9.8 C
Budapest
kedd, október 15, 2024
Home Egyéb Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban!

Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban!

0
Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban!
Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban!

2014. április 11-13-ig látványossággal telnek meg a mozdony fűtőházak és a park teljes külső területe. Erre a hétvégére valóságos vidámparkot varázsolunk a Vasúttörténeti Parkból. A két mozdony fűtőházban elegáns kiállítótermek lesznek berendezve, ahol gyönyörű oldtimer autók és motorok kiállítását tekinthetik meg. A körfűtőház előterében is veterán autók lesznek elhelyezve, naponta változó összetétellel. Az oldtimerekre jelmezbe öltözött hostessek és pantomimesek vigyáznak. A park két mozdonyfordítójánál kiállított oldtimer gőzmozdonyokat és a vasúti kocsikat is lehet majd megcsodálni, vagy az érdeklődők a mozdonyok vezetőállására is felkapaszkodhatnak. Sőt! A bátrabbak egy igazi Truman gőzmozdony vezetőfülkéjében is utazhatnak, a kormos arcú masiniszta mellett. Az oldtimer gőzmozdony a rendezvény mindhárom napján szállítja a látogatókat.

Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban!
Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban!

 A park 120.000 négyzetméternyi területén interaktív programok sokasága működik és rengeteg látványosság szórakoztatja a közönséget. A családosok számára ez a hétvége maga lesz a paradicsom! Hat szerelvénnyel működik a kerti vasút, gördülnek a hajtányok és a sínautó, kipróbálhatják a lóvasutat. Ki lehet majd próbálni a mozdonyfordítókorongot és fel lehet szállni az oldtimer buszokra is. A gyerekek népi játszótéren játszhatnak majd és kipróbálhatják a vurstlit is, ahol egész nap tekeri a verklis a zenegépét. Megnézhetik a vasútmodell kiállítást és ingyenes arcfestést kaphatnak, a rendezvény területén bolyongva kedvenc rajzfilmjeik mesefiguráival találkozhatnak.

A felnőtteket ingyenes csokoládé, pálinka és borkóstoltatás várja a rendezvény mindhárom napján.

A rendezvényen ingyenesen használhatják majd a gyerekek az autós szimulátorokat. Jó hír a felnőtteknek, hogy az Oldtimerek Hétvégéjén bemutatkozik egy újdonság is, az oldtimer versenyautó szimulátor, melynek segítségével a régi idők legendás versenypályáin lehet majd körözni, korabeli oldtimer versenyautókkal. A füves és sétányos területeken a vendéglátó egységek várják gasztronómiai kínálatukkal a sok nézelődésben megfáradt és megéhezett vendégeket: grill ételek, saslik, pörkölt, üdítők, minőségi kávék, kürtőskalács, népművészeti mézeskalács, vattacukor, lángos stb.

Az Oldtimerek Hétvégéje kiegészítő rendezvénye lesz 2014-től a „Szabadidő Kiállítás”, ahol az érdeklődők hajókat, lakóautókat és a szabadidő eltöltéséhez szükséges eszközöket ismerhetnek meg. Itt lesznek majd láthatók a legújabb személy-, és kisteherautó modellek, hajók, lakóautók, motorok, quadok, kerékpárok, horgász- és vadászfelszerelések, valamint túrafelszerelések. A Szabadidő Kiállítás a Park bejáratánál lévő 25.000 négyzetméter nagyságú új területen lesz elhelyezve, mely ingyenesen látogatható.

A Vasúttörténeti Park hátsó területén lévő parkolót tovább bővítjük, ahol a parkolás díjmentes. 4 parkolóban összesen 1.800 parkolóhely áll majd a látogatók rendelkezésére.

Belépőjegyek:

– felnőtt jegy: 2.990 Ft

– gyermek: 1.990 Ft (14 éves kor alatt) 3 éves kor alatt a belépés díjmentes.

– családi jegy: 8.990 Ft (2 felnőtt és 2 gyerek -14év alatti)

– kerekesszékes jegy: 1.500Ft (a kísérő részére teljes árú jegy szükséges)

A belépőjegyeket a helyszínen lévő jegypénztárakban lehet majd megvásárolni, készpénzzel és bankkártyával egyaránt. A belépőjegyek mindhárom fajta SZÉP kártyával, OTP Cafeteria kártyával, Erzsébet Utalvánnyal és Posta Paletta utalvánnyal is megvásárolhatók!

Elővételben a belépőjegyeket a Ticketportal országos hálózatában vásárolhatják meg az ismert jegyirodákban, vagy interneten: www.ticketportal.hu

Az elővételi jegyek értékesítése 2013. december 1-től kezdődik és 2014. április 10-ig tart. 2013. dec. 1-31-ig kedvezményes „Karácsonyi jegyvásárlás” akciót hirdetünk, melynek keretében a belépőjegyek kedvezményes áron lesznek megvásárolhatók: felnőtt jegy 2.500 Ft, gyerek jegy 1.700 Ft, családi jegy 8.000 Ft. Az akciós jegyárak kizárólag dec. 31-ig megvásárolva érvényesek!

Figyelem! Az Oldtimerek Hétvégéjére nem érvényesek a Vasúttörténeti Park által értékesített bérletek.

Szöveg: www.vasuttortenetipark.hu

Fotók: később