Isa és Fici lomtalanít

Ilyenkor, az újévben van az, hogy éppen kávéra várunk, és az ember visszatekint: mit végzett el az elmúlt évben abból, amit megfogadott.
Kiderült: megfogadni sokat fogadtam meg ugyan, és pedig: hogy festeni fogok, befejezek egy könyvet, lefogyok, és Fici kedvéért leszokom a cinizmusomról. Ezzel szemben az történt, hogy: nem festettem, nem fejeztem be a könyvet, nem fogytam le, sőt, -mondja Fici: tovább ápoltam a cinizmusomat, de nem csináltam semmit abból, amit elterveztem.
Ez mostantól másképpen lesz! Az újévben megfogadtam, hogy lomtalanítani fogok, ezért került megírásra ez a kis szöveg:

 

Isa Schneider

 

Lomtalanítás

Az idők folyamán összejött nálunk a lom. Ami még nem zavarna, de már annyi minden van a szekrényekben, lerakókban, ágyak hasában, hogy lassan kilaknak bennünket a saját lakásunkból.
Ez a bölcsesség nem tőlem származik, hanem Ficitől, aki hiába nyúl be a szekrényébe a saját dolgaiért, mindig az enyémet húzza ki, és megfordítva.
Aztán megjelent két vadidegen fürdőruha a lakásban, egy fekete, gyászos, egybeszabott, sok pánttal, amilyet én meg nem vásárolnék soha, és egy férfifürdőnadrág, lila csíkokkal, amit Fici soha fel nem venne. Ekkor döntöttünk!
– Lám, lom – mutat rájuk Fici és közli: – Lomtalanítunk!
Nekilátunk a könyveknek. Kiderül, ha negyedét kiszortírozzuk, akkor is szükségünk van egy új könyvespolcra. Ezek után kikerültek a szakácskönyvek, 365 darab könyv, minden napra egy. Úgyse főzünk. Majd régebbi kiadású nyelvkönyvek és lexikonok kerültek selejtezésre, valamint a különböző alkalmazott tudományok kézikönyvei. Az új könyvespolc sem volt elég, érkezett tehát még egy új, második polc, és az sem bizonyult elegendőnek.
Kiszedtük az absztrakt tudományok kézikönyveit és két-három kiló újabb szakácskönyvet.
Arra a megállapításra jutottunk, hogy ha már életünkben soha nem veszünk könyvet, és ajándékba sem fogadunk el, továbbá – vásárolunk egy harmadik polcot is, akkor a könyvek rendben vannak.
Ez volt a nehezebb része – elmélkedett Fici. Most a ruhásszekrényeket vesszük sorra.
Amit kihíztunk, azt megkapják azok, akik még nem adták fel a karcsúságukért vívott harcot. Van ilyen barátunk, bár már nem olyan sok. És még nekik is vannak barátaik…
Fici segített a szekrényemet kirámolni. Rengeteg hely szabadult fel.
– Meg ne tömd nekem (!) újra! – figyelmeztet. Hangtalanul várom, hogy mikor fogunk neki az ő szekrényének. Hozzá fogott! Csináltatott -a szekrény és a plafon közé- szekrénydobozokat, és a jelenleg fölöslegesnek ítélt cuccait felrakta oda.
– Azt nem! – emeltem vétót. – Velem bezzeg kiszortíroztatta a holmikat, pedig – ha lefogynék – tudnám még viselni őket…
– Ha-ha-ha lefogynál! – élezi rajtam a humorát. De most az egyszer hiába. Kiszedtem a holmiját, hogy szortírozza ő is.
Itt derült ki, hogy a szekrényben elszaporodtak a vállfák. Ezt különben régóta figyelem. Akárhányszor kiszedem őket a szekrényből, rövid időn belül újra elszaporodnak. Hogy ez miként történik, nem tudom, de az biztos, hogy egymásba akaszkodnak azzal, amijük van: horguk, fülük, vagy hogy hívják a kitüremkedő részeket. És egyszerre ott van egy új vállfa. Pontosan olyan ronda, mint az elődei. Úgy döntünk kétharmadát becsomagoljuk a sarki mosodának, ők örvendezni fognak.
Fici a rajta esett sérelmet azzal torolja meg, hogy előhúzza a harisnyás zsákomat. Megjegyzi: rég feltűnt neki, hogy én mindenhonnan egy-egy harisnyát hozok magamnak. Bárhol vagyunk a világban! Ezt úgy mondja, mintha gyémántokról lenne szó, de nem, kizárólag harisnyák vannak a zsákban. Igaz, hogy nem közönséges harisnyák, hanem a világ legkülönbözőbb harisnyái: pöttyösök, csíkosak, sőt kockásak is. És ki tudja még milyen gyönyörű minták, rózsák, lepkék vannak rajtuk. És egy közös tulajdonságuk van:
Mindegyiken van 1-2 felszaladt szem. Van, amelyiken leszaladt. Nem tudom pontosan.
Azt a kis – ki ne ismerné – harisnyaszem-felszedő tűt kerestem a boltokban, de hiába. Ahol csak megfordultam, sehol nem lehetett kapni. A hibás harisnyák sokáig álmodták mély harisnyaálmaikat a zsákban, amely zsákálmot álmodott.
Egy ritka alkalommal elmehettem egy kongresszusra Klagenfurtba. Ez a város nekem a világhírű madrigálkórusáról nevezetes. Főterén van egy 8 méter hosszú sárkányszobor, kőből. A helyi rossznyelvek szerint csóválja a farkát, ha arra megy egy szűz lány. De máig még senki nem látta fark-csóválni… Na. Itt vettem egy harisnyaüzletben egy olyan kis szemfelszedőtűt, azt hittem, gyerekjáték felszedni a csodás harisnyáimon a szemeket. Nem az volt! Tehát ott vegetált a harisnyák között éveken át a tű is.
Na, ezt a zsákot, úgy ahogy volt, bedobta, uram és parancsolóm, a kukába. Fájdalmas tekintetemet látva még megjegyezte: úgyis nadrágban jársz, minek neked a mintás harisnya?
Vérszemet kaptam, és előhúztam a zoknis zsákját. Mint meséli, gyönyörű zoknik vannak benne. A világ összes tájáról gyűjtötte. Egy közös, parányi hibájuk azonban letagadhatatlan, mindegyikből csak egy darab van, a másik fele hiányzik…
Az ilyet minden asszony ismeri, akinek férje és mosógépe van. Hogy mi a titokzatos összefüggés a férjek, mosógépek és eltűnt fél zoknik között, azt a tudomány még nem fejtette meg, de tény: egy pár zokni fele előbb-utóbb eltűnik, özvegy fél zoknik zokognak a zoknis-zsákokban.
Kiteregetjük őket sorban az asztalra. Halott patkányként fekszenek a fél zoknik, s amelyiknek párja van, annak is megpattant itt-ott a sarkán, lábujján a fonal. Meg kéne stoppoljam őket – gondolkodom hangosan. Fici azt mondja, ő nem tud stoppolt zokniban járni, olyan finom a bőre, hogy felsértené a talpát.
– Tudom: nincs mit csinálni, mert hiába mennék az üzletbe, hogy fél zoknikat vásároljak. Ilyet sehol nem lehet kapni. – Ha nekem csak egy bal zokni kellene – okoskodik Fici –, azt például sehol nem adnák el nekem. Erre még nem kapott rá a kapitalista kereskedelem. Szándékosan nem teszik, hogy mindjárt két darabot vásároljon az ember. Mondom: – Ez a szocialista kereskedelemben is így volt!
– Na látod! – érvel Fici, de nem tudom követni a logikáját, mondom is, azt feleli:
– Mert nincs logikád!
Jó, hogy mondta. Így nem sajnálom kidobni a zoknit. Aki ilyen, az megérdemli!
– A rajztömbjeid és festő vacakjaid egy csomó helyet foglalnak! – mondja nekem egy dögkeselyű tekintetét vetve rám. – Ennyi rajz-vacakra egész életedben nem lesz szükséged!
– A rajz-vacakjaimhoz csak a holttestemen keresztül vezet az út!
Ficin látszik, latolgatja, hogyan is tudna átgázolni a felesége holt testén, de megelőzöm.
– Ha már itt tartunk, te mikor fogod rendbe tenni és felhasználni a te rajz -vacakjaidat?
Hallgatólagosan eltekintünk a témától, férjem új témák után kutat.
– Sok a porcelán a házban!
Ez igaz. Ha egy olcsó készlet fele összetörik, vesz az ember egy másikat, és annak is összetöri a felét. Így van két fél készlet, megint csak kell hat darab, ami egyforma.
A hiányosat sajnálom kidobni. Fici segít rajtam. Befogja a felét festékes tálnak, másik felével nem mondja, mit csinált, vagy eltörte, vagy kidobta.
– A porcelán nem öncél, hanem használati eszköz – okít engem.
Én elmondom, hogy van egy csomó nem működő elektronikus vacak, egy régi, rossz fényképezőgépe, és „istentudjamirevaló” több kiló szeg meg csavar. Délután látom, összecsomagolja és leviszi a munkahelyére, nehogy kidobjam őket. Semmi kifogásom, porosodjanak ott, sírjon az, aki takarítja!
Fici haza felé vásárol néhány óriási növényt, mert „most már elfér” a nagy szobában. Aztán vérszemet kap, és a balkont is beülteti. Eddig ki tudtam ülni, ha sütött a nap. Most már kell a hely a növényeknek!
– Te öntözöd őket! – hozom meg a határozatot. – Én nem szeretem a virágokat!
– Akkor rossz ember vagy! – így a férjem. Mivel ő az úr a házban, beleegyezek:
– Tényleg rossz ember vagyok. Én nem fogok a növényeid közé tülekedni, tőlem kiszáradhatnak!
Valamiért két napra elutazom. Mire hazajövök, tele van a lakás szakfolyóiratok régebbi évjárataival.
–Tudod –igazolja magát Fici, ki akarták selejtezni őket, mert lomtalanítottak az irodában.
Sajnáltam kidobni őket…
Ez volt az a pillanat, amikor én örökre lemondtam arról, hogy lomtalanítsak. Főleg, hogy valakivel közösen lomtalanítsak!
Megkezdett munkámat fejezze be az utókor!

 

Itt olvashatsz még Isáról :    http://www.isaschneider.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

10 + 14 =