Egy népzenei együttesről és annak cédéjéről van szó, nem pedig egy magyar sorozat nevének elírásáról. A Bara zenekar 2000-ben alakult pár lelkes, népzenét tanuló fiatalból. Nevüket a Bara patakról kapták, mely Tárnokon folyik keresztül, ahonnan a zenekar tagjai származnak.

Nagy Dóra hegedűn és klarinéton, Páll Éva hegedűn, Varga Gábor brácsán, Páll Balázs nagybőgőn, tekerőlanton, csellón, Enyedi Tamás cimbalmon játszanak.

Gyermekkoruk óta együtt zenélnek. Hogy ennyi időn át szinte ugyanabban a felállásban maradtak, köszönhető annak, – ahogy az korábban Páll Éva elmondásából is kiderült, hogy töretlenül hisznek egymásban, a zene erejében, no meg nem titok, hogy némely tagokat családi szálak is összefűznek.

Emellett természetes, hogy együtt élnek mindannyian a zenével!

Megalakulásuk óta folyamatosak a szerepléseik: koncertek, táncházi zenélések, külföldi turnék, táncegyüttesek zenei kísérése.

Munkájuk eredményeként 2013 decemberében átvehették a Pest Megye Népművészetéért Díjat.

2014-ben jelent meg első lemezük Barások közt címmel.

Az albumon több tájegység magyar zenéjéből szemezgettek. Hallhatók szilágysági, székelyföldi, kalotaszegi, mezőségi, szatmári, szabolcsi, jászsági zenék, valamint felcsendül településük himnuszának kedves szövege és dallama is.

Ez így kezdődik: „Csendes kis falucska Tárnok, a világ közepén…”

Amikor azonban ez a pár fiatal zenélni kezd akár szülőfalujukban, akár egy-egy nagyobb rendezvényen, sok hallgatót és táncos lábú érdeklődőt odavonzanak remek muzsikájukkal.

Légy te is Barások közt!

barazenekar_borito

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

tíz + nyolc =