Petőfi Sándor ugyan nem volt kollégiumi diák, de egyes állítások szerint 12 alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt Debrecenben. Színészként, költőként és katonaként. 72 műve kötődik Debrecenhez, ahol halála előtt egy évvel – 1948 december 15-én ( Batthyány utca 16. számú házban) fia született, aki a Zoltán nevet kapta.

Így ír Petőfi Zoltán születéséről az édesapja

„Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon… Fiam oly gyönge, oly kicsiny, mondhatnám oly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halva születettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta, de nemsokára felgyógyult s azután folyvást, szemlátomást gyarapodott… Keresztapja Arany János, a világ egyik legnagyobb költője, a legbecsületesebb embere… „

Meleg otthonban nevelkedett

Petőfi eltűnése után, Erdődön nagyapjánál, majd Pesten mostohaapjánál nevelkedett.

Édesanyja ugyanis 1850 júliusában férjhez ment Horváth Árpád egyetemi tanárhoz. Zoltán szeretetteljes, őszinte, meleg otthonban nevelkedett. 1858 őszén iratták be a pesti piarista gimnázium első osztályába. A Magyar Tudományos Akadémia ezerforintos nagydíját Petőfi Sándor összes költeményének ítélték oda. A pénzt Zoltán örökölte. Nevelőapja úgy tartotta tiszteségesnek, hogy gondnokot nevezzenek ki a fiú mellé, aki a vagyonára ügyel. Így lett Petőfi fiának a gyámja a költő öccse, Petrovics István 1869-ig.

200px-Petofi_Zoltan_1860

Apja nyomdokaiba lépett

1865-től Szarvason járta felsőbb iskoláit, azonban már a nyolcadik osztályt év közben el kellett hagynia, mert nagybátyja, Petőfi István magához vitte Csákóra. Innen Debrecenbe ment, és 1867-ben színésznek állt mindössze 30 forint havi fizetésért.

Hozzátartozói megpróbálták lebeszélni erről a pályáról, sikertelenül. Gyenge szervezete azonban nem bírta sokáig a kicsapongó életvitelt, és hamar súlyosan megbetegedett. Rokonoknál, majd külföldi fürdőkben keresett gyógyulást.

Életének utolsó nyarát Gleichenbergben töltötte, ahonnan kissé megerősödve tért haza Pestre, ám 1870. november 5-én reggel 7 órakor, élete 22. évében, (Budapest – Józsefváros) meghalt tüdőbajban. 1870. november 6-án délután helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben.

Kosztolányi Dezső írt róla 1910. március 20-án

“Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart. Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában. Azután semmi se történt. Gyerekes kapkodással másolja apja leggyöngébb verseit és az apja életét. Neki is sikerül kicsapatni magát az iskolából, consilium abeundit kap, és ő is színész lesz, koplal és faluz, ripacsok közt nyomorog, kártyázik, csókolódzik és iszik. Gyorsan pergő változatban játssza le – sokszorosan megkicsinyítve – az apja életét. Négyéves korában honvédruhában, karddal jár. Utóbb pedig Meranban és Rosenauban találkozunk vele, amint óvatosan és szelíden, a tüdőbetegek csendes önzésével szörpölgeti a meleg juhtejet.”

Ami utána maradt

Néhány verse jelent meg, elbeszéléseit és fordításait halála után közölték.

“Költeményeiből megjelent a Vasárnapi Újságban (1870. fordítás franciából), a Szilágyban (1884. 41. sz. levele és három költeménye 1864-ből), az Egyetértésben (1898. 328. sz. Bucsú és Szalay halálára című költemény);  Kéry Gyula hátrahagyott kézirataiból közölt a Magyar Salon XXXVIII. kötetében. Madame Girardin Lady Tartuffe című színművét magyarra fordította, kéziratban maradt fenn.”

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

5 + 17 =