A Bronzkincsek című tárlat megnyitóján, a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2015. január 31-én, oklevelet és pénzjutalmat adtak át annak a három embernek, akik a 73 darabból álló bronzkincsleletet tavaly ősszel átadták a múzeumnak.

A több mint háromezer éves, ékszereket, fegyvereket, használati tárgyakat tartalmazó leletegyüttest a tótszerdahelyi Virág István, a felsőrajki Szakál János és fia, Szakál Tamás – az ő nevében édesanyja vette át az elismerést – egy közelebbről meg nem nevezett zalai területen találta.

MTI Fotó: Varga György - Jutalom a bronzkincsekért - Zalaegerszeg
MTI Fotó: Varga György

Virág István, a leletek megtalálója elmondta: gombászás közben talált a kincsekre, amelyekről akkor még nem sejtette, mi lehet az. Miután nem tudta, mire bukkant, a sógorának mutatta meg, s végül vele és annak fiával vitték be a múzeumba a bronz eszközöket.

Kaján Imre, a múzeum igazgatója arról beszélt, hogy ritkán adódik olyan pillanat egy múzeum történetében, hogy egyszer csak beállítanak egy értékes lelettel. Az önzetlen megtalálók lavórban hozták be az intézménybe a bronz kincseket, amelyek láttán “összeszaladtak a kollégák”.

A múzeumba került ép és töredékes leletek nagyjából 3300 évesek lehetnek – ami a trójai háborúk ideje -, az akkori urnamezős kultúra korszakából származnak, és egy késő bronzkori előkelőség tárgyi emlékei. Csaknem egy tucat sarló, számos fegyver – rövidkard, harci balta, lándzsák és tőrök -, illetve ékszerek, nyak- és karperecek, dísztűk is szép számban találhatók a leletek sorában.

Kaján Imre kitért arra is, hogy a Göcseji Múzeum régészei, a Nemzeti Múzeum munkatársai és az ELTE késő bronzkori kutatásokkal foglalkozó csoportjának tagjai tavasszal vizsgálják meg a titokban tartott lelőhelyet, ahol egy települést is sejtenek, a Miskolci Egyetem munkatársai pedig a fémötvözetek összetételének vizsgálatát is elvégzik.

MTI-hír

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

három × kettő =