14.8 C
Budapest
szombat, május 11, 2024
Home Egyéb Elkezdődött az első Magyar Filmhét

Elkezdődött az első Magyar Filmhét

0
Elkezdődött az első Magyar Filmhét

Az Oscar-díjas Kertész Mihály Jászai Mari főszereplésével 100 éve forgatott filmje, A tolonc ősbemutatójával kezdődött a MÜPÁ-ban az első Magyar Filmhét. Az október 19-ig tartó mustrán az elmúlt 3 év filmtermésével, 332 benevezett alkotással ismerkedhet meg a szakma és a nagyközönség a Cinema City MOM Park moziban.

magyar_filmhet_plakat

Számos kiegészítő program színesíti majd a Filmhét kínálatát: lesznek pódiumbeszélgetések, plakátkiállítás, Forgatókönyv Börze, a nagyközönség a helyszínen bekukkanthat a maszkmester, a szinkron, a Virtuális 3D, valamint az animációs stúdiók világába a hétvégén pedig több gyerekprogram várja a családosokat. Az eseményt a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szervezi a Magyar Filmakadémia közreműködésével.

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Magyar Filmplakát Kiállítást. A Magyar Filmhét kísérőprogramjaként a 2012 és 2014 között magyar mozikban bemutatott filmek magyar tervezésű plakátjait bemutató tárlat a MOM Cinema City-ben lesz látható. Idén közel negyven alkotás plakátja nevezett a filmplakát versenyre, amelynek részleteiről a filmplakat.hu oldalon lehet tájékozódni. A III. Magyar Forgatókönyv Börzére is a Filmhéten kerül sor. Október 16-án 8 treatment alkotói prezentálhatják ötletüket a magyar filmszakmának.

A Filmhét alatt a vetítések után számos film készítőivel is találkozhat majd a közönség. Többek között jelen lesz Kocsis Tibor, a Magyarok a Barcáért rendezője, a Parador Húngaro stábjának több tagja, Tóth Zsolt Marcell, Az időgyűrű ura című ismeretterjesztő film rendezője, Varga Ágota A tartótiszt című film, valamint Papp Gábor Zsigmond, A szovjet levelezőpajtás alkotója, a nagyjátékfilmesek közül pedig a, Nejem, nőm, csajom, az Erdő, a Free Entry, a Couch surf, az ARGO 2, a Senki szigete, az Utóélet, a Fekete leves, a Nagy füzet, a Pillangó és a Megdönteni Hajnal Tímeát alkotói és főszereplői.

A www.filmhet.hu internetes oldalon látható a teljes program.

A vetítésekre 610 Ft-os egységáron válthatók jegyek a

Cinema City MOM Park jegypénztáraiban és a www.cinemacity.hu honlapon.