Érzelmek, előérzetek vannak, mindig is lesznek, valamilyen formában, sőt getetikailag kódoltak. Az ünnepek tájékán minden felgyorsul, minden átgondolásra kerül. Minden jobban- és másképpen fáj és minden sokkal mélyebb, boldogabb vagy boldogtalanabb. A magány és a szeretet is ilyen, imitt-amott bekopogtat az ablakunkon. Rácsodálkozunk, miközben az életünk része.

A magány az egyik legfenyegetőbb állapot, ami embert érhet. Ez az, ami az éveink előrehaladtával csak fokozódhat. A saját objektív korunkkal, évink számával szeretteink lassan eltűnnek. Elköltöznek, más dolguk van, kihalnak. Ha a szeretet megszűnik, helyébe fokozódó magány lép. A magányos ember – amellett, hogy nincs része boldogságot adó bizonyosságban -könnyen sebezhető. Az élete elején, mindenki, rengeteg kapcsolattal rendelkezik.

A felmenő ági családunk egy-két tagját kedveltük. A korai iskolás korból ha egy, középiskolás korból valahol talán még egy kapcsolatunk megmarad. Természetesen el- illetve szétfejlődtünk egymástól. Más életformánk van, mássá váltunk. Ha gondolunk is valakire ebből az időből, a gondolat mindig múlt idejű: „milyen kedves volt, hogy kedveltem!”, vagy: „nagyon szerettem őt”. A velünk együtt gyermekeskedő hasonló korú rokonokkal ugyanez a helyzet. Környezetünk állandó mozgásban van. Ismeretségek, barátságok születnek, és elmúlnak. Minél idősebb lett az ember, annál kevesebb kapcsolata marad. És ez az az idő, amikor egy-egy kiesett, elveszített barát egyszerűen pótolhatatlan. Ezért kell az életben olyan periódusokat beiktatni, (egy ünnep, egy közös nyaralás, egy találkozó) ahol az emberek felújítják, illetve ápolják a kapcsolataikat.

Isa
Fotó: IB

A január hónap a maga hosszú estéivel, korán sötétedő, hideg napjaival alkalmas erre. Nagyon célszerű lefektetni egy címlistát: kik azok, akikkel érdemes kapcsolatot tartanunk? Kik azok, akikkel muszáj? Kik azok, akiket kedvelünk, kik a szeretteink? Hát írjunk nekik!

Sokan nem képesek levelet írni. De egy-egy – minden évben más! – képeslap mindenkitől kitelik. A szöveg lehet egy mondat, egy felszólítás, egy szó, egy aláírás, bármi. („Sokat gondolok rád. Mi van Veled? Írj! Hiányzol! – és így tovább.) De a küldött levélnek, lapnak, képeslapnak, telefonhívásnak minden esetben jelzés értéke van. Ne feledjük: az elhanyagolt kapcsolatok elvesznek. És ha elveszett, nehezen tudjuk pótolni. Ha több vész el, megszűnik a társadalmi kötődésünk.

Az ember érzelmei otthonosságra vágynak. A biológiai lény más lények közössége nélkül elpusztul.

Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy néhány ember létére, jelenlétére számíthat, akik biztonság- és bizonyosságérzetét pozitívan befolyásolják, azt ápolni kell. Az illetőnek kevesebb megvalósíthatatlan vágya lesz, kevesebb az „óh, bárcsak…” érzése, kevesebb a „kitöltetlen” érzelem. A személyiségben ab ovo jelenlévő érzelem – mennyiség nem válik gazdátlanná.

Minél több a kapcsolat, annál teljesebb az élet. Minél kevesebb, annál értéktelenebbé válik. Összeírtad barátaid címlistáját?

Számold meg hányan vannak. Vásárolj üdvözlőlapokat, és már elsején kezd megírni őket! Kézzel! Ha esténként rászánsz félórát, hamar készen leszel vele! Add fel idejében őket, hogy még decemberben választ kapj rájuk. Jelöld be a listádba, hogy kik válaszoltak. Mértéke ez az emberek hozzád való hajlandóságának…

A szeretetről

Ez az érzelem egyike a legfontosabbaknak az életünkben. Hozzájárul létünk kiteljesedéséhez. Ha szeretnek bennünket, vagy szeretünk valakit, gazdagabb lesz az életünk. Sok mindent megteszünk azért, hogy szeretet kapjunk a környezetünktől.

Szeretet alatt az élőlények egymásközti viszonyát értjük, mely az esetek döntő többségében két oldalú. Csak ilyenkor fejlődik a szeretet a tökéletességig. Akkor beszélünk igazi szeretetről, ha két élőlény egymás közötti viszonya kiegészíti és kiegyensúlyozza egymást.

Isa-szeretet
Fotó: IB

A szimpátiát, az önzetlen szeretet más személyek iránt igazi barátságnak is nevezhetjük. Ez az érzelem nemektől független és nemeken felüli. A szeretet az emberi sors nagy ajándéka. Mindig igenlő és rokonítható a vonzalom, szimpátia fogalmakkal. Ezekkel az érzésekkel nem születünk együtt. Egyetlen forrásunk a tapasztalat. Mégis, mélységét jelőlve, ösztönösnek nevezzük, „ösztönszerűen” kedvelünk meg valakit. Ez az érzés általános, az emberi élet összes vonatkozásaiban szerepet játszik. Mértékének nincs meghatározott egysége, az érzelem azonban végtelenül differenciált lehet (mint negatív ellenpárja: az ellenszenv, iszonyat, averzió is!).

A szeretet fontos az élethez. Ahogyan a táplálékból kalória és energia termelődik, melyek a gyermek testi növekedését szolgálják, úgy a szeretet a lelki folyamatok tápláléka.

Nagy Frigyes, a porosz császár egy csoport csecsemőt szigorúan, katonásan óhajtott nevelni. A dajkákra bízott apróságokat etetni, itatni kellett, óramű pontossággal tisztába tenni kötelező volt. De sem simogatni, sem becézgetni, sem ölbe venni a kicsiket nem volt szabad. Ezek a gyerekek „mindent” megkaptak, ami a testi fejlődéshez szükséges. Kivéve a szeretetet. A frigyesi „kísérletet” egyetlen egy gyerek sem élte túl.

A genetikai felépítésünkben valahol ott kell legyen a szeretetet igénylő vágy, és a szeretetképesség is. Természetesen ez nem á priori alakul ki, hanem a személyiség, az öntudat, az Én – tudat kialakulásával. Eleinte csak mint önzés, ragaszkodás az életet biztosító szülővel, majd a környezettel szemben. És minél differenciáltabbá válik a tudat, minél több értesülése van a világról, az érzelmek annál kifinomultabbá válnak. A gyerek „vonzódik, szereti” azt, akitől függ az élete. Aki szellemileg is jelent valamit. A szeretet azt jelenti, hogy innoválva vagyunk (– részt vállalunk, részt veszünk benne –) egy ember-ember közötti kapcsolatban. (Tágabb értelemben természetesen pl. a gazda és kutya nem kevésbé szeretik egymást!)

A szeretet kétoldalú, az ember azt „viszonozza”, amit „kap”. Nem szeretjük azokat, akik kellemetlenkednek nekünk, ellenségesek velünk. Azt szeretjük, aki felébreszti bennünk a vágyat, hogy ragaszkodjunk hozzá. Vágyunk vele lenni, beszélgetni vele, kicserélni a gondolatainkat. Nem szeretjük viszont a zsarnokokat, intrikusokat, civódókat, vagy azokat, akik csak kihasználnak bennünket. A szeretet tehát reaktív érzelem. Az ember mindig kész szeretni, hiszen az öröklődő anyagában benne van az érzelmekre való képesség.

A kölcsönös szeretet érzése kapcsolatteremtő. Mint emóció kialakulhat egyenlőtlen viszonyok között is. Ilyenkor maga a szeretet léte az érzés kölcsönösségében konstitucionálja, – felépíti – az egyenlőtlenséget. Ha az egész lényünket involválja az érzelem, akkor nagyon mély szeretetről beszélünk. Minél mélyebb az érzelem, annál nehezebben változik, annál fájdalmasabb a lebomlási folyamata. Mint minden érzelem, a szeretet is dinamikus. Állandó fejlődésben van.

Ha a körülmények úgy hozzák, az érzelmet el is felejthetjük, fájdalmasan, vagy örömteli tudatos módon, de észrevétlenül is elhagyhatjuk, mint egy zsebkendőt… Ez történik, ha egy barátságot nem gondoznak, vagy visszaélnek vele. A szeretetet táplálni kell, hogy egyeseket nehogy elfelejtsünk, másokat a lehetőségek szerint igenis, felejtsünk el. Az élet fenntartása érzelmek nélkül nem elképzelhető. Az „Én” – a saját személyiség fenntartása – érzelmekre épül. Van, aki szabadságot, kötetlenséget, egyesek hatalmat, mások agressziót, de mindenki szeretetet is ért ezalatt.

A szeretet (nem szerelem!) nem imperatív kategória. Senkinek nem lehet megparancsolni. Vagy jön, vagy nem jön. Aki egy másik embert saját magáért szeret, azért teszi ezt, mert a másik – értékei alapján – szeretetreméltó… Ha megbízunk – megbízhatunk – benne. Ha érezzük, hogy a személye számunkra érzelmi biztonságot ad. Ez nem egzisztenciális biztonság, hiszen nem kérünk semmit. A puszta tény, hogy létezik, már megnyugvást, biztonságot ad. Ezért azt is elviseljük, hogy tőlünk messzire él, hogy csak rendszertelenül levelezünk, vagy néha felhívjuk egymást. A tény, hogy „tudjuk”, valahol – számunkra valamilyen módon bármikor elérhető – távolságra van tőlünk, megnyugtat bennünket! A szeretet „bére” az „Én” boldogító gazdagodása, mely során az egyedüllétből felszabadulunk.

Az embereknek – ahhoz – hogy élni tudjanak, bizonyosságokra van szükségük. A szeretet egymáshoz való társadalmi kötöttség. A természetes emberi struktúrákban de a magasabb rendű állati struktúrákban is építkező szerepe van. A társadalom, és az élőlények közötti viszony alapja. Szeretet volt, van, és addig lesz, amíg ember él a Földön.

A Karácsonnyal kezdődött a középkorban az új esztendő… Már a téli napfordulóval, december 21-el kezdődött a kelták újéve. A karácsonyi terített asztalra helyezett tárgyaknak különleges jelentőséget tulajdonítottak, melyek majdnem teljes egészükben a pogány korokból kerültek át a keresztény liturgiába. Terménymagvakat hintettek el, hogy jó legyen a jövő évi termés, új szalmát terítettek a baromfi alá, hogy egészséges maradjon.

Gazdasági és házieszközöket is tettek az asztal alá korábban, hogy jól működjenek a jövő évben.

A karácsonyfa állítás a pogány életfa utódja. Az életfa vagy termőág a mindig megújuló természetet jelentette.

Újuljatok meg ti is Karácsonykor, szeressetek, írjatok, telefonáljatok és ne legyetek soha se magányosak!

Vidám ünnepeket kívánok Nektek szeretteitek körében !

MEGOSZTÁS
Előző cikkLaár András 60 – Küllőrojt is lesz
Következő cikkLélekKÉPzelet – az első kötet
Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot. Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik. Orvosi egyetemet végzett és képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. 32 évig volt orvos, megszámlálhatatlan kiállítás és több mint húsz különböző témájú könyv kötődik nevéhez. "Orvossá váltam és gyógyítottam, de most leginkább festek és írok."

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

20 − 18 =