17.8 C
Budapest
szerda, május 8, 2024
Home Egyéb Halmos Béla grafikái – FUGA

Halmos Béla grafikái – FUGA

0
Halmos Béla grafikái – FUGA
Halmos Béla grafikái - FUGA

2015. február 1-ig látható Halmos Béla grafikái a FUGA Budapesti Építészeti Központban. (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) „A kultúra számos ágával ismerkedünk meg fiatalkorunkban, s az már az egyéni érdeklődés kérdése volt, hogy melyik területét válasszuk élethivatásunknak” – beszél a művész egy korábbi interjúkötetben a kezdetekről.

Halmos Béla (1946-2013)

Építész, Széchenyi díjas népzenekutató, a táncházmozgalom egyik alapító atyja, legendás első prímása, a revival mozgalom Béla Bácsija volt.

„Mehettem volna a hegedűvel konzervatóriumba, vagy a rajzkészségemmel képzőművészeti gimnáziumba”„Édesapám építészmérnök volt… Otthon nem erőltették, hogy építész legyek.”

Amikor édesanyja közölte a gyulai zeneiskola akkori igazgatójával, hogy fiát felvették az építészmérnöki karra, ő csak azt mondta: – Á, zenész lesz abból, nem építész! És lett tudós népzenész, kutató, gyűjtő, elemző, a táncházmozgalom napszámosa, a prímások mestere, prímások prímása, egyetemi tanár a Zeneakadémián. Többirányú tehetségéből most rövid építész szakmai múltját megelőző, 1959-60 között készült grafikáival emlékeznek Halmos Bélára.

Munkáiban közös az A3-as rajzlap, a grafit, és a tehetség.