9.8 C
Budapest
kedd, október 15, 2024
Home Egyéb Csángók és jászok is ropják – Jászberényben

Csángók és jászok is ropják – Jászberényben

0
Csángók és jászok is ropják – Jászberényben

Csaknem félszáz kulturális esemény, ezer közreműködő, 20 zenekar, 10 jászberényi valamint 15 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden (2014.aug.5-én) kezdődő jászberényi Csángó fesztivál programjában.

Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett görög, grúz, lengyel, szerb és török együttesek vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye szerdán este lesz, amikor Lajkó Félix, Brasnyó Antal és Dresch Mihály ad koncertet, majd külföldről érkezett táncegyüttesek lépnek színpadra – mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.

A nyitó napon a fesztivál zászlajának felvonása után a Sebő Együttes Hatvanhat című műsorával veszi kezdetét a látványos és szórakoztató kavalkád. Csütörtökön a Hangulatok című gálaműsorban Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duó lép fel, őket a Honvéd Táncszínház követi Monarchia című előadásával. Pénteken a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő résztvevői mutatkoznak be a közönségnek.

A Csángó fesztivál főszereplői a gyimesi és moldvai csángók, akik Gyimesfelsőlokról, Gyimesközéplokról, Setétpatakáról és Csinódról illetve Somoskáról, Klézséről, Pusztináról Lészpedről kelnek útra Jászberénybe.

Az erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrzők olyan kistelepülésekről jönnek, mint Györgyfalva, Szucság, Türe, Budatelke, Magyarpalatka, Vesszős, Sülye, Vajdaszentivány, Nyárádselye, Bag, Elek, Ördöngősfüzes, Nagyecsed és Magyarbőd.

A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a VIII. Magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek témája a hagyomány továbbélése. A rendezők – Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászág Népi Együttes – csütörtöktől vasárnapig népművészeti vásárt is szerveznek. Ugyancsak a vasárnap záruló fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes székházában tartandó nemzetközi táncház- és zenésztábor.

www.csangofesztival.eu

Alaphír: MTI