13.6 C
Budapest
szombat, április 20, 2024
Home Bableves és csülök DesszertTerápia – Lemondás nélkül

DesszertTerápia – Lemondás nélkül

0
DesszertTerápia – Lemondás nélkül

Sokak örömére december elején megnyitotta kapuit Budapest belvárosában, a külsőségeiben és kínálatában is a természetességet hirdető, DesszertTerápia névre keresztelt egészségtudatos reformcukrászda.

megnyitási-logó

Elsősorban a különböző ételallergiákban szenvedőkre, a glutén-, illetve laktózérzékenyek egyre népesebb táborára, a cukorbetegekre, a diétázókra, illetve az egészségtudatos életmódot követő, nyers vagy vegán étrenden élőkre kíván koncentrálni. Ám azok is bátran betérhetnek süteményeket ízlelgetni, kávézgatni, frissen facsart leveket kóstolgatni, akik egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogy a reformédességek ugyanolyan élvezetet nyújtanak-e, mint a klasszikus társaik. A fentieken túl, lehet majd kiadványokat vásárolni, januártól pedig rendszeresek lesznek az irodalmi, művészeti, közéleti és ismeretterjesztő beszélgetések, sőt kóstolóval egybekötött előadások.

Pordány Katalin tulajdonost kérdeztük a nyitás utáni tapasztalatokról és a további terveiről.

belul-cuki
Nyitás előtti életkép

Azt gondolnánk, hogy éppen elég cukrászda és kávézó működik a belvárosban. A DesszertTerápia miben más, miért egyedülálló?

Valóban egyre több igényes, speciális cukrászati trendet követő hely nyitja meg kapuit, ami kifejezetten örvendetes, magam is többnek a rajongója vagyok. Bennem körülbelül öt évvel ezelőtt, egy Victoria Boutenko-könyv fordítása során született meg a gondolat, hogy szükség lenne Magyarországon is egy olyan környezet- és egészségtudatos cukrászdára, amely nem csupán egy-egy csoportra, aktuális divatirányzatokra koncentrál. Rögtön meg is írtam egy üzleti tervet, körülbelül két éve pedig a nővérem alapított egy cukrászüzemet, amely alkalmas a speciális desszertek elkészítésére is – így lett a kezdeti álmodozásból végül valódi kis családi vállalkozás –, a megvalósításra azonban egészen mostanáig kellett várni.

Mi jellemzi a termékkínálatot a különféle mentességeken túl? Milyen stílusú desszertekre, süteményekre, tortákra, finomságokra számíthat az ide betérő látogató?

– A süteménykínálat egészen egyedülálló, saját fiatal és lelkes cukrászcsapatunk fejlesztette/fejleszti ki az egyes desszerteket, kifejezetten arra koncentrálva, hogy glutén-, laktóz- és cukormentesen se lehessen felfedezni, hogy nem klasszikus süteményekről van szó. A kezdeti tapasztalataink az, hogy a süteményeinket megkóstoló vendégek legtöbben úgy nyilatkoznak, hogy nem mondták volna meg egyikről sem, hogy „mentes”. A másik nagy meglepődést a nyers (élő) sütemények területén látjuk. Meglepő módon sokan még mindig nem ismerik ezeket a megkérdőjelezhetetlenül legegészségesebb édességeket, amelyek sütés nélkül, elsősorban magvakból és gyümölcsökből állnak, de voltak már olyan vendégeink is, akik ugyan máshol már fogyasztottak hasonlókat, de azok nem győzték meg őket. Nagyon nagy öröm, hogy a nálunk kapható változatok rendszerint még nekik is ízlenek. Ezek nem a saját termékeink, ám úgy tapasztaljuk, hogy igen közkedveltek.

szénhidrátcsökkentett kávés-mascarponés szelet
Szénhidrátcsökkentett kávés-mascarponés szelet

Mi jellemzi az italkínálatot?

Ami az italokat illeti, még számos fejlesztés előtt állunk. Egyelőre friss, hidegen préselt vegyes zöldség- és gyümölcsleveket, nagy tisztaságú, csecsemők által is forralás nélkül fogyasztható ásványvizet, páratlanul finom fair trade teákat, különféle magtejekkel is kérhető kávéitalokat kínálunk desszertjeink mellé, de hamarosan bevezetjük a forró csokoládét – elsősorban a gyerekekre gondolva –, a bio szörpöket, a növényi tejjel készített kakaót, nyáron pedig természetesen a valódi gyümölcsökben dúskáló limonádékat is.

maci
A csecsemőket és a kisgyermekeket is várják

Mi lesz a hab a tortán? Egyáltalán lehet majd tortát is rendelni?

Átvitt értelemben az izgalmas, érdekfeszítő vitaesteket, kóstolókat, illetve az irodalmi beszélgetéseket, könyvbemutatókat nevezhetjük habnak a tortán. Az első kóstolóval egybekötött előadást terveink szerint a nyers táplálkozást népszerűsítő egyik legnevesebb hazai szakember fogja tartani, a részleteket azonban csak a pontos időpont egyeztetése után tesszük majd közzé Facebook oldalunkon.

Ami a tortarendelést illeti, természetesen mindenre nyitottak vagyunk, külön kérésre a klasszikus finomságokat is elkészítjük. Profi hátterünknek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen kérést teljesíteni tudunk.

Bár még igen rövid idő telt el a nyitástól, azt már lehet látni, hogy volt-e értelme új vizekre evezni ?

Napról napra erősödik bennem a meggyőződés, hogy igen, érdemes volt, hiszen kollégámmal egyre inkább visszaigazolódni látjuk, hogy az általunk képviselt irányvonalra valóban nagy igény mutatkozik. A betérő vendégek örülnek, hogy itt vagyunk, gyakran mondják, hogy milyen nagy szükség volt már egy ilyen szemléletű cukrászdára ezen a környéken. Azt is örömmel tapasztaljuk, hogy akik bejönnek hozzánk, szájról szájra adják tovább a hírünket; egy későn, éppen karácsony előtt elkészült szórólapon kívül gyakorlatilag nem is reklámoztuk magunkat, mégis ránk találnak azok, akiknek a kedvéért létrehoztuk ezt a francia vidéki stílusú, családias hangulatú kis helyet, ahol reményeink szerint vendégeink tényleg úgy érzik majd, hogy a kellemes beszélgetések és a desszertkóstolgatás együtt valóban felér egy lélekmelengető terápiával.

Nyitva tartás: minden nap 11-től 20 óráig

Elérhetőségeik: DesszertTerápia

1052 Budapest, Városház utca 16.

E-mail: desszert.terapia@gmail.com

Facebook: facebook.com/DesszertTerápia

Fotók: DesszertTerápia