egy időre sikeresen felhelyezte a nemzetközi képzőművészet térképére, a szürke házakat kortárs színekbe öltöztető programja azonban nélkülözte a demokratikus alapokat – veti fel Hajdinaj és Shkurti.

Olson Lamaj Shqipe című fotográfiájával az albán zászlón feltűnő kétfejű sasra utal, a képen mégis egy tollfosztott, döglött tyúk látható, megjelenítve a hivatalos diskurzus és a szomorú valóság közötti, feszítő ellentmondást.

Alban Muja felvételén kisfiúk mosolyognak Tony Blair nagyméretű portréja előtt; a gyerekek mindannyian a Tonyblair keresztnevet kapták, mert szüleik így fejezték ki hálájukat az akkori brit miniszterelnök Koszovó függetlensége érdekében végzett munkájáért.

A nemzetközi művészeti közegtől sokáig elzártan fejlődő, mára azonban külföldön is elismert alkotókat adó, albán és koszovói képzőművészet kortárs tendenciáit áttekintő kiállítás 2016. szeptember 11-ig látogatható Budapesten a Ludwig Múzeumban.

Szöveg: MTI

Fotó: Mohai Balázs