7.6 C
Budapest
kedd, március 19, 2024
Home Egyéb Jelen és régmúlt Karácsonyok

Jelen és régmúlt Karácsonyok

0
Jelen és régmúlt Karácsonyok

Számomra a Karácsony az év legszebb és legmeghatározóbb ünnepe. Elsősorban és mindenekelőtt, amikor rágondolok e neves ünnepre, a szívem megtelik szertetettel, és minél inkább közeledik Szent Karácsony estéje, annál izgatottabb leszek. Különösen készülök erre az ünnepre mindig. Talán azért, mert, mint minden más embertársam, nagyon szeretek adni. Bár egyre inkább és többen mondják, hogy nem az ajándékozásról kell szólnia a Karácsonynak, amivel részben egyet is tudok érteni, de mégis…

Ha ez az ünnep a szeretetről szól, akkor az is nyilvánvaló, hogy akit szeretünk, annak örömet akarunk vinni, és az örömszerzésben az is benne van, hogy ADNI akarunk. Hiszen adni jó, felemelő érzés, főleg akkor, ha látjuk az ajándékozott arcán a boldogságot, a sugárzó örömet. Nem az ajándék „értékénél”, nem a tényleges értékre gondolok, amibe az anyagilag kerül, – hanem valami figyelmességre, valamire, amiről tudjuk, hogy titkon vágyik a szeretett személy, vagy amit úgy tudunk adni neki, hogy érezze, ez az ajándék szívből jövő.

Gondolkodtam is azon, hogy honnan táplálkozik ez a bennem lévő titokzatos várakozás és öröm, ám bizonyos vagyok benne, hogy gyermekkoromra vezetnek vissza az események szálai. Ahogy így elfilozofálgatok ezeken a dolgokon, hirtelen kedvem támadt megidézni a gyermekkori karácsonyok Szellemét.

Gyermekkorom karácsonya

Elképzelem, milyen volt Otthon a Karácsony… A kis faluban, ahol gyerekként éltem. Hasonló módon, de mégis kicsit másképpen készültünk akkoriban a Karácsonyra, mint most tesszük.

A nagytakarítás az ünnep előtt szent és elengedhetetlen dolog volt. Tövéről hegyére felújítottuk, átfrissítettük a lakást Karácsony előtt, arra is gondolva, hogy a közelgő Újesztendő tisztán találja otthonunkat. Az otthonunkat és a szívünket is, mert a lelkünket is tisztába illett tenni. Elengedhetetlen volt templomba járni, de hetente legalább egy-egy este, Biblia órára is eljártunk, bűnbánatot tartani és feltöltekezni tiszta érzelmekkel. Várni a kis Jézus, és ezzel a Megváltó megszületését, abban a tudatban, hogy őáltala bűneinktől megváltást nyerünk, és tiszta lélekkel léphetünk egy új év küszöbére.

Angyalka hozta a karácsonyfát Szenteste, és a kisebb gyerekek nem lehettek otthon az angyalváráskor. Előre meg volt írva a forgatókönyv, hogy hová megy aznap délután a gyerek, amíg a szülők, feldíszítették a Karácsonyfát és alátették az ajándékokat. Mi általában a Török mamánál – Édesapám anyjánál – töltöttük el ezt az időt, annál is inkább, mert pár házzal odébb lakott tőlünk az utcába, meg amúgy is szerettünk nála lenni.

Izgatottan vártuk a szüleink érkezését és együtt mentünk az esti templomozásra. Most is a fülembe cseng a szép templomi ének, Pósa Lajos szövegével:

– „Mennyben lakó én Istenem, Vedd füledbe dicséretem. Téged dicsér egész világ, Néked köszön a kis virág…”

A templomból hazafelé nagyon szaporáztuk már a lépteinket. Alig vártuk, hogy hazaérkezzünk, és láthassuk, járt e már nálunk az angyal? – „Mit gondoltok, eljön hozzátok is, jó gyerekek voltatok?” – mondogatták a szüleink, mert hiszen tudva levő dolog volt, hogy az angyalka csak a jó gyerekekhez hozott karácsonyfát és ajándékokat. Mi mindig meg voltunk győződve, hogy igen, mi jó gyerekek voltunk, még akkor is, ha titkon ott bujkált a háttérben a bűntudat, hogy bizony nem mindig sikerült a legjobban viselkednünk és egy kis félelem meg-meglebegtette a szilárd önbizalmunkat: – mi van, ha mégsem hoz nekünk az angyal karácsonyfát?

– Azt az örömet, amit hazaérve, a szépen feldíszített fenyőfa és az alatta lévő ajándékok látványa okozott semmivel sem lehetett összehasonlítani. Talán még ma is táplálkozom ezekből az érzésekből ilyenkor az adventi időszakban.

A szüleim karácsonya

Szüleimet faggatom a régmúlt, gyermekkori Karácsonyi élményeikről, hiszen ahogyan egyre távolabb megyünk vissza az időben, úgy változik az ünnep értéke. Egy dolog viszont minden karácsonyban közös: az örömteli várakozás, a szeretetérzés értéke.

– Édesanyám gyerekkori Karácsonyairól, nehezen indul az emlékezés. Aztán az a karácsony jut eszébe, amikor egy évben két szvetter (kardigán) került a karácsonyfa alá. Szenzációnak számított ez akkoriban. Mint meséli, nagyon vágyott akkor új szvetterre, és úgy sikerült, hogy a szüleitől és a városi mamától is egy-egy csodaszép darabot kapott ajándékba. Az volt ám az igazi boldogság.

Egészen más volt abban az időben lelkem – meséli Édesapám.

– Szegényesebb volt akkor a mi Karácsonyunk. De nekünk az a pár szem cukorka, amit akkor ajándékba kaptunk, valódi kincset jelentett. A szaloncukrot megvásárolni sem üzletbe mentünk, hanem otthon házilag készítettük azt. Megvolt annak a módja, hogy kell elkészíteni. Édesanyám főzte nekünk a szaloncukrokat. Kiöntötte a tepsibe a főzött anyagot és várni kellett, amíg megkeményedett. Aztán felvágtuk és becsomagoltuk színes papírba, azt kötöztük a fára. Mézeskalács-szerű díszeket is készített, csörögevágóval vágta ki a formákat, az előzőleg lapíttóra kisirített tésztából, különböző figurákat, formázva belőle. Ráírta a nevűnket is néhány figurára.

Napi kétszer jártunk templomba Karácsonykor, Szenteste is templomozás volt, amelyen részt kellett vennünk. Gyerekként, verseket, énekeket tanultunk és azt adtuk elő Karácsony estéjén a templomban. A fenyőfa beszerzése a férfiember kötelessége volt. Mivel nálunk 6 éves koromtól nem volt férfi a háznál, a rokonok gondoskodtak karácsonyfáról. Amikor nagyobbacska lettem már az én feladatom volt a fenyő beszerzése, ami nem is volt olyan egyszerű feladat. Meg kellett találni a módját, hogyan lehet hozzájutni, hogy ne kerüljünk bajba az erdőkerülővel. Azért mindig megoldottuk valahogy a feladatot…

Kinti fenyőfa-2
Fotó: T.S.E.

A mi karácsonyaink

Néhány mondatot megérdemelnek azok a Karácsonyok is, amit az én gyermekeim velünk együtt éltek meg egy-két évtizeddel ezelőtt. A karácsonyi készülődés nálunk mindig időben elkezdődött. A készülődésben a gyerekeim voltak a főszereplők, és később amint arra érettek lettek csatlakoztak hozzájuk a húgom gyerekei is. Kis karácsonyi műsort terveztünk, versekkel, mesékkel, dalocskákkal. Hivatalos volt az egész család a Szentestére. Szüleim, férjem szülei, a húgom és családja. Sajnos akkori férjem a testvérét fiatalon elveszítette így ő hiányzott közülünk. De a teljes egyenes ági család együtt ünnepelt a szép napon. Kivéve a nagyszülők, és ez mindig fájó pontom maradt, hogy őket a távolság miatt nem tudtuk az asztalunkhoz ültetni.

Volt szépen megterített asztalt, amelyet a három generációs család körbeült. Mindennél többet jelentett nekem, hogy így együtt láthattam a családot. A vacsora végeztével a nappaliba helyezte magát kényelembe a sokaság és a gyerekek a karácsonyfa mellett előadták a kis műsorukat, amit mi az örömtől könnyes szemmel hallgatunk. Majd közösen elénekeltük a „Mennyből az angyalt”, aztán kibontottuk az ajándékokat, amit a gyerekek osztottak ki a Karácsonyfa alól mindenkinek személyesen.

Karácsonyfánk-2
Fotó: T.S.E.

Már csak pár nap választ el minket Karácsony szent ünnepétől, és én a régmúlt Karácsonyok szellemétől átfűtötten így imádkozom:

– Én Édes Jézusom. Te, aki jászolba megszülettél, édes kisdedként jöttél a világra, tanítottad néped a jóságra, szelídségre, szeretetre, majd keserves kínhalált haltál a kereszten azért, hogy mi megváltást nyerjünk teáltalad. Kérünk Téged – áld meg az eljövendő Karácsonyunkat, úgy az enyémet, a szeretteimét és családomét, mint minden emberét itt a földkerekségen. Adj nekünk békét, világosságot, hogy ismerjünk és kövessünk Téged és szerető Istenünket, a Te Atyádat. Adj nekünk hitet, hogy felül tudjunk kerekedni a mindennapok megpróbáltatásain. hogy enyhüljön fájdalmunk, a betegségben. Adj kitartást, hogy elviselni tudjuk a terheinket, és sok-sok szeretetet a szívünkbe, hogy meglássuk a nemeset, a jót és a szépet.

Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!