Az első nagy diák szerelmem volt, hosszan tartott, több mint 5 évig epekedtem utána. Az anyja, a főszereplője Isa Schneider: „Hiúzasszony nem szeret ” című könyvének. Nem lett belőle életen át tartó kapcsolat! Később Poldyt választottam…ő lett a férjem.
Milyen volt valójában Bibi fia? Ahogyan én láttam…
Húsz egynéhány éves voltam, még pártában, amikor „Bibi Fiát ” megismertem.
Fülig szerelmes lettem. Ő túl volt egy házasságon, hat évvel volt idősebb nálam. Akkoriban végeztem a „szakképzésem”, egy moldvai falu gyógyszerpontjába kerültem dolgozni. Nehéz volt, távol lenni a megszokottól. Albérletben laktam, egy velem egykorú nagyon kedves lánynál, akit Katinak hívtak. Most is tart a barátságunk. Kati a városban ingázott, postai alkalmazott, távirdász volt.
Két váltásban dolgoztam, délelőtt négy óra, ebéd szünet, délután négy óra, hogy bárki hozzáférjen ha szüksége lenne gyógyszerhez. Nagyon szép volt a vidék, dimbes-dombos, a falu szélén menedékház, az arra járók pihenésére szolgált. Virágzott a turizmus. Utazgattam, az ott töltött öt hónap alatt felkerestem iskolatársnőimet, akik hozzám hasonlóan augusztus elején elfoglalták az iskola által ránk erőltetett munkahelyeket.
Hogy teljesen ne szakadjak el a hazai érdeklődési körömtől, megrendeltem a postásnál az akkori „Ifjúmunkás” című újságot. Sok jó rovata volt, és anyanyelven olvashattam.
Egy alkalommal, a postai telefonfülkéből haza telefonáltam, édesanyával beszélgettünk. Többen voltak az épületben, és meglepedten jegyezték meg, hogy nem is gondolták, hogy nem vagyok közülük való, hogy más nyelven is tudok kommunikálni. Nagyot nőttem a szemükben. Írogattam az újságba is. Választ postai borítékban kaptam, egy újságíró jelentkezett, akinek tetszett a cikk (sajnos nem őriztem meg, érdekes téma volt számára). Leveleztünk, majd mikor arra jártam, ahol ő lakott, a megadott telefonszámon megkerestem, és randit beszéltünk meg. A központban lakott, első látásra fülig szerelmes lettem és láthatólag ő is kedvelt engem. Amikor találkoztunk, már elhagytam a moldvai munkahelyem, visszakerültem gyermekkorom városába, ahol tizenegy évig dolgoztam és ápoltam a kapcsolataim, de még mindig pártában.
Ő egy ismert lapnál dolgozott, mint újságíró és egy irodalmi lapnál is, mint szerkesztő. Gyönyörű leveleket kaptam privátban, és mindig türelmetlenül kértem számon, ha éppen késtek a levelei, ezért „Türelmet – Lenke „lett a nevem.
Író-olvasó találkozót szerveztek az irodalmi laptól, városunk magyar tannyelvű osztályai jelen is voltak, a vezető tanárokkal együtt, majd megvendégelték az „íróbácsikat „. Szüret után volt, emlékszem, folyt a bor, s a pálinka, és a zeneszó. Táncra perdült a társaság, hajnalig tartott a mulatozás. Sokáig nagy élmény volt a körünkben.
Más alkalommal egyedül jött a völgybe, és feladata volt riportot készíteni bányászokkal, ezért bevállalta és lement a „sittbe „, ami nyolc órát jelentett. Nem csak megírta, de lelkesen mesélt is róla, egy tányér sajttal meghintett nyári krumpli leves és egy pohár sör mellett. Nagy reményeket fűztem, majd jelentkezett, hogy megnősült és boldog kisleány apukája lett.
Egy világ tört össze bennem. Egy időre eltüntem, majd amikor újból találkoztunk túl volt a második válláson, depressziós lett, mert a Kislányt ellopták tőle, más országba vitték. Nem mehetett utána.
Én, még mindig pártában, de próbáltam vigasztalni. Nem engedett közel magához, de szívesen vette a közös gondolkodást.
Csak a baráti társasága ne lett volna! Olyan irányba sodorták, ahol vigaszt talált, sebeit nyalogatta, más Hírlaphoz került dolgozni. Elkerült a látókörömből. Társra találtam közben.
Nem felejtem, mert az első szerelemről szívesen emlékezem bármikor. Gondolom így vagyunk Mind ezzel. Hát Ő volt Bibi fia…az én valamikori nagy szerelmem…